Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 30 (36. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉMESI GYÖRGY
3085 kellett eldönteni. Van olyan, amelynek nincs anyagi von zata, s van olyan, amelynek van anyagi vonzata. Az egyik ilyen, amelynek anyagi vonzata van, az a cél- és címzett támogatások keretének növelése. Hiszen tudjuk, hogy 48 milliárdos keretben nagyon sok elkötelezettség van. Nagyon helyes dolog ez egyébként, k orábban is minél jobban arra inspirálták a településeket, hogy fejlesszenek. Mindenki tudja, hogy itt elsősorban a csatornafejlesztés, a szennyvízkezelés az, ami a legfontosabb ma a települések szempontjából, hiszen az ivóvízbázisvédelem egy prioritást él vező feladat. Ez elsősorban a céltámogatási keretbe tartozik. A céltámogatási keret növelését javasoljuk mintegy 10 milliárd forinttal, mert a 48 milliárdból csak 3,1 milliárd az, ami szabad, az, amiből indulhatnak az új beruházások. Azért tartom ezt nagyo n fontosnak, mert tulajdonképpen három és fél év van a következő önkormányzati ciklus végéig, amikor még valamit lehet csinálni. S egyegy szennyvízprogram szennyvíztisztító teleppel, csatornázással legalább három évet igénybe vesz. Tehát most lehetne elin dítani azokat a beruházásokat - akár egy pályázható pici céltámogatással is, amelyek jövőre, 2000ben vagy 2001ben folytatódva valóban egy jobb helyzetet teremtenek a települési szennyvíz és a csatorna tekintetében. Nagyon fontos ez, nemcsak az ivóvízbázi svédelem szempontjából, hanem az EUcsatlakozási folyamat e stádiumában. Azt gondolom, ha nem is feltétel a közművesítettség megfelelő szintje, mégis fontos az, hogy ezeket a számadatokat, ezeket a statisztikákat le tudjuk tenni az asztalra, hogy hány tel epülésnél van ilyen és ilyen százalékban csatornázottság. De ha azt mondom, ha ez a 10 milliárd forint bekerül a szférába, ez nem is igazán 10 milliárd a költségvetésnek, akkor nem állítok hamisat, hiszen a 10 milliárd forintból társadalombiztosítás, adó é s egyéb tekintetében egy nagy csomó visszajön, egy 67 milliárd lehet az, amely nettóban jelentkezne költségvetési teherként. Ezért adta be a Magyar Demokrata Fórum képviselőtársaimmal együtt ezt a módosító indítványt. Nagyon szeretnénk, ha ezzel valóban n em a működést - a sok helyen még bizony nem átláthatatlan, de nehezen, sok beszélgetést és adott esetben módosítást is megérő működést , hanem a fejlesztést támogatnánk, amelynek konkrét eredménye van. A másik ilyen módosító indítvány az 1,9 százalék felo ldása. Említettem az önkormányzati szféra helyzetét. Tudjuk azt, hogy kiéheztek az önkormányzatok. Tudjuk azt, hogy eladták a vagyont. Tudjuk azt, hogy az értékpapírokat értékesítették. Nem kell ezt megint ebben a körben mondanom. Tudjuk azt, hogy gyakorla tilag rá vannak szorulva az állami támogatásra, a normatívára, a személyi jövedelemadó visszaosztott hányadára. Ez azt jelenti, hogy ha zároljuk az 1,9 százalékot ebben a szférában, ami egyébként 8 milliárdos nagyságrendet jelent a költségvetésnek ahhoz a bizonyos 33 milliárdhoz, amely a gazdasági növekedés két alternatívában való prognosztizálását jelenti, ez 8 milliárd az önkormányzati szférában. Tudjuk azt, hogy az állami pénzek 1/12enként érkeznek a településekhez, bizony ez a 8 milliárd, ha szétbontju k a településekre, ez működési gondokat fog jelenteni. Nincs szükség arra, hogy bizonyos települések pályázzanak e működési gondok miatt az önhibáján kívüli hátrányos keretre. Nincs szükség arra, hogy valóban az egyébként is alulfinanszírozott szféra bizon yos feladatokat elhagyjon, mert nagyon fontos állami feladatokat visz. Azt gondolom, ezt sem kell nagyon erősíteni. Azt szeretnénk és azt kérjük a Magyar Demokrata Fórum részéről, hogy az 1,9 százalék pénzügytechnikailag vagy többletforrá ssal - nem az én feladatom ezt megítélni - legyen feloldva az önkormányzati szférára való tekintettel úgy, hogy ne legyen működési zavar a településeken. (16.40) A harmadik dolog, ami nem kerül pénzbe: módosító indítványként benyújtva a bizottság és a korm ány támogatását is élvezi, mégis el kell mondjam - mert ilyen források is vannak egy költségvetésben, csak kutatni kell utána , ez pedig a lakásépítéshez szükséges források, a helyi