Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Dr. Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának expozéja az állampolgári jogok országgyűlési biztosának 1997. évi tevékenységéről szóló beszámolóhoz - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KALTENBACH JENŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa:
43 alkotmányellenes formáját, bár az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte a diszkrimináció jelenségét, értelmezte az egyenlőséget mint állampolgári alapértéket és alapjogot, ugyanakkor a jogrendünk egy általános antidiszkriminációs jogszabályegyüttessel nem bír, amivel semmiképpen nem tartozunk az élvonalba. Milyen nemzetközi megoldások, tendenciák vannak, illetőleg ismertek? Alapvetően két utat követ a különböző országok jogalkotása. Az egyik - nevezhetjük némi pontatlansággal akár angolszász útnak is , amely a jelenség ellen egy általános, kódexszerű antidiszkriminációs törvénnyel igyekszik fölvenni a harcot. Ez így van NagyBritanniában, időközben elfogadtak a kontinensen is egy hasonló jogszabályt, mégpedig Hollandiában. Más országok az egyes törvényekbe építenek bele antidiszk riminációs rendelkezéseket. (11.40) Ha szemügyre vesszük a jogrendünket, akkor Magyarországot tulajdonképpen inkább ez utóbbi kategóriába érdemes sorolni, mert a mi jogrendünk is tartalmaz antidiszkriminációs rendelkezéseket. A fő behozandó, pótlandó hiány osság az, hogy ezeknek az egyenlőségi, diszkriminációtilalmi deklarációknak nem mindig, de többnyire hiányoznak a szankciói. Hiányzik ez akkor, amikor az alkotmány az ilyen jellegű megkülönböztetést büntetni rendeli, rábízva a jogrendre a büntetés különböz ő formáit. Hadd tegyek itt egy zárójeles megjegyzést: természetesen az egész, a teljes jogi instrumentumra gondolok, nem valamiféle pönalizáló, a büntetőjogot előtérbe toló megoldásra, hanem a jogrend teljes szankciórendszerének, így civil jogi szankciókna k a bevetésére is gondolok. A következő, amivel röviden szeretném az önök idejét rabolni, egy speciális, a kisebbségek szempontjából azonban óriási jelentőségű területe a közéletnek, ez pedig az oktatás. Az elmúlt évben külön országos vizsgálat keretében f oglalkoztunk a kisebbségi oktatás kérdésével. Az ott tett megállapításokat nem szeretném most megismételni; önök az írásbeli beszámolóban ellenőrizhetik ezeket, illetőleg meggyőződhetnek ezekről. Számos ajánlást tettünk ezzel kapcsolatban, hiszen talán nem kell külön magyaráznom azt, hogy a nemzeti kisebbségek esetében, ahol az oktatási rendszer az identitásmegőrzés úgyszólván egyetlen instrumentuma, miután a családból, illetőleg a civil szférán keresztül ez nem lehetséges, tehát a nemzeti kisebbségek szemp ontjából fontos az oktatási rendszer jó működése; de fontos ez a cigányság esetében is, ahol az oktatás hiányosságai a közismert diszkriminatív jelenségekhez vezetnek. Befejezésül, szinte már refrénszerűen, mindig újra és újra el szoktam mondani - nem tehe tem meg, hogy ebben a körben ezt nem teszem meg, bár önök előtt ez nyilván ismert , szeretném a tisztelt Országgyűlést felkérni arra, hogy szüntesse meg azt az alkotmányos mulasztást, amely a kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatban a mai napig terheli az Országgyűlést, és tegyen eleget az Alkotmánybíróság ilyen irányú 1992es, majd '94ben megismételt határozatának. Azt gondolom, hogy az Országgyűlésnek a ciklus elején kell foglalkoznia ezzel a kérdéssel, hogy még egyszer ne következzen be az a helyzet, amely az elmúlt ciklusban bekövetkezett, hogy az utolsó pillanatban próbáljuk orvosolni - természetesen sikertelenül - ezt a gondot. Legvégül magam is szeretném megragadni ezt az ünnepélyes alkalmat és köszönetet mondani a panaszosoknak, akik megt iszteltek a bizalmukkal. Örülök, ha olyan levelek érkeznek hozzám, amelyekben a polgárok - esetenként elkeseredett polgárok - egyfajta végső mentségként hozzánk fordulnak, és sikerül jobbulást elérni a helyzetükben. Szeretnék köszönetet mondani a munkatárs aimnak is, akik nélkül nyilván most nem feküdne az önök asztalán ez a beszámoló. És szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a hatóságoknak, akiket én nem ellenfélnek, hanem az esetek legnagyobb részében partnernek tekintek akkor is, ha nem értünk egyet. E z még Sátoraljaújhelyre is igaz, ahol végképp nem értettünk egyet, de az a vita, amely akkor nyilvánosságot kapott, valószínűleg befolyásolta a polgárok jogérzékét, jogérzetét, és ha ennyit sikerült elérni, már megérte. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
