Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 18 (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - ROZGONYI ERNŐ (MIÉP):
2323 hozta. Ebben nem feltétlenül e szervezetek - ahogy azt mondani szokták - gonoszsága játszik szerepet, hanem inkább a hibás és rég elavult friedman i elméletre épített és a féktelen mohóságtól még tovább rontott elmélet és gyakorlat, valamint az a tévhit, hogy rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyekkel egy ebből a rendszerből adódó világválság, összeomlás megakadályozható. Csakhogy ez veszedelmes tévh it, és hogy az, azzal naponta szembesülhetünk. Ma, a derivatív üzletek korában már például egy pillanat alatt összeomolhat minden, az egész világ pénzügyi és gazdasági rendje, úgy, ahogy áll. Egy ilyen hihetetlenül ingatag talajra nem lehet százszázalékos bizonyossággal tartósan építeni. Képtelenek vagyunk - legalább - mások példájából tanulni?! Minél jobban beleágyazódunk ebbe, annál nagyobb az a veszély, hogy nem lesz már kivédhető. Itt kell ismét kitérnem arra az érthetetlen, számomra teljesen érthetetle n magatartásra, hogy az ÁSZ nem vizsgálhatja az MNB gazdálkodását. Nem a monetáris politika ellenőrzéséről volna itt szó, vagy nem is arról van szó - ezt hangsúlyozni kell, nem erről van szó , az ugyanis a kormány és az MNB közös kialakításában kell hogy működjön; természetesen ez sem lehetne titok, erről is informálni kell az Országgyűlést. A bécsi MNBérdekeltség összeomlása során Surányi úr nyilatkozott, azt mondta: természetes, hogy az MNB helytáll a cégért - na ja, nem az első eset, ez a bécsi, volt m ár másik is; meg hogy Surányi úr helytáll - nem ő áll helyt, a magyar nép áll helyt, mindnyájan állunk helyt. Itt kell újból visszatérni a magyar költségvetéshez, annak állandósult hiányához és a kitörés reménytelenségéhez, ha továbbra is makacsul ragaszko dunk az ellenérdekű felek jó tanácsaihoz. Mi derül ki, ha az adósságszolgálat terheit vizsgáljuk? 1999ben naponta több mint 2 milliárd 86 millió forintot fizetünk kamat címén, és naponta 2 milliárd 288 millió forintot fizetünk hiteltörlesztés címén; napon ta - naponta! - mintegy 4,5 milliárd forintot fizetünk egy olyan pénztömeg után, amellyel kapcsolatban soha senki ennek az országnak és ennek a népnek nem számolt el mind a mai napig. Aztán ebben jelentősen benne van az is, hogy a '97. évi MNBPM adósságcs ere szintén hétpecsétes titokként van kezelve. Igaz, az egész adósságcsapda - mint mondtam - keletkezése, folyamata, mindene titok. De milyen demokrácia az, amelyben közölt tényekre csak rábólint a parlament, anélkül, hogy tudná, miről is van szó?! Aztán t ermészetesen az állandó hiányt táplálja az örökké, újból és újból felmerülő, szinte naponta jelentkező bankkonszolidáció és a közvetlen lakosságkifosztó befektetési brókercégek összeomlási folyamata - közönséges bűnügyek ezek. Kérem, tessék végre észrevenn i, hogy itt tudatos fosztogatásról van szó, amelynek ügyében az etikai kérdések mellett a rendszerbeli problémákban kell keresni az okokat, na meg a háttérben meghúzódó és megbúvó globalizáció szándékaiban, no meg a derivatív üzletekben - ez utóbbiakban ug yanis veszteni is lehet. Nyugodtan kijelenthetjük: nincs az a szerencsejáték, amely ennyire veszélyes lehetne, saját pénzén ám tegye valaki, ha ez a hobbija, de egy ország pénzén ezt tenni, az már goromba dolog! (11.30) Az ország pénze ugyanis a mi pénzük, a kormány a mi kormányunk - és ha az, akkor miért engedi ezt, és miért állja a cechet? Meg kellene minden ilyen ügyletet adóztatni, méghozzá keményen! A hiány állandósulását segíti elő, ha mi magunk, önként és dalolva hozunk létre olyan konstrukciókat, am elyek megcsapolják a költségvetést, és szűkítik annak lehetőségét, hogy saját életünket úgyahogy kiépíthessük. Persze ezt nem annyira önként, de szakértői kormányunk dalolva hajtotta végre. Ez pedig a társadalombiztosítási rendszerünk teljes leépülése, új raszabályozása és végső fokon költségvetési tétellé válása, illetve ennek a folyamata. Meg is dicsért érte bennünket az IMF - vagy ahogyan mondani szokták: az "ájemef". Csakhogy ennek van, mint látni fogják, egy öngól jellege is. A magyar kormányok hosszú sora a két tbalap bevételeit saját bevételként használta. Ez úgy működött, mint egy tartós kölcsön, amelyik részt vett a költségvetés finanszírozásában. Csakhogy ez a szakértői módon kitalált kirovófelosztó rendszer egyszer csak hiányokat produkál, kezd terhessé válni. No, de hát a monetarizmus jegyében a kőből is ki kell facsarni a vizet! Akkor a képlet
