Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 8 (40. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár:
3559 DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A működő kis- és középvállalkozók száma mintegy 700 ezer, és az abból élők száma meghaladja a kétmilliót hazánkba n. Fontos e kétmillió polgár tájékoztatása arról, hogy a parlament foglalkozik az ő gondjaikkal, sorsukkal is. A kormány programjában a kis- és középvállalkozások támogatása kiemelt fontosságú. Úgy gondolom, hogy e réteg jelentőségével, a gazdaságban betöl tött szerepével minden képviselőtársam egyetért. A kis- és középvállalatok a belső piac meghatározói, nemcsak eladók, vevők is, valamint rendkívül fontos a polgárok életminőségét meghatározó szolgáltató szektorban betöltött szerepük. A kormánykoalíció gazd asági stratégiájában nagyobb életteret biztosít a vállalkozásoknak. Ennek fényében csökken a jövő évben az élőmunkát terhelő járulékok mértéke. Így évi 150 milliárd forint az a többletforrás, amit a vállalkozók felhasználhatnak tevékenységük megerősítésére . Ez a 150 milliárd forint a vállalkozások fejlődését kell hogy szolgálja. Ha ezt a gazdaságban többletként megjelenő összeget a vállalkozások visszaforgatják, az már rövid távon élénkíti a gazdaságot, erősíti a növekedést. De milyen formában segí theti ezt a folyamatot a kormány? Hogyan teremthet olyan bizakodó légkört, hogy a vállalkozók valóban befektessék többletforrásaikat? Számba kell venni a vállalkozók mindennapjait megkeserítő korlátokat. Az is nyilvánvaló, hogy az állami elvonások mértéke alapkérdése a folyamatoknak, mely az "élni hagyni" gazdasági szemléletet erősíti. További korlátokról értesülhetünk, ha meghallgatjuk a vállalkozók véleményét is. A túlbürokratizált rendszer, az adminisztrációs terhek szintén állami elvonásként jelennek me g számukra; az állami szabályozás kiszámíthatatlanságából származó felesleges kockázati tényező, amely felesleges tartalékolást és alaptevékenységtől való figyelemelvonást eredményez számukra; valamint külön érdemes figyelmet fordítani a vállalkozók finans zírozási gondjaira. A vállalkozások alacsony finanszírozási képessége akadályozza a tevékenységük bővülését, hiszen egy bővülő gazdaságban, ahol növekszik a tevékenység iránti kereslet, a hitelhez jutás lehetősége korlátozott. Már Széchenyi óta tudjuk, hog y hitel nélkül nincs gazdasági megújulás. A kormány csak a keretfeltételek javításán segíthet, a tényleges kockázat viselése és a tevékenység eredménye a vállalkozókon múlik. A Fideszfrakció gazdasági kabinetje azt üzeni a kis- és középvállalkozóknak is, hogy megéri becsületesen vállalkozni, a közterheket arányosan viselni, beruházni, és új munkaerőt is alkalmazni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Fónagy János po litikai államtitkár úrnak, aki reagálni kíván az elhangzottakra. Államtitkár úr, önt illeti a szó. (9.10) DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képvisel őtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban úgy gondoljuk mi is, és úgy gondolom én is, hogy ez az a kérdés, amelynek lényegével, eddigi és jövőbeni céljaival valamennyi, a parlamentben helyet foglaló párt egyetért. Ennek az egyetértésnek az egyik legújabb mo mentuma, hogy a kormány a vállalkozások fejlődésének előmozdítása, foglalkoztatási képességeinek növelése, a vállalkozói értékrend kibontakoztatása, valamint az uniós követelményekhez való felzárkózás elősegítése érdekében december 3án volt ülésén elfogad ta a mikro, kis- és közepes méretű vállalkozások középtávú fejlesztési stratégiáját, melyet a közeli napokban nyilvánosságra hozunk, és amelyet valamennyi képviselőtársam rendelkezésére bocsátunk.