Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 22 (12. szám) - Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Mennyi és miért hiányzik a kasszából, avagy ki fizeti a révészt?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP):
390 Kívánok, amennyiben a viszontválaszra rendelkezésre álló egy percben további információkkal szeretném gazdagítani képviselő úr tájékozottságát. Az a program, amelynek a megvalósítására eltökéltek vagyunk, a közoktatás területén 28,5 milliárd forintot igényel, a felsőoktatás területén további 4,5 milliárd forintot. A felsőoktatásnál az eddigi egyeztetések, kormányon belüli tárgyalások alapján ez rendelkezésre á ll. A közoktatásnál ennek körülbelül a fele az, amit sikerült érvényesíteni a szakmai tárgyalásokon. A további összeg három pontban vitattatik köztünk és a Pénzügyminisztérium között: Az egyik: lehete létszámelbocsátással pedagógusbért generálni; ahogyan azt az önök kormánya megfogalmazta: kevesebb, de jobban megfizetett pedagógust? Nem lehet - erre jutottunk. A másik: hány pedagógus van Magyarországon? Itt pontosítani kell az adatokat, hiszen a KSH szerint 160 ezer, a mi információnk szerint 170 ezer. A h armadik összetevő pedig az, hogy tudunke szakítani azzal a szemlélettel, hogy vagy mindenkinek egy keveset adunk, vagy senkinek semmit. Mi kívánunk szakítani, és merjük venni a bátorságot, hogy egy területre összpontosítsunk. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.) Kósáné dr. Kovács Magda (MSZP) - a pénzügyminiszterhez - "Mennyi és miért hiányzik a kasszából, avagy ki fizeti a révészt?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kósáné dr. Kovács Mag da asszony, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Mennyi és miért hiányzik a kasszából, avagy ki fizeti a révészt?" címmel. Miniszter úr távollétében, amennyiben a képviselő asszony elfogadja, Varga Mihály ál lamtitkár úr válaszol. (Kósáné dr. Kovács Magda bólint.) Köszönöm. Képviselő asszonyt illeti a szó. KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Egyre több részletet tudunk meg az államháztartás jövő évi poz ícióiról, ugyanakkor egyre kevésbé látjuk az egészet. Csúszik a költségvetési vita, a gazdasági növekedés várható számai napról napra változnak, és ez bizonytalanná teszi az államháztartás és - természetesen áttételesen - a társadalombiztosítás pozícióit i s. A társadalombiztosítási költségvetés sorsa a naponta nyilvánosságra kerülő hírek végletei között imbolyog. Azt már tudjuk, hogy a kormány ad a nagy munkáltatóknak, hiszen az alacsonyabb társadalombiztosítási járulék a magas átlagbérű gazdálkodó szerveze teknek kedvez. Azt is tudjuk, hogy elvesz a kicsiktől, hiszen az egészségügyi hozzájárulás emelése nekik hátrányos. Jó lenne végre elindulni a tisztázás útján és tudni, hogy ki mire számíthat, annál is inkább, mert az előreláthatóság alkotmányos követelmén y. Ezért a kérdéseim a következők: Mikor fogjuk megtudni, hogy államháztartási szinten szűkülneke a felosztható források? A pénzügyminiszter nem tartja szakmailag értelmezhetőnek a nyugdíj indexálással történő emelését. Ön tude jobb döntési módszert? Ha igen, akkor ennek a döntési módszernek kik a résztvevői? Mikor mondják meg, hogy az alacsonyabb nyugdíjemelés nemcsak a nyugdíjasokat, hanem a kismamákat és a gyermekes családokat is sújtja, hiszen juttatásuk többsége a minimális nyugdíjjal együtt mozog? H a ön erre azt válaszolja, hogy a minimális nyugdíjat az átlagot meghaladó