Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 29 (14. szám) - Döntés önálló indítvány tárgysorozatba-vételéről - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP):
596 fenn akarta tartani az önkormányzatokat, de egy lényegesen megreformált formában. Az ellenzéki pártok többsége ugyancsak az önkormányzatok mellett tett hitet, de igazi választásokat köve telt. Ezt tette a Kisgazdapárt is és ezt tette az MDF is. A Fidesz javaslata volt, a Fidesz gondolata volt a felügyelőbizottság, ez volt ez a gondolat, amiben az ellenzéki pártok egyetértésre tudtak jutni, és ilyen tárgyú képviselői módosító indítványt nyú jtottak be. (17.20) Képviselőtársaimnak fontos tudniuk, hogy az az önálló képviselői indítvány, ami most előttünk van, szó szerint megegyezik ezzel az alig egy évvel korábbi FideszMDF javaslattal. Ebben a vitában egy évvel korábban, május 13án elhangzott , hogy ez a javaslat nem is igazából új, hiszen 1991ben és 1993ban is beszélt már a Magyar Országgyűlésben a Fidesz frakciója erről a megoldásról. Átmeneti megoldásként is, de hosszabb távon is funkcionálhat ez a bizonyos megoldás, hogy felügyelőbizottsá gok felügyeljék és igazgassák a két alapot. Ezeket a szavakat Selmeczi Gabriella mondta ebben a Házban 1997 májusában, mint ahogy azt is, hogy a legkevéssé botrányos időszak az volt a társadalombiztosítás életében, amikor felügyelőbizottság irányította a k ét alapot. Szeretném felhívni képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ha erre a javaslatra most igennel szavaznak, akkor nem a végleges megoldásról döntenek, csupán a tárgysorozatbavételről. Természetesen ha tárgysorozatba és napirendre kerül a téma, akkor módosító indítványokkal tovább lehet és kell keresni a konszenzusos megoldást. A kormánypártoknak is lehetőségük lenne rá, hogy ízlésük szerint módosító indítványokkal átalakítsák a javaslatot. Ha igennel szavaznak, csak annyit fejeznek ki és nem többet, h ogy fontosnak tartják a társadalombiztosítási alapok társadalmi felügyeletét. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak, aki írásban jelezte felszólalási szándékát az SZDS Z képviselőcsoportja részéről. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megtanultuk néhány héttel ezelőtt, amikor az alkotmányügyi bizottság Pokol Béla képviselőtársunk egy fontos javaslatát tárgyalt a, valamint az igazságügyminiszter asszony válaszából szintén egy héttel ezelőtt napirend előtt, hogy a tárgysorozatbavétel arról szól, hogy van probléma vagy nincs probléma. Mi azt gondoljuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a társadalombiztosítás igazgatásá val kapcsolatban probléma van. Eddig azt hittük, hogy a többi párt, így a kormánypártok is azt gondolják, hogy probléma van, hiszen a hatalmas vagyon és a hatalmas kiadások kezelése nem volt megoldva - és ebben egyetértettünk alig egy évvel ezelőtt, még az előző Országgyűlésben - az úgynevezett társadalombiztosítási önkormányzatokkal, s hozzáteszem - s mintha ebben is egyetértettünk volna , nincs megoldva a kérdés a jelenlegi, a Fidesz által átmenetinek tekintett megoldásban sem, amikor egy politikai állam titkár mint kormánymegbízott igazgatja ezt a hatalmas tevékenységet, hatalmas vagyont. Mi egyetértettünk s most is egyetértünk azzal, hogy valamiféle ellenőrzésre, felügyelőbizottságra szükség lehet akkor, amikor önkormányzati testületek állnak a társadalo mbiztosítás fölött, de azt gondoljuk, hogy felügyelőbizottságra akkor is szükség lehet, amikor egy személy igazgatja. Ezért gondoljuk, hogy a probléma létezik és napirendre kell tűzni. Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza ) : Köszönöm. Megadom a szót két percben Schvarcz Tibor képviselő úrnak, MSZP. DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP) :