Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 21 (11. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter:
328 nélküli követelmény, a sok vagyonfelélés és a föld népének végtelen kizsákmányolása és magára hagyottsága okozza ezt a közönyös magatartást. Pedig az Orbánkormánynak jó lenne tudnia, hogy a ránk boruló világgazdasági válságból az egyik menekülés az erős önkormányzat, a gazdasági és társadalmi kérdések helyben való elintézése és megoldása, a kis egységek függetlensége és önmagukért való tevékenysége. Az önkormányzatoknak meg kell adni a törvény adta lehetőséget, hogy h elyi erőforrásaikat helyben hasznosítsák, sőt ehhez nagyarányú támogatásban kell részesülniük. Hozzon törvényt az Országgyűlés, hogy minden helyi kezdeményezés elsőbbséget élvez a nemzetközi nagyvállalatok kétes célú és hasznú befektetéseivel szemben! Arra kell bátorítani az önkormányzatokat, hogy ne engedjenek a nyomásnak, és ne Penny Marketek építésére adjanak engedélyt, hanem a helyi fűszeres vagy csizmadia támogatását szavazzák meg. Az Országgyűlés hozzon törvényt, amelyben megtiltja a nagy cégeknek, az államnak működési költségeik áthárítását a védtelen kis közösségekre. Meg kell védeni a helyi családi ipart, kereskedelmet a nemzetközi áruházláncok túlsúlyától, erőszakos terjeszkedésétől. Meg kell védeni a kis- és közepes keresetű embereket az olyan ter hek elviselésétől, amelyek keletkezésébe semmi beleszólásuk nem volt. Például a Postabank 100 milliárdja - ezt teljes egészében a bankszektor nagykeresetű vezetőinek és a privatizációban érintett személyeknek kell kifizetniük. A kormány segí tse a kis és nagyobb önkormányzatok összefogását bizonyos nagyobb létesítmények - például gabonatárolók - építésében és a terményértékesítés megszervezésében. Az önkormányzatoknak tulajdonhoz, működőtőkéhez kell jutniuk. A fenyegető világgazdasági és pénzü gyi válság, amellyel szemben az állam sokszor tehetetlen, sokkal kevésbé tud behatolni és pusztítani a saját tulajdonát működtető önkormányzatba, amely a helyben lakó sok kicsi tulajdonos összefogó, együttműködő rendszerét tartja össze. A sok félig vagy se hogyan sem sikerült változás között az önkormányzatiság törvényes megteremtése mégiscsak az egyik ígéretes lépésünk volt a demokrácia kiteljesedése irányába. Ne hagyjuk elveszni! Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János ) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. Ismét megadom a szót Pintér Sándor belügyminiszter úrnak. DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Annak, hogy önkormányzatiság legyen, az az alapja, hogy legyenek önk ormányzatok. Az 1998. október 18. napjára kitűzött önkormányzati választások időpontja már nagyon közel van. Szeptember 25én lezárul a jelöltállítás. Aggodalomra azonban az ad okot, hogy eddig rendkívül kevés jelöltet jelentettek be az illetékes választás i bizottságoknál. Négy évvel ezelőtt mintegy 100 ezer jelölt indult a választásokon, ehhez képest a mai napig alig 20 ezren jelöltették magukat. 3153 településből ma még 1542 helyen nincs polgármesterjelölt, és 2360 településen a jelöltek száma nem elegend ő a választás megtartásához. Ha ez a helyzet a hét végéig, azaz a jelölési időszak lezártáig nem változik meg radikálisan, félő, hogy sok helyen jelöltállítás hiányában egyes választástípusok tekintetében nem lehet majd megtartani a választásokat. A Belügy minisztérium megtett minden tőle telhetőt, hogy felhívja a választópolgárok figyelmét a választásokon való aktív részvételre. Kérem a pártokat, az állampolgárokat, hogy a választásokon való részvételre szólítsák fel jelöltjeiket és a bejelentkezést határid őre tegyék meg. Úgy érzem, ez az alapja az önkormányzatiságnak, hogy legyenek meg az önkormányzatok, és azok felelősséggel tudják meghozni azokat az intézkedéseket majd, amelyek az önkormányzat és a település lakói számára nélkülözhetetlenek. Köszönöm szép en. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)