Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP):
2266 képest is kevesebb. A költségvetés tervezésének első változatai még a tavasszal többet ígértek a magyar tudomány számára. De ezzel együtt is azt mondom magam is, amit az előterjesztő mondott, hogy ezek tehát folytatásai annak az előző években kialakított felsőoktatás- és tudománybarát politikának, amelyek tételeikben is, összességükben is az előző kormányzat utolsó két évében világosan és egyértelműen megfogalmazódtak és realizálódtak. A képhez hozzátartozik, hogy ez a támogatásnövekedés, az országgyűlési költségvetési támogatásnövekedés a bevételek, az intézmények saját tevékenységéhez kötődő bevételek tekintetében nagyobb mé rtékű. Azt kéri tőlünk, azt írja elő számunkra ez a javaslat, hogy a támogatásnál nagyobb mértékben növeljük saját bevételeinket, amivel elvileg egyet lehet érteni, mert ennek az a kétségtelen pozitív hatása van, hogy ilyenkor egészen egyértelmű, valós tár sadalmi igényeknek felelünk meg, mert csak azért van fizetőképes kereslet, amiért a társadalom úgy gondolja, érdemes fizetni, és természetesen ezzel erősödnek a szféra és a társadalom, a gazdaság, mindenekelőtt a gazdaság kapcsolatai, de megvan az az egyér telmű hátránya, hogy ez egy számottevő, egyre növekvő és lassan már a minőséget is veszélyeztető túlterhelést eredményez. Nem lehet cél, hogy oktatóinkat, kutatóinkat olyan mértékben terheljük túl bevételes tevékenységekkel, amelyek színvonalas oktatókuta tó munkájuk eredményességét, kvalitásait kockáztatják. Talán még a javaslat valahol ezt a határt közelíti, de úgy vélem, sokkal tovább ez már nem növelhető. Néhány konkrét tételt illetően: a bérek strukturáltan növekszenek, 13 százalékos átlagbérnövekedés t ígér a költségvetés. Ez tehát, ha a 11 százalékos infláció realizálódik, 2 százalékos reálbérnövekedést jelent átlagban, tudva, hogy ez különböző helyeken, különböző okok miatt nem mindenütt lesz meg, másutt értelemszerűen többnek kell lennie. És azt is tudva, hogy a minőségi és mennyiségi többletmunkáért a korábbi évek gyakorlatának és politikájának megfelelően ösztöndíjakkal, pótlékokkal ezt kiegészíti, és az alkalmasint fölmehet 1819 százalékig is bizonyos szférákban. Ez az egyetemeken, elsősorban fő iskolákon megvalósulni látszik. Azt azonban látnunk kell, hogy a kutatói bérekben minden bizonnyal az oktatókhoz képest és a társadalmi megbecsültséghez képest is elmaradás van és lesz, és ezt valamilyen formában rövidesen korrigálni kell, hozzátéve azt is , hogy persze az azonos tudományos teljesítmény eléréséhez, tehát mondjuk egy akadémiai doktori cím megszerzéséhez a követelmények mindenkire egyformák, ugyanakkor a kutatóintézeti kollégák ennek elérése érdekében csak kutatnak, az egyetemiek, főiskolaiak emellett természetesen oktatnak is. A költségvetési javaslatban örvendetes pozitívumokat talál a felsőoktatás és tudomány képviselője, a doktoranduszi támogatás növekedését, amely valamelyest meghaladja az infláció mértékét. Annak lehetne mondani a lakhatá si támogatás növekedését a hallgatók számára, de ez csak 10 százalék, ez akkor már azt jelenti, hogy aligha követi a reálisan várható, tényleges albérleti és lakhatási költségeket. A pozitívumok körébe sorolom az Esély a Tanulásra Közalapítvány 200 millió forintjának további 200 millió forinttal történő emelését, nyilvánvalóan nagy szükség van rá erősen szociálisan széthúzódó társadalmunkban. A kutatói tevékenységek támogatását 50 százalékkal növeli a javaslat. Ez nagyon szép szám, azt jelenti, hogy 1,2 mil liárd forintot kapnak az egyetemek, főiskolák erre a célra, de ha az ember a realitásokat nézné, akkor egy példával hadd illusztráljam, hogy ez mit jelent: ha azt nézem, hogy a Kossuth egyetemen mi körülbelül 100 millió forintot izzadunk ki ebben az évben folyóiratokra és könyvekre, és mi összességében 5 százalékát jelentjük a magyar felsőoktatásnak, akkor ez 2 milliárd forintos össz folyóirat- és könyvszámlát jelenthet a magyar felsőoktatásban, és ehhez képest az 1,2 milliárd, ami a kutatás sok minden egyé b feltételét is kellene hogy biztosítsa, már láthatóan és érzékelhetően kevés. Kis tétel, de gesztusként mindenképpen szeretném megemlíteni és megköszönni, hogy a Felsőoktatási Konferenciák Szövetsége, a Magyar Rektori Konferencia és társkonferenciái 15 mi llió forintos támogatást kapnak a korábbi nullához képest. Az is megnyugtató, hogy a Nemzeti
