Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. WIENER GYÖRGY
3202 Bajor Tibor visszalépett? (Bajor Tibor: Igen!) Visszalé pett. Most SZDSZes politikus következne az előre leadott sorrend szerint, de nincs itt senki sem közülük. Úgyhogy Wiener György képviselő úr következik. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. (A képviselő mikrofonja nincs bekapcsolva. - Gönd ör István közbeszólása.) Nem kell, de azért nem árt, ha van. Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök annak, hogy egy olyan hozzászólás után kaptam szót, amely a területfejlesztés kérdésköre kapcsán valamelyest mégis vissza tért az önkormányzati témához. Hozzászólásomban ugyanis ezzel a látszólag már lezárt kérdéssel szeretnék ismét foglalkozni. Kétségtelen, hogy a vita szakaszokra bontásának hiánya folytán egyes témák eltűnnek, majd ismét felbukkannak, más kérdések teljesen kimaradnak a vitából. Az önkormányzatiság azonban egy olyan nagy kérdéskör és olyan jelentős részét érinti a költségvetésnek, hogy az ezzel való foglalkozás szükséges még akkor is, ha látszólag tegnap 8 óra tájban az ezzel a kérdéskörrel való foglalatosság ot már befejeztük. Hozzászólásomban konkrét módosító indítványokkal foglalkoznék, elsősorban olyanokkal, amelyeket Lamperth Mónika képviselőtársam hozzászólásában, felszólalásában már elemzett, de amelynek a részleteit nem tárgyalta, ezért úgy ítélem meg, hogy ezekkel a kérdésekkel most ismételten foglalkozni kellene. Először azokat a módosító javaslatokat érinteném, amelyek a zárolással kapcsolatosak, tehát a 30., a 31. és a 33. számú módosító indítványokkal. A 30. módosító indítványról esett a legtöbb szó , ezt aláírták kormánypártiak és ellenzékiek is egymástól függetlenül és néha összekapcsolódva. Ennek a lényege az, hogy ne történjen meg ennek a bizonyos 1,9 százalékos összegnek a zárolása, amelyet a 47. § alapján a költségvetés előirányzott. Ezzel kapcs olatosan mindenekelőtt arra utalnék, hogy az önkormányzatok részesedése hozzáadott értékből - és ezzel a kérdéskörrel egyébként már foglalkoztunk tegnap két óra, fél három tájban délután - jelentősen mérséklődne abban az esetben, ha ez a zárolás bekövetkez ne, hiszen 8 milliárd 597 millió forintról van szó. S hogy ennek az összegnek a nagyságát még jobban érzékeltessem, a 33 milliárdos megemelt általános tartaléknak ez több mint 26 százaléka, több mint egynegyede. Ez a tény már önmagában szükségessé teszi a kérdéssel való foglalkozást, de nemcsak közgazdasági, hanem alkotmányjogi problémák is felmerülnek a zárolással kapcsolatosan, ezért én kérném a tisztelt pénzügyminisztériumi politikai államtitkár urat, hogy a kérdéskörrel behatóbban, részletesebben foglal kozzon. A törvényjavaslatban az önkormányzatok támogatásának a zárolása merült fel, ez abban az értelemben, hogy a normatív hozzájárulás összege a ma hatályos önkormányzati törvény szerint év közben nem csökkenthető, nem felelt meg teljesen az önkormányzat i törvényben foglaltaknak. Kétségtelen ugyanis, hogy nem valamennyi támogatás normatív hozzájárulás, de a normatív hozzájárulás még ma is az önkormányzatoknak juttatott támogatások, hozzájárulások csaknem kétharmadát teszi ki. Ennek következtében ennek a 8 milliárd 597 millió forintnak az elkülönítése, zárolt "alapba" való helyezése valamilyen módon mégiscsak a normatív hozzájárulás összege csökkentésének sérelmét jelentené. Úgy vélem, hogy ezt a problémát maga a kormány is érzékelte, ezért a FontCsúcsMád i módosító javaslatok keretébe bekerült egy másik technikai megoldási lehetőség. Ez kétségtelenül mentes attól a problémától, amely az eredeti megfogalmazást jellemezte, mert nem sérti meg az önkormányzati törvénynek a normatív hozzájárulások csökkentése t ilalmára vonatkozó előírását. Ezzel a megoldással azonban más, nagyon komoly probléma van, s ez a probléma már nem egyszerűen az önkormányzati törvénnyel, hanem magával a magyar alkotmánnyal függ össze. Ugyanis az a megoldás, hogy az a) pont szerinti össze get a helyi önkormányzatok költségvetésükben céltartalékként irányozzák elő, ellentmond az alkotmány 44/A. § (1)