Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 22 (12. szám) - A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
386 Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni a vitában. Lentner Csaba jelentkezett a MIÉP részéről. Megadom a szót Lentner Csabának. DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés falai között pártállástól függetlenül, úgy érzem, konszenzus látszik abban kialakulni, hogy a törvénymódosítással, illetve a hozzá kapcsolódó kiegészítő javaslatokkal a vol t hadiárváknak, azok teljes körének tulajdonképpen az erkölcsi és egy szerény mértékű, az ország anyagi erőforrásaihoz méretezett kárpótlása következzék be. Fontos, hogy ezzel a meghozandó törvényjavaslattal sebeket már ne tépjünk fel, sebeket gyógyítsunk. Úgy érzem, az országgyűlési képviselői magatartáshoz, a tisztelt Ház falaihoz méltatlan hangvételű volt Atyánszky Györgynek, a Független Kisgazdapárt vezérszónokának felszólalása. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy az Atyánszky képviselő úr által felhozo tt indokokat, számokat - amelyek, mint képviselőtársam rávilágított, nem alaposak, tehát nagyságrendekkel eltérnek a valóságtól - ne vegyék figyelembe. Itt egy józan, politikamentes döntés meghozataláról van szó. Sebeket gyógyí tsunk, sebeket ne tépjünk fel, és annak a néhány száz volt hadiárvának, akik a történelem viharaiban üldöztetéstől, kirekesztéstől félve nem legalizáltatták magukat, tehát nem mertek hadiárvaellátást kérni, ne gyalogoljunk bele a lelkivilágukba. Tehát kér em a tisztelt képviselőtársaimat, hogy a miniszter úr által beterjesztett, illetve a hozzá fűződő módosító javaslatokról érdemben tárgyaljon és azokat támogassa. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP és az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt O rszággyűlés! Újabb jelentkezőket nem látok a monitoron. Megkérdezem az előterjesztő miniszter urat, kíváne a vitához hozzászólni. (11.20) DR. SZABÓ JÁNOS honvédelmi miniszter : Majd a részletes vita után. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tehát később. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, tisztelt Országgyűlés, az általános vitát lezárom. A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK ( dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetéséről szóló 1996. évi CXXIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/42. számon, a bizottságok együttes ajánlá sát pedig T/42/25. számon kapták kézhez. Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnake előadót állítani a részletes vitában. Jelentkezőket nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok közötti összefüggéseket és a törvényjavaslat szerkezeti rendjét figyelembe véve kezdeményezem, hogy a részletes vita két szakaszból álljon. Az