Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 24 (34. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Helyesnek tartja-e, miniszter úr, azt a kinevezési gyakorlatot, amely a kormánytagok rokonait, családtagjait delegálja különböző állami tulajdonú cégek vezető testülete... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
2797 Ágnesnek, Kovács László feleségének ugyanilyen kinevezés e történt meg - hogy az ön szóhasználatával éljek , vagy folytathatnám Szili Katalin rokonságával a sort; de természetesen tudok még neveket mondani. (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) Ha ön, kérem, ilyen gy akorlatra hivatkozik, akkor a saját pártjának gyakorlatára hivatkozik. Egyebekben, ami a Malév igazgatótanácsi tagságát illeti, szeretném önt tájékoztatni arról, hogy nekem nincs kinevezési jogköröm, én kinevezési gyakorlatot ennek következtében soha nem f olytathattam. Tény az, hogy amikor hónapokkal ezelőtt megkérdeztek a Malévban - tekintettel arra, hogy a Malév vezetésében bent maradt egy volt MSZPs, jelentős személyiség - hogy mi az álláspontunk, azt mondottuk, hogy ezzel nem tudunk egyetérteni, és én kétségkívül javasoltam oda Hingyi Beatrixot, aki - amint azt már több alkalommal elmondottam - a Galileoprogramot tizenkét évig tanította a Malévnál, és édesanyja is a Malév jelenlegi vezető gárdájának tekintélyes részét tanította. Ebből fakadóan tehát az ő igazgatótanácsi tagságának akadálya nem lehetett, már csak azért sem, mert - ne haragudjon, ismételten felhívnám rá a figyelmét - 2,5 milliárd forintot meghaladó veszteség van a Malévnál. A Malévnál bizony elherdálták a magyar nép pénzét, ezért oda kell egy olyan igazgatótanács, amely ezt az állapotot felszámolja, amely nem engedi meg a magyar nép vagyonának elherdálását. Ami a Szerencsejáték Rt.vel kapcsolatos megjegyzését illeti, kérem, az ön által említett névvel kapcsolatban nem találkoztam azzal, h ogy oda ilyen megbízás történt volna, amit egyébként nem zárok ki, csak semmi közöm hozzá, ha ilyen van. De legyen szabad önnek egy nevet megemlítenem, amelyről önnek tudnia kellene, és épp az előbb tisztáztam ezt az ügyet: Avarkeszi Dezsőné, az MSZP volt államtitkárának felesége volt ennek az igazgatótanácsi vagy felügyelőbizottsági tagja - tehát ne kenjen ön mindent a jelenlegi kormánykoalícióra! Végül a Concordiával kapcsolatos megjegyzését illetően hadd tájékoztassam ismételten a Házat: a Concordia volt vezetését le kellett váltani, és új vezetőséget kellett a rendszerváltoztatás következtében oda jelölni. (Felzúdulás az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Én nem ismerem azt a személyt, aki oda kinevezésre került, tehát valótlan az ön azon állítása, hogy az é n keresztlányom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) lenne, noha nagyon szívesen elfogadnám, mert úgy gondolom, hogy olyan a külleme, hogy akár a keresztlányom is lehetne - sajnos, nem az, nagyon sajnálom. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem a képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném rögzíteni, hogy én ezt a kinevezési gyakorlatot el fogadni nem tudom! És felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy Torgyán miniszter úr válasza nem volt egyértelmű, nem volt megfelelő. Most önök arról szavaznak, képviselőtársaim, hogy elfogadjáke azt a gyakorlatot, amely a kinevezések körül Magya rországon történik, amelyről Torgyán úr az előzőekben szólt. (Moraj az FKGP padsoraiban.) Kérnem képviselőtársaimat, jól gondolják meg, hogyan nyomják meg azt a gombot, ami arról fog szólni, hogy az elkövetkezendő években Magyarország jövője hogyan fog ala kulni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban. - Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)