Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 15 (43. szám) - Személyi ügy: - A Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
4053 Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Amikor kézbe vesszük a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelvei című okmánytervezetet, akkor egy kiérl elt munka eredményét tanulmányozhatjuk. Már csak azért is kiérleltnek mondható, hiszen az e tárgykörben megindult gondolkodás nem mai keletű. E dokumentumnak mindenképpen elődje, annak számít a 11/1993as III. hó 12ei országgyűlési határozat a Magyar Közt ársaság biztonságpolitikájának alapelveiről, valamint a 27/1993as IV. hó 23ai országgyűlési határozat a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről. De kiérlelt ez a munka azért is, mert - mint ahogy az előttem szóló képviselőtársam említette - egy kom oly szakértői és hatpárti politikai szinten ismételten megvitattuk a Miniszterelnöki Hivatal biztonsági és védelempolitikai koordinációs államtitkárság vezetésével és annak politikai államtitkára, dr. Gyuricza Béla személyes részvételével. Már e megbeszélé sek során megállapítást nyert, hogy jó az előterjesztés logikai felépítése. Ezért NATOfelvételünk után huzamos ideig nem lesz szükség a módosítására, csak feltehetően az EUcsatlakozás után válhat ez szükségessé. Az előterjesztés ugyanakkor tömör. Bár kim utatható, hogy az alapelvek készítői támaszkodtak a korábbi biztonságpolitikai alapelvekre, és erősebben, mint az akkori honvédelmi alapelvekre, viszont elhagyták az 1993as biztonságpolitikai alapelvek elemző, magyarázó részeit, ami ugyan azt a korábbi do kumentumot könnyebben emészthetővé tette, ugyanakkor azonban a határozat jellegét akkor lazította. Ezért engedjék meg nekem, hogy az országgyűlési határozati javaslat általános vitájában fejtsek ki néhány olyan gondolatot, amely a határozatba nincs belefog lalva, de amely hátteret ad a benne foglaltaknak. Egyúttal ezzel is kívánom azt hangsúlyozni, hogy biztonságpolitikánk alapelveit végső fokon mindig nemzeti érdekeinkből kell levezetnünk. Ha ez világosabban megfogalmazódott volna az anyagban, akkor elkerül hetővé vált volna az egyeztetés során az a vita, hogy a jelenlegi 6. pontban köztársaságunk biztonságának két alapvető pillére milyen sorrendben is kerüljön megnevezésre, az integrációs együttműködés vagy a nemzeti önerő kerüljöne előre a szövegben. Ugyan így nem vált volna vita tárgyává, hogy a védelmi feladatokat végző fegyveres testületek összességükben, a továbbiakban még formálódó szervezeti kapcsolatoktól függetlenül nyugodtan nevezhetők magyar fegyveres erőnek, így egyes számban, hiszen felhasználásu knak és irányításuknak végső sorban egységes elvi és szervezési alapokon kell nyugodnia. Az ország és a nemzet biztonsága mindnyájunk életét érintő alapérték. Mindenkire kiterjed, mondhatjuk, hogy egy és oszthatatlan. A polgár a mindennapokból ítéli meg a saját és családja biztonságát. A biztonság szintjei a megélhetés, a létfenntartás, a család, a tulajdon és a tágabb környezet biztonságérzetén keresztül épülnek fel a biztonságtudat nemzeti szintjéig. A biztonság valójában a veszélyérzet mértékében jelentk ezik, abban az érzületben, hogy mennyire számítunk önmagunkat, országunkat és nemzetünket illetően megrázkódtatás nélküli életvitelre. Az életünk folyamán kikerülhetetlenül jelentkező érdekütközésekből fakadó veszélyérzet késztet arra, hogy elemi és közöss égi szinten felkészüljünk a felmérhető veszélyek elhárítására. A közösséget sokféle veszély fenyegetheti, a teljességre való törekvés nélkül csak a sokféleség jelzésére említenék néhányat, mint amilyenek a természeti és ipari katasztrófák, a terroristacsop ortok támadásai és nem utolsósorban az ellenséges hatalmai törekvések. (20.20) A biztonságpolitika kialakításakor tehát üdvözölhető, ha megfogalmazzuk békeszándékunkat, és kijelentjük, hogy nekünk nincs ellenségképünk. De ha ennek következtében jóhiszeműsé günk honvédelmünket gyengíti, ez még fokozhatja is veszélyeztetettségünket. Sokkal fontosabb a kérdés, amelyet a minket csaknem felmorzsoló XX. századi események nyomán komolyan kell mérlegre tenni, hogy vajon a mi közösségünk, a mi területünk mennyire cél pontja ellenséges szándéknak, hogy mi magunk mennyire jelenünk meg a külvilágban ellenség képében. A biztonságpolitika legáltalánosabban véve magában foglalja az ország mint területi egység, s a nemzet mint az ország állampolgárainak közössége, de mint eze n túlnyúló hagyományközösség és
