Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 14 (42. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újból megnyitott részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. NÉMETH IMRE (MSZP):
3862 években például a gabonafronton megvalósultak, teljesen kiszámíthatatlanná teszik az értékesítést és a termelést, a termelés finanszírozását. Úgy gondolom, az egy abnormális helyzet, hogy két év leforgása alatt 250 százalékos különbségek le gyenek az értékesítésben. Mivel ezt a mezőgazdasági termelők képtelenek befolyásolni, ezért a mindenkori kormányzat kötelessége, hogy a termelői árakat megfelelő mederben tartsa. Ehhez, én úgy ítélem meg, az a 38,8 milliárd forint, amelyet piacra jutási tá mogatásként beterveztek, nem elégséges, és a magyar mezőgazdasági termelők abban a versenyben, amelyet úgy szoktunk nevezni: a támogatások versenye Európában - hisz az unió költségvetéséből 40 milliárd ECUt a mezőgazdasági termelők támogatására fordítanak , és ennek nagy részét az az intervenciós felvásárlás- és exporttámogatás képezi, amely a felesleges készletek levezetésére szolgál , alulmaradnak, tehát amikor ők levezetik a készleteiket, mint például idén ősszel a gabonakészleteiket, akkor a magyar mez őgazdasági termelők kénytelenek óriási veszteségeket elkönyvelni. Tehát amikor én a költségvetés arányairól beszélek, el kell mondanom: örültünk volna, ha a termelési támogatások növelése mellett a piacra jutási támogatások rovatra is némiképp többet tudtu nk volna szánni - sajnálatosan elutasították a módosító javaslatainkat. A másik ilyen aránytalanság az agrárberuházások támogatásának kérdése. Az elmúlt két évben egy nagyon jelentős élénkülésnek lehettünk a tanúi. Úgy gondolom, a kormá nyprogramban is megemlített beruházási arány, amely a mezőgazdasági szektort jellemzi, a nemzetgazdaságon belül 2,2 százalékos, ami egynegyede az agrárgazdaság nemzetgazdaságon belüli súlyának. Úgy gondolom, ahhoz, hogy erről a mélypontról el tudjunk rugas zkodni, ezt a beruházási kedvet fenn kellene tartani, az a támogatáscsökkentés, amely az idei költségvetésben megvalósul, a megtorpanást vetíti elénk. A 31,5 milliárdos betervezett támogatásból - mint kiderült - 10,5 milliárd forint már determinálva van, t ehát el van költve, ilyen értelemben az agrárberuházásokra jövőre alig 20 milliárd forint támogatás jut. Ez, úgy gondolom, nagyon komoly problémákat vet fel, és megkérdőjelezi az európai csatlakozásra való felkészülésünk lehetőségét. Tisztelt Képviselőtárs aim! A múlt héten örömmel hallottam a rádióban a miniszterelnök úrtól, hogy az állam csökkenteni kívánja a gazdasági szerepvállalását, és ezzel párhuzamosan természetesen az állami újraelosztás is mérséklődni fog. Ezért tartom rendkívül furcsának azt, hogy a XII. költségvetési fejezetben a falugazdászhálózat üzemeltetésére most már - a módosítást követően - több mint kétszer annyit kívánnak elkölteni, mint amennyit a gazdajegyzők támogatására eddig fordítottunk. Ez az érték 800 millió forint volt, és jelen leg - a módosítást követően - 1 milliárd 610 millió forint szolgálná ugyanannak a hálózatnak a működtetését, amely tevékenységében és létszámában ugyanazokat a feladatokat kívánja ellátni, mint az agrárkamarai gazdajegyzőhálózat. (19.10) Rendkívül furcsán ak tartom természetesen azokat a híreket, amelyeket a pályázat kiírása után kaptam, mégpedig azt, hogy ezekre a közigazgatási feladatokra, amelyekre, meggyőződésem, csak közalkalmazottként lehet vállalkozni, legújabban az adott település legjobb gazdáját k ívánják pályázaton felvenni, és akár vállalkozóként is működhet. Azok a feladatkörök, amelyeket a gazdajegyzők végeztek, illetve amelyek a pályázati kiírásban is szerepelnek - támogatások jóváhagyása, a támogatáshoz jutás segítése, a felhasználások ellenőr zése, akár a normatív támogatásoknál, akár a beruházási támogatásoknál, az őstermelői igazolványok kiadása , úgy gondolom, nagyon komoly közigazgatási tevékenységet jelent. Megyénként az az 50100 ezer feladat, illetve ügyfél fogadása, ami eddig megjelent a gazdajegyzői hálózat kapcsán, számomra elképzelhetetlen, hogy egy adott településnek olyan gazdája, aki mellette mezőgazdasági vállalkozói tevékenységet végez, képes ellátni ezeket a feladatokat. Úgy gondolom, hogy itt teljesen másról van szó, nem konce pcionális hibákról, hanem tudatos módosításokról. A mezőőri szolgálattal kapcsolatban örülök annak, hogy végül is nem a mi módosító indítványunkat fogadta el a tisztelt Ház, hanem az agrárköltségvetés termelési támogatási fejezetén