Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 25 (35. szám) - Az ülésnap megnyitása - A nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. KÖVÉR LÁSZLÓ tárca nélküli miniszter:
2958 emlékszem rá, de nincs kizárva, hogy így van; amennyiben így van, akkor a képviselő úr a vita későbbi szakaszában nyilván emlékezteti majd a Házat arra, hogy neki már akkor is más volt a véleménye. A másik pedig az a megjegyzése, amely arról szól - és ezt különösen sajnálatosnak tartom , hogy őt ennek a törvény javaslatnak a valódi szándékait illetően az világosította meg, hogy a MIÉP képviselője a bizottságban e törvényjavaslat elfogadása mellett tört lándzsát. Én a képviselő urat elég régóta ismerem, és mind ez idáig azon képviselők közé tartozónak véltem, ille tve oda soroltam, akivel Antalóczy úrhoz hasonlóan bármikor képes voltam érdemi, higgadt, tárgyszerű vitát folytatni bármilyen kérdésről; úgy is mondhatnám, még azon túlmenően is, amilyen bizalmi viszony fenn szokott állni az ellenzék és a kormánypárt, ill etve ezek képviselői között. 1994ben, amikor ő bekerült a Magyar Országgyűlésbe, akkor én megkérdeztem, hogyan tudja összeegyeztetni lelkészi hivatását az MSZP képviselőcsoportjában való tagságával, és ő adott egy magyarázatot erre, amelyet én természetes en nem fogadtam el, pontosabban, nem értettem vele egyet, de meg nem fordult a fejemben, hogy a lépés jóhiszeműségét őelőtte vagy a háta mögött vitassam, kétségbe vonjam. Ezek után azt gondolom, méltatlan ez a dolog, és a magam nevében is szeretném ezt vis szautasítani, illetve kikérni, illetve a Magyar Köztársaság kormánya nevében is szeretném visszautasítani azt az érvelést, amely ebből vonja le azt a következtetést, hogy ez a törvényjavaslat álságos, hátsó szándékokkal terhelt, nem arra irányul, amire val ójában szöveg szerint irányulnia kellene, és amelyről beszélünk, hanem valami másra, amit persze a képviselő úr nem világított meg és nem mondott ki nyíltan, de nagyjából sejtetni engedett. Visszautasítom azt, hogy eleve kétségbe vonja az előterjesztés és az előterjesztő jóhiszeműségét. Azt gondolom, hogy erre sem vele kapcsolatban személyesen, sem pedig úgy általában véve nem adtam okot, a Magyar Köztársaság kormánya sem adott idáig erre okot. És egy utolsó megjegyzés, ami talán illetéktelenül hangzik el a z én számból, de mégis megteszem annak érdekében, hogy lehetőleg a jövőben ezt a vitastílust próbáljuk mellőzni, illetve a vitának ezt a szálát legalábbis próbáljam meg elvágni, ha lehetséges. Bizonyára vannak, akik visszaemlékeznek még néhány évre, korább i évekre is, amikor a képviselő úr, Donáth képviselő úr tagja lett ennek a Háznak, és ők nyilvánvalóan tudják, hogy a MIÉP képviselőcsoportjában ülő egyik képviselő úrnak személyesen is és általában a MIÉPnek van oka arra, hogy engem ne kedveljen különöse bben. És azt is el szoktam mondani - most is elmondom , hogy azzal, amit a MIÉP képviselője, illetve amilyen érveket a MIÉP általában hangoztatni szokott, én a magam részéről döntő mértékben nem tudok azonosulni, nem értek egyet. Szeretném persze elkerüln i a látszatát annak, hogy ezt most tüntetőleg - pláne Donáth képviselő úr kedvéért - mondom itt el, csak azért, hogy világos legyen, mi a valódi indoka ennek a felszólalásnak. Ugyanakkor nem egészen értem a képviselő úr erkölcsi bátorságát és erkölcsi fölé nyét, amellyel ezt a "MIÉP - kormány - rosszhiszemű előterjesztés" logikai sort itt előadta. Szeretném feltenni a képviselő úrnak a kérdést - és majd nyilván a jegyzőkönyvben elolvassa és akkor majd válaszolni is fog rá : vane a MIÉP képviselőcsoportjába n vagy vezetésében olyan képviselő, aki valaha elárulta a saját hazáját, fegyvert fogott a saját népe ellen, és ezért kitüntetést is kapott egy diktatúrától? Vane a MIÉP képviselőcsoportjában olyan ember, aki olyan politikai döntést hozott bárhol is, amel y más emberek akasztófa által történő kivégeztetését eredményezte? Vane olyan ember a MIÉP képviselőcsoportjában vagy vezetésében - akiről a képviselő úr tud , aki ávós verőlegényekkel vagy éppen nyilas verőlegényekkel dolgozik egy ügyvédi munkaközösségb en? Ha van ilyen, nevezze meg, én a magam részéről akkor különös tekintettel fogok tartózkodni attól - ennél is jobban, mint ahogy eddig tettem , hogy még a látszatába is belekeveredjek annak, hogy a MIÉP képviselőcsoportjának vagy bármely képviselőnek a támogatása esetlegesen az én elvi alapon előadott mondandómat minősíti. Ellenben ha nem tud ilyet mondani, és ha ellenben ezzel a helyzettel szemben fennáll az, hogy a saját képviselőcsoportjában, illetve az ellenzék másik két