Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - Dr. Répássy Róbert és Horváth László (Fidesz) - az igazságügy-miniszterhez - "Mi a helyzet az Európai Közösség országaiban a kábítószer-fogyasztókkal szembeni büntetőjogi fellépés területén?" címmel - HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. DÁVID IBOLYA igazságügy-miniszter:
2202 kábítószerfogyasztókkal szembeni büntetőjogi fellépés területén?" címmel. Horváth László képviselő úrnak adom meg a sz ót. HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Az utóbbi hetekben a napilapokban, a hetilapokban és az elektronikus médiában is számos olyan vélemény, megnyilvánulás látott napvilágot, amely élesen bírálta a kormánynak a kábítószerfogyasztás visszaszorítását célzó szigorító intézkedéseit. Mint köztudott, a büntető törvénykönyv tervezett módosítása növelni kívánja a kábítószerfogyasztó büntetőjogi fenyegetettségét, számos egyéb, a keresleti és a kínálati o ldalt egyaránt visszaszorítani szándékozó módosítással együtt. Az ellenzők ki tudja, mekkora, ám felettébb hangos képviselői, miközben néha mármár gusztust keltenek az úgynevezett könnyű drogok fogyasztása iránt, azt hangsúlyozzák, hogy a fogyasztókkal sz embeni büntetőjogi szigor fokozása maga a kudarc, és a nemzetközi tapasztalatok szerint nem alkalmas a kábítószerfogyasztással kapcsolatos problémák kezelésére. Mindezen vélemények ellenére azonban tény, hogy az Európai Közösség államainak többségében a b üntetőpolitika szigorodásának tendenciája a jellemző, azaz a fogyasztókkal szembeni büntetési tételek egyre emelkednek. Kérdezem tehát a miniszter asszonyt a tisztánlátás végett: az Európai Közösség államaiban, a kábítószerfogyasztókkal szemben az enyhébb , vagy a szigorúbb büntetőpolitika a jellemző? Tisztelettel várom miniszter asszony válaszát. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A kérdésre dr. Dávid Ibolya igazságügyminiszter asszony válaszol. Megadom a szót. DR. DÁVI D IBOLYA igazságügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett támadásnak egyetlen célja van, hogy a fogyasztás legyen büntetlen. A fogyasztás büntetlenné tétele azonban burkoltan a kábítószerek legalizálását jelenti. Szeretném egyértelművé ten ni, hogy a kormánynak nem áll szándékában sem a fogyasztás fölött szemet hunyni, sem a kábítószerek bármelyikét is legalizálni. Kérdésére válaszolva - miben felel meg ez a szabályozás az európai normáknak - egy sort fogok önnek elmondani: Vannak olyan orsz ágok, ahol önmagában a kábítószerfogyasztás kifejezetten bűncselekmény. Ilyen Norvégia, ahol a fogyasztás 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; Svédország: a fogyasztás 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; Anglia: az ópium fogyasz tása legkevesebb 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel; Írország: az ópium fogyasztása legkevesebb 1 évig terjedő; Portugália: a kábítószerfogyasztás 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; Luxemburg: a fogyasztás 3 évig, csoportos fogyasztás eseté n 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; Görögország: a fogyasztás 5 évig terjedő szabadságvesztéssel; Franciaország: a fogyasztás 1 évig terjedő; Finnország: a fogyasztás 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; Belgium: a csoportos fogyaszt ás büntetendő, ez esetben 3 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztéssel. Vannak olyan országok, ahol maga a kábítószerfogyasztás kifejezetten nem, de az e célból való tartás és birtoklás, megszerzés bűncselekmény. Ilyen Ausztria, ahol a kilátásba helye zett joghátrány 6 hónapig terjedő szabadságvesztés; Dánia, ahol a szankció 2 évig terjedő szabadságvesztés, és Németország, ahol a büntetési fenyegetettség 5 évig terjedő szabadságvesztés. Az említett országok szabályozása e tekintetben hasonló a jelenlegi magyar szabályozáshoz, vagyis a fogyasztás tiltása el van rejtve a megszerzés, a tartás elkövetési magatartása mögé. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. Ennyit az európai uniós gyakorlatról. Köszönöm a figyelmét. (Taps a kormánypárti képviselők pa dsoraiban.)