Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. BAJA FERENC
3238 (MSZP): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt H áz! Én Baja Ferenc képviselőtársam 480. sorszámú módosító indítványához kívánok hozzászólni, nem olyan durván és minősítően, mint ahogy Tóth István képviselőtársam tette ezt az előbb. Módosító indítványát rendkívüli figyelemmel olvastam, és rendkívüli módo n izgulok a főváros minden egyes polgára nevében, hogy ez a módosító indítvány befogadásra kerüljön, illetve derüljön az ki, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap - amely, úgy tűnik, meg fog szűnni - átvett feladataival mi fog történni a jövőben. Ugyanis a főváros a füstgáztisztító rekonstrukciójához ebben a bizonyos módosításban és egyébként korábbi kormányelkötelezettség alapján a fővárossal együttműködési megállapodást, illetve szerződéses kapcsolat révén közbeszerzési pályázatot írt ki, és ennek a közbe szerzési pályázatnak e hó 10én volt a zárása, amikor is a bonyolítóra tendergyőztest hirdettek ki, és ebben akkor a kormány már nem vett részt, holott érvényes aláírt szerződése van, és érvényes az a bizonyos együttműködési megállapodás is, amelynek alapj án kormánydöntésre épülő füstgáztisztító támogatást kapna a főváros teljes lakossága. Szeretném hangsúlyozni, a füstgáztisztító az egész agglomerációt érinti, hiszen a légszennyezés egészen Hatvan és térségéig szélviszonytól függően szennyezi a környezetet . Abban reménykedem - és ezért szeretném támogatni és a kormány figyelmébe ajánlani ezt a módosító indítványt , hogy ez befogadásra kerül, illetve az átvett feladatok között ez szerepelni fog, és valami más tévedés és kommunikációs zavar lehet az, ami mia tt 10én már nem vett részt a kormány abban a tenderelbírálásban, amit egyébként együtt írt ki a fővárossal. Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, képviselő úr. Hozzászólásra megadom a lehetőséget Varga Mihály p olitikai államtitkár úrnak. Államtitkár úr! VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem kétpercesben kívánok reagálni, hanem a hozzászólók sorába szeretnék majd beállni. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Rendben van, akkor v an egy kétpercesünk. Megadom a lehetőséget Baja Ferenc képviselő úrnak kétperces hozzászólásra, és akkor ezt követően államtitkár úrnak adom meg a szót. Öné a szó, képviselő úr. DR. BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tóth képviselőtársamnak szere tnék annyit elmondani, hogy nem érti pontosan, amit mondtam. Ha a jegyzőkönyvben visszakeresi, akkor látni fogja, nem azt állítottam, hogy a környezetvédelmi bizottság az alap megmentéséért száll síkra. Egyébként az is szerencsés lenne, ha nem elvakult pol itikai indulatok vezetnék a kormányoldalt, akkor megtenné azt, amit egyébként minden környezetvédelmi mozgalom megtesz, hogy elválasztja egymástól azt, hogy esetleg milyen problémák voltak az alappal és azt, hogy az alapnak meg kell maradnia; minden környe zetvédelmi mozgalom ezzel kezdi. Lehet, hogy voltak hibák, de az alapnak meg kell maradnia. De nem ezt állítottam! A bizottság azt mondta, hogy ne legyen alap. Azt állítottam, hogy a bizottság elnöke azt indítványozta, hogy egyébként, ha ő lenne a miniszte r, a mostani elbírálási rendszert nem változtatná meg egyetlen betűjében. Azt gondolom, ezt nem cáfolja meg a képviselő úr, mert együtt ültünk ott ketten. Ezt mondta a bizottság elnöke, amennyire én tudom, ő fideszes politikus. Én is azt mondtam erre, hogy ez így van. A különbség az, hogy a miniszter úr viszont azt nyilatkozta, hogy egyébként ezt meg fogja változtatni, és a pénzügyminiszterrel egyetértésben hoznak majd valamilyen döntést, sőt sajtóhírek vannak arról, hogy esetleg a 18 milliárdról, annak elv eiről a miniszter úr kabinetje