Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. december 1 (37. szám) - Horváth László (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "A Postabank az adófizetők pénzén bérelt irodát az MSZP-től?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
3343 keletkezett a Postabank közel 150 milliárdos hiánya. Mivel rendkívül dicséretes ez a tudásszomj, mindjárt nyomába is erednék egy szerény, 300 milliós tételnek. Még 1995 nyarán történt az, hogy a Magyar Szocialista Párt rádöbbent: nem tudja visszafizetni a Postabanktól felvett 300 millió forintos hiteltartozását. Fel is hívták hamarjában Boldvai László pártpénztárnokot és problémamegoldót, hogy csináljon már valami okosat, mert baj lesz. (14.30) Nos, kijelenthetjük, Boldvai László pártpénztárnok intézkedéssorozata csak úgy, mint a Tocsikügyben, most is magán viseli a zseni kézjegyét. Boldvai László ugyanis, az Állami Számvevőszék jelentésének kifejezését használva, átstrukturálta az adósságot. Első lépésként rögtön fel is vett 175 millió forint újabb hitelt a Postabankt ól. Az átstrukturálás bonyolult, embert és szakértelmet próbáló kihívása azt is szükségessé tette, hogy egy másik bankhitel átvállalására is sor kerüljön. Ez meg is történt. Végül az egész művelet megkoronázásaként az MSZP kiadta Köztársaság téri székházán ak összesen 511 négyzetméternyi irodaterületét, nem fogják eltalálni, hogy kinek: a Postabanknak. A bank ezért a bérleményért összesen 218 527 328 forintot fizetett a Magyar Szocialista Pártnak. Összefoglalva tehát: a Postabank terembérlet címén közel 220 millió forintot folyósított az MSZPnek, annyi pénzt, amiből a Szocialista Párt vissza tudta fizetni a Postabank felé fennálló tartozását. Mindezek után, ha állításaim valósak, kérdezem az államtitkár urat: Mit kíván tenni annak felderítése érdekében, hogy hová és hogyan folyt el a Postabank hatalmasra duzzadt vesztesége, és mikor fognak erről tudomást szerezni azok, akik az érintettek, az adófizetők, akik állni fogják ezt a számlát? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr . Áder János) : A kérdésre Bogár László államtitkár úr válaszol. DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Amikor a kormány döntött arról, hogy megpróbál rendet tenni a Postabank háza táján, akkor ebben elsősorban a sok ezer kisbetétes érdekeinek védelme vezérelte, azoknak a magyar polgároknak a védelme, akik bizony nem tudhattak arról az elmúlt évek során, hogy megtakarításaikat rossz gazdára, nagyon rossz gazdára bízták. Azt sem tudhatták, hogy az ő adójukból pumpálták fel újra és újra, veszteséget veszteségre halmozva egy pénzintézet kasszáját. Mint bizonyára a képviselő úr is tudja, a Postabank új vezetése arra kíván törekedni, hogy ezt a tűrhetetlen és veszélyes - mindenféle s zempontból tűrhetetlen és veszélyes - helyzetet egyszer és mindenkorra megszüntessük. Tekintettel arra, hogy a gondatlan gazdálkodás okozta hiányt az állampolgárok pénzéből fedezték, így a kormány természetesen, reagálva most már az ön kérdésére, alapos vi zsgálatokat folytat a Postabank óriási veszteségeinek feltárására; elsősorban azért, hogy minél hamarabb tiszta képet kapjunk az egész ügyről. A feltáró munka során egyremásra derülnek ki megdöbbentő részletek, olyan megdöbbentő részletek is, mint amelyek re ön hivatkozott, amelynek során egy 218 millió forintos ügylet, 511 négyzetméternyi irodaterület bérbe adása során egy olyan adatra bukkantunk, mely szerint az irodák bérleti díja havi 36 ezer forint volt négyzetméterenként, ez körülbelül tízszerese a lu xus körülmények között bérelhető, Budapesten egyáltalán bérelhető irodáknak. A valós bérleti díjak és a ténylegesen kifizetett irodabérlet közötti különbség nagy valószínűséggel a pártkasszába folyt be. Így aztán mindezek ismeretében kijelenthetjük, az adó fizető polgárok pénzén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) bérelt a Postabank irodát az MSZPtől. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)