Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 2 (38. szám) - A nemzeti biztonsági felügyeletről szóló törvényjavaslat, valamint az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. HORVÁTH BALÁZS, az MDF képviselőcsoportja részéről:
3456 hatósági jogkör alapján gyakorol, mikor kell az elnöknek határozatot hoznia, melyek azok a döntések, amelyek hatósági, érdemi döntésnek minősülnek, és melyek az együttműködő, kezdeményező aktusaik. Nem igazán lehet tudni, hogy a nemzetbiztonsági szervek és a felügyelet között, valamint a belügyminiszter és az ir ányító miniszter között melyek azok a hatásköri pontok, ahol a közigazgatási felelősség és nem a politikai felelősség egyértelműen megállapítható. Ezek azok a problémák, amelyek módosító indítványokkal remélhetőleg korrigálhatók. Nagyobb gondot jelent azon ban a törvényjavaslatnak az az érdemi tartalma, mely a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény módosítását érinti. A jogalkotás rendjéről szóló általános szabályok szerint a jogbiztonság követelményének teljesítése megköveteli, hogy egy ilyen törvény javaslat - melynek 22 paragrafusa közül 14 paragrafus módosító tartalmú és mindössze 6 paragrafus új rendelkezés - már a címében is jelölje meg azt a törvényt, amelyet ilyen nagy mértékben módosítani kíván. Különösen fontos ez egy olyan törvény tekintetébe n, melynek megalkotására maga az alkotmány írja elő azt a követelményt, hogy a képviselők kétharmad arányú szavazatával kell megalkotni, s mint tudjuk, az Alkotmánybíróság vonatkozó egyértelmű határozatai alapján az ezt módosító törvényjavaslatról is ezt a szavazati arányt követeli meg jogrendünk. A törvényjavaslat törvényt módosító rendelkezései közül természetesen nem kifogásolhatók azok a rendelkezések, melyek a nemzetközi kötelezettségvállalással kapcsolatos jogi, szervezeti és működési feltételek jogal apjának összhangját teremtik meg, s azt sem lehet a bírálat tárgyává tenni, hogy ezek között megjelenik olyan rendelkezés is, amely valóban a hatályos nemzetbiztonsági törvény pontatlanságait, jogszabályon belüli inkoherenciáját van hivatva kiigazítani. Az t azonban, amit a törvényjavaslat 22. §a tartalmaz, már mindenképpen indokolnia kell a törvényjavaslatot beterjesztő kormánynak. Arról van szó ugyanis, hogy a nemzetbiztonsági törvény 3. számú mellékletének a Ctípusú ellenőrzéséhez kötődő biztonsági kérd őív egy újabb alcímmel, illetőleg ponttal egészül ki, és ezt a kiegészítést nemcsak a nemzetközi kötelezettségvállalás teljesítése érdekében építi be a rendszerbe, hanem általánosságban kiterjeszti mindazokra az esetekre, amikor a fennálló rendelkezések ér telmében ezt a típusú kérdőívet ki kell tölteni. Tisztelt Ház! Szeretném hangsúlyozni, hogy minden, a nemzet biztonságát, az állam kötelezettségeinek teljesítését jogállami feltételek között szolgáló eszköz tekintetében a Szabad Demokraták Szövetsége készs éggel adja szavazatát a törvényi rendelkezések megalkotására. Azt azonban, hogy ezek a rendelkezések valóban a jogállami feltételeknek megfelelően célhoz kötötteke, a rendelkezések jogalapja és érvrendszere arányban álle annak a veszélynek az elhárításáv al, melynek érdekében alapvető alkotmányos alapjogok korlátozására kerül sor, nagyon gondosan mérlegelni, illetőleg indokolni kell. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Horváth Balázs képviselő úrnak, a Magyar D emokrata Fórum képviselőjének; akit majd Hegedűs Lóránt követ a Magyar Igazság és Élet Pártja részéről. DR. HORVÁTH BALÁZS , az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A magam és a Magyar Demokrata Fórum parlamenti ké pviselőcsoportja nevében a két beterjesztett törvényjavaslatot elfogadom és elfogadásra ajánlom. A két törvényjavaslatot a NATOhoz, illetve a NyugatEurópai Unióhoz történő csatlakozásunk hívta elő, mind a kettő alapvetően a magyar jogrendnek az Unióhoz v iszonyított kompatibilitása miatt szükséges. Azt hiszem, hogy a két törvényjavaslat ennél azonban sokkal messzebb mutat. Egy olyan belső rendet kíván - ne haragudjanak, kérem, a kifejezésért - vágni, amelyre feltétlenül szükség van. Pont a Független Kisgaz dapárt képviselőcsoportjának vezérszónoka beszélt arról, hogy milyen kölcsönhatásban van egymással a NyugatEurópai Unióhoz, a NATOhoz való csatlakozásunk,