Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - POZSGAI BALÁZS
3675 (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én pedig Juharos képviselőtársam hozzászólására szerettem volna reagálni, de már ő sincs a teremben. Azt hiszem, az az út, amire önök most léptek, tényleg sehova nem vezet, legalábbis nem oda vezet, hogy ez a parlament megint, a két oldalon ülők előbbutóbb beszélő viszonyba kerüljenek egymással. Képviselőtársam minden egyes felszólalását azzal kezdte, hogy nem volt bátorsága a korábbi kormányzatnak benyújtani a prostituáltakról szóló törvénytervezetet. Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzék meg a négy évvel ezelőtti jegyzőkönyveket! Én soha nem mondtam azt, hogy kárhoztatom az Antall- vagy Borosskormányt azért, mert nem hozták meg például a menekültügyről szóló törvényt, mert mindenre nem juthatott ideje az első négy évben az akkori k ormányzatnak. Én nagyon is tiszteltem őket azért, mert meghozták a rendőrségről szóló törvényt. Megjegyzem, hogy az akkori ellenzék, a mostani ellenzék támogatta ezt a törvényt. Szeretném még képviselőtársam figyelmébe ajánlani, hogy az elmúlt négy évben c supán a Belügyminisztérium területén megszületett a határőrizetről szóló törvény, a tűzoltóságról szóló törvény, a polgári védelemről szóló törvény, valamint a menekültügyről szóló törvény. Nem kell állandóan a korábbi kormányzatokat kárhoztatni ilyen témá kban, hanem talán ha elismernénk egymás munkáját, akkor erre nem kerülne sor. Az egyeztetésről: igen, a Belügyminisztérium - és egyébként az Igazságügyi Minisztérium is a büntetőtörvényekkel kapcsolatban - meghívott bennünket. Én el is mentem, az államtitk ár urakkal tárgyaltam is, de valóban akkor még talán be sem volt nyújtva a kormányzathoz ez a törvényjavaslat, és nem tudtunk érdemben - legalábbis annyira részletesen - kitérni erre. Arra hivatkozni pedig, hogy a múlt héten miért nem mentünk el - én azt i s megírtam, azt hiszem, tisztességgel, hogy miért nem , azt mi nagyon jól tudjuk, önök is, mi is, erre pedig most kár hivatkozni. Hogy nem volt egyeztetés, az még nem hatalmazza fel arra akár a kormányzati képviselőket sem, hogy a teljesen egyértelmű java slatainkra miért mondtak nemet a bizottságok előtt. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Pozsgai Balázs úrnak. POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr - bár való igaz, hogy még Juharos képviselőtársam felszólalása közben nyomtam meg ezt a gombot. Valójában az ő fölszólalását dicséretnek is vettem, mert olyannak tartotta e törvényjavaslatnak a prostitúció egyes közrendvédelmi szabályaival kapcsolatos részét, amelyik valóban tárgy alható lett volna. Azonban valóban nem került tárgyalásra. Ami engem foglalkoztat ebben a kérdéskörben: a képviselőtársam úgy jelezte ezt a témakört, mintha a szervezett bűnözésnek csak az volna az egyetlen összefüggő része a prostitúció val, ami kint a közterületeken történik. Szerény számítások szerint 1520 százaléknál nem több az a mérték, ami valóban a szemek előtt történik, de ahogy a napi sajtót figyeli az ember, és ahogy a rendőrség tevékenységét kontrollálja az újságokon keresztül , látható, hogy a magánházakban és a magánlakásokban dívik igazából ez a dolog. A másik - amiben, azt hiszem, rejlik egy óriási felelősségünk , hogy valóban újdonság, hogy ez a törvényszakasz talán összességében a többivel együtt elfogadásra kerül, de egy olyan példát kezdünk el, amelynek a tényleges kimenetelét nem látjuk. Tehát azzal, hogy zónába szorítjuk a prostitúciónak egy bizonyos felszínes jelenségét, még a kérdést nem tudtuk olyan mederbe terelni, amelyet, megjegyzem, hatezer éve, Mózes óta nem si került rendezni; és nem hiszem, hogy ez a parlament is azt vállalná fel, hogy ebben a kérdéskörben valamilyen egységes álláspontot és végleges dolgot fog elrendezni. Azonban azt látom itt a gondnak, hogy ez a törvényjavaslat valóban készen állt egy egysége s szerkezetben, és ha önök ezt támogatták volna, lett volna lehetőségünk már szeptemberben