Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - Szili Sándor (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Visszakapják-e telekkönyvileg is jogos tulajdonukat a szentlőrinci lakótelep lakástulajdonosai?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZILI SÁNDOR
3641 Manninger Jenő államtitkár úr válaszol. Tessék, államtitkár úr. M ANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A Duna Budapesttől délre eső szakaszán, elsősorban az elmúlt évtizedek állagromlása miatt, a hidak állapota és áteresztő képessé ge sajnos valóban nem felel meg a forgalmi igényeknek. Mindezekre tekintettel a meglévő Dunahidak helyreállítására, felújítására és az új hidak létesítésére vonatkozóan többek között BácsKiskun megyét érintően is konkrét, kidolgozott programmal rendelkez ünk. Ennek megfelelően már megkezdtük a bajai híd rekonstrukcióját, átadása a jövő év végére várható. (16.00) A dunaföldvári híd pályalemezének és burkolatának felújítása is folyamatban van, terveink szerint 2000ben teljes szélességében átadjuk a forgalom nak. A felújítások mellett új hidak megépítését is tervezzük, először Szekszárdnál, majd távlatban Dunaújvárosnál. Ami pedig a tiszaugi vagy tiszakürti közúti vasúti híd állapotát illeti, korszerűsítése valóban halaszthatatlan, a pályaburkolat a közös üzem miatt gyorsan elhasználódik, javításra szorul. A helyzet megoldását csak egy új közúti hídrész megépítése jelentheti, amelynek költsége mai áron csaknem 4 milliárd forintot tesz ki. A megvalósítás érdekében már elkészítettük az engedélyezési terveket, ame lyek jóváhagyása meg is történt. A kivitelezés a pénzügyi lehetőségek függvényében a versenyeztetés után megkezdhető, és várhatóan másfél évet vesz igénybe. Biztos vagyok abban, hogy az említett beruházások megvalósulásának kedvező hatása lesz BácsKiskun megye forgalmi helyzetére, és lényegesen gyorsabb átjutási lehetőségek teremtődnek az ország középső és nyugati régiói között. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.) Szili Sándor (MSZP ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Visszakapjáke telekkönyvileg is jogos tulajdonukat a szentlőrinci lakótelep lakástulajdonosai?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szili Sándor úr, az MS ZP képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úrnak: "Visszakapjáke telekkönyvileg is jogos tulajdonukat a szentlőrinci lakótelep lakástulajdonosai?" címmel. Dr. Szabadi Béla államtitkár úr fog majd rá válaszolni. Szili Sándor képviselő úré a szó. Tessék! SZILI SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Választókerületem egyik lakótelepének, nevezetesen a XVIII. kerület Szentlőrinclakótelep lakóinak a problémáival keresem meg önöket, a Földművelésü gyi Minisztériumot. Mivel a probléma ismereteim szerint más lakótelepeket is érint, ezért kértem az Országgyűlés nyilvánossága előtt a kérdésemre választ. A nevezett lakótelep építése 1968ban kezdődött, amikor is a kispénzű dolgozó emberek az OTPn keresz tül adásvételi szerződést kötöttek a magyar állammal, melynek alapján az adott területet megfelelő arányban megvásárolták, így az nevükre bejegyzésre került. 1970ben területrendezés, úgynevezett úszótelkesítés miatt a Fővárosi Tanács kérelmére az eredeti állapot