Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 15 (43. szám) - A miniszterek feladat- és hatáskörének változásával, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium létrehozásával összefüggésben szükséges törvénymódosításokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN jegyző: - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
4031 kormánypárti javaslatokért, mindezen munkák ez irányú támogatásáért is. Köszönöm a figyelmet és a hozzájárulást a törvény minőségéhez. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés ! Felkérem Lévai Katalin jegyző asszonyt, hogy ismertesse az előterjesztő által támogatott módosító javaslatok listáját. DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő a Házszabály vonatkozó rendelkezései alapján a T/338/97. szám ú ajánlás 1., 2., 4., 5. és 8., valamint a T/338/100. számú kiegészítő ajánlás valamennyi pontját támogatja. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az MSZP képviselőcsoportja a Házszabály 106. § (1) bekezdése alapján szavazást kért az alapajánlás 63. és 7 6. pontjairól. Ezekről az indítványokról azonban e kérés nélkül is határoz az Országgyűlés, mert mindkét javaslat megkapta a szükséges bizottsági támogatást. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott módosító javaslatokról határozunk. Felhívom figyelmüket, hogy ezek elfogadása kizárja az ajánlás 20., 57., 69., 70., 72., 73., 74., 77., 78., 79., 80., 81., 82., 83., 84. és 85. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály rendelkezése értelmében a támogatott módosító javaslatokról két részletben kell határoznunk. Az első részben a minősített többséget igénylő módosító javaslatot teszem fel szavazásra, majd a további támogatott indítványokról egy határozattal döntünk. Az ajánlás 8. pontjában az emberi jogi biz ottság a törvényjavaslat 52. § (1) bekezdésében javaslatot tesz a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény módosítására. A módosító javaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatára van szükség. Ké rdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae a minősített többséget igénylő, támogatott módosító javaslatot. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - Vidoven Árpád jelzi, hogy nem működik a gépe.) Az Országgyűlés a minősített többségű döntést igénylő, tá mogatott módosító javaslatot 295 igen szavazat, 0 nem szavazat és 20 tartózkodás mellett elfogadta. (18.40) Most az előterjesztő által támogatott többi indítványt teszem fel szavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadjae ezeket. Kérem, mos t szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a további támogatott módosító javaslatokat 202 igen, 111 nem, 6 tartózkodás mellett elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavaz ni lehet. Mivel a most határozathozatalra kerülő módosító javaslatok nagy többsége nem kapott a bizottságokban támogatást, ezért az eljárás gyorsítása érdekében csak a támogató bizottsági állásfoglalásokat fogom ismertetni. Az ajánlás 3. pontjában Béki Gab riella a törvényjavaslat 31. §a (1) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanácsnak ne legyen tagja a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselője. A bizottságok támogatják. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az O rszággyűlés a módosító javaslatot 121 igen, 194 nem, 2 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 6. pontjában Baja Ferenc és más képviselők a törvényjavaslat 39. §ának elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés a vízgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott feladatokat azok ellátói szerint csoportosítja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)