Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 19 (31. szám) - Bejelentés mentelmi ügyről - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
2469 A privatizációról: igen, ez egy olyan dolog, aminek a veszélyére fel kell figyelni. De úgy gondolom, hogy most sem a kormánypárto k, sem a volt kormánypártok részéről nem történt olyan törekvés, hogy felrúgják a szolidaritás elvén alapuló gyógyítást. Történtek kísérletek - amelyek szerencsére megfeneklettek - a jövedelmezőbb kórházi intézmények kimazsolázására, de erre, azt hiszem, n em kerül sor, mert a kórházak privatizációja drágítaná a gyógyítást, ellentétben az alapellátás privatizációjával, amely hatékonyabbá fogja azt tenni. Köszönöm szépen. (Taps az FKGP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra meg adom a szót Keller László képviselő úrnak. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hegyi képviselőtársam és Gidai Erzsébet asszony is azt mondta, hogy reméljük, hogy majd az ellenőrzési rendszer ki fog épülni. És addig? Lebontottuk a házat, és közben most arról beszélünk - nem Hegyi képviselő úr, hanem a kormánypártok lebontották a házat , hogy valamit meg kellene tervezni, mert még a tervét, a koncepcióját sem látjuk annak, hogy mi lép a helyébe. Azért egy kicsit el kellett volna go ndolkodni, amikor a kormánypártok meghozták azt a döntést, hogy kisöprik az önkormányzatokat, hogy vajon a döntési mechanizmus hogyan is nézett ki. Akkor, mielőtt az önkormányzat döntött, készíteni kellett egy írásbeli anyagot, azt 48 képviselőnek el kelle tt küldeni, el kellett küldeni az Állami Számvevőszéknek, el kellett küldeni a felügyelőbizottságnak, merthogy az is működött, el kellett küldeni a Népjóléti Minisztériumba, a Pénzügyminisztériumba. Én azt gondolom, hogy kellő nyilvánosságot kaphatott a dö ntéselőkészítés. Össze kell vetni ezt a jelenlegi gyakorlattal! Az Országgyűlés hamarosan dönt arról, hogy jövőre a társadalombiztosítási alapoknak 53 milliárd forintos bevétele származik vagyonértékesítésből. Senkinek nincs fogalma arról, hogy milyen vag yontestek értékesítéséből fog ez származni! Halvány fogalma sincs még a kormányzatnak sem - meggyőződésem, hogy még neki sincs , hogy mi fogja fedezni ezt az 53 milliárd forintot! Tisztelt Hegedűs Képviselőtársam! Egyszer abba kéne már hagyni a '95ös viz sgálati jelentésre való visszahivatkozást, és elfelejteni azt, hogy '9697ben és '98ban is történtek dolgok! Szóval, egyszerűen döbbenetes számomra az, hogy folyamatosan visszautalunk az 1995ös vizsgálatra, és elfelejtjük azt, hogy az Országgyűlés az az t követő években is dolgozott, és nagyon sok hasznos korrekciót hajtott végre a rendszeren. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönjük. Ahogy fáradunk, mindig többször történik meg, hogy a képviselők meghaladják a kétperc es időkeretet. Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási költségvetéstervezet vitájához jó adalékul szolgál, hogy rendelkezésre áll a '98as köl tségvetés első háromnegyed évéről szóló tájékoztató. Ezért ezt bátran használhatjuk arra, hogy megbecsüljük a kiadások várható mértékét, mondjuk, a gyógyszerkassza tekintetében. A tájékoztató elmondja, hogy a kiadás valóban már az induláskor alultervezett volt, ezért a túlteljesítés nem arról szól, hogy itt valami irracionálisan magas mértékű emelkedés volt, hanem arról, hogy az élet nem igazolja vissza az irracionálisan alultervezett költségeket. A jövő évi 2,3 százalékos emelkedés - és újra elmondom, hogy az csak 2,3 százalékos, mert hiszen a '98. évi korrigált tervezés ott van a költségvetésben - azért nem elfogadható a számomra,