Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KARAKAS JÁNOS (MSZP):
2250 Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, nem kell győzködnöm önöket, de talán megemlíteni mégis fontos, hogy országunk működéséhez szükséges tőke a gazdaságban képződik, ezért véleményünk szerint a multinacionális cégek megbecsülésén, e lismerésén túl ugyanilyen fontos a gazdaság egyéb szereplőinek támogatása is, hisz reményeink szerint a kis- és középvállalkozások egyre nagyobb arányban fognak részt venni a nemzeti jövedelem előállításában. Így közvetve és közvetlenül is hatással vannak mindennapjainkra, megteremtik a társadalom fontos területének költségfedezetét. Ezáltal tudjuk támogatni a kultúrát, az oktatást, az egészségügyet, a családokat, hogy csak néhány példát említsek. Tisztelt Ház! Ezen gondolatok mellett ajánlom figyelmükbe és elfogadásra a benyújtott költségvetés tervezetét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Kétperces felszólalásra megadom a szót Keller László képviselő úrnak, MSZP. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tis ztelt Ház! Rigler képviselő úr és Lentner képviselőtársam hozzászólása miatt nyomtam meg a gombot. Rigler képviselő úr elmondta, hogy nem lehet az új kormány költségvetésének tekinteni ezt a költségvetést. Ez sokszor elhangzott a költségvetési vitában. De tudomásul kellene már venni, hogy soha nem lehet az origóból elindulni. Egy kormány, amelyik végzi a tevékenységét, kötelezettségeket vállal, azt a következő kormánynak illik vagy illene továbbvinni. Azt látjuk, hogy most elég nagy bizonytalanság van e ter ületen. De egyszer jó lenne már megmondani, hogy mi az amiben radikálisan eltér... - persze ezt elmondjuk, csak a kormánypártok nem nagyon mutatnak erre rá. Lentner képviselőtársam elég sokat beszélt a hiányról. Ennek kapcsán szeretném államtitkár urat meg szólítani. Ő az adótörvények költségvetési hatásáról beszélt nekünk. A bizottsági vitában, akkor, amikor a közmű áfája módosításáról esett szó, akkor a kormány mindig azt mondta, hogy azért nem támogatja, mert jelentős a költségvetési kihatása. Most államt itkár úr nem tett említést erről. Nem véletlenül hozom ezt szóba akkor, amikor a hiányról beszélünk, mert elég nagy bizonytalanságot hordoz magában az az államháztartási hiány, amit a költségvetés tartalmaz. Nem tudom, hogy miért említette államtitkár úr a közmű áfakövetkezményét. Vagy olyan intézkedést terveznek, amiről nem akar beszélni, vagy pedig úgy tűnik, hogy a hiányt akarják növelni. Kérem államtitkár urat, tegye világossá a kormány álláspontját, hogy látja a kormány a közműáfák költségvetési hatásá t. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Szólásra következik Karakas János képviselő úr, MSZP; őt követi Takács Imre, szintén MSZP. KARAKAS JÁNOS (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó két órával ezelőtt Zilahi József MDFes képviselőtársam említette , hogy az ország lakossága nagy érdeklődéssel figyeli a parlamenti vitát. Akkor feltettem magamnak a kérdést, vajon hány parlamenti képviselő vesz részt. Akkor körülbelül ötvenen voltunk, mostanra jó ha harminc körülire fogyatkoztunk, s meg kell állapítano m, hogy még mindig enyhe ellenzéki többség tapasztalható. Hargitai János fideszes képviselő magyarázta a jövő évi költségvetést, s azt mondta, hogy megkezdődött a kormányprogram aprópénzre váltása. Ehhez hozzátehetjük, hogy sokaknak még ebből az aprópénzbő l sem nagyon jut. Tehát osztom azok véleményét, akik ezekre felhívják a figyelmet. Egyet kell értenem azokkal, akik röviden úgy fogalmaznak, hogy megalapozatlan, aránytalan a költségvetés, nem kedvez a kisjövedelműeknek, s túlságosan eltúlozza a bevételeke t.