Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP
2138 Ez a költségvetés nem az ígéretek teljesítésének költségvetése, sokkal inkább a szószegésé. Szó sincs már az ígéretek alapját jelentő 7 százalékos gazdasági növekedésről, sőt a költségvetés logikája arról árulkodik, hogy az 5 százalékban sem hisznek a költségv etés készítői maradéktalanul. Szó sincs egyszeri nagyarányú adó- és járulékcsökkentésről, szó sincs nagy összegű béremelésekről. Amit a költségvetés a társadalom nagy többségének kínál, az messze elmarad a gazdaság tényleges lehetőségeitől, s még azt is be árnyékolja a bizonytalanság. A tervezett bevételek nagyobbak a tényleg várhatónál, márpedig ha az irreális mértékűre tervezett adóbevételek nem kerülnek az államkasszába, akkor kérdéses, miből fedezik majd a kiadásokat, lesze elegendő forrás a választási ígéretektől már így is messze elmaradó bér- és nyugdíjemelésre, családtámogatásra, oktatásra, kultúrára, egészségügyre, szociális célokra vagy vidékfejlesztésre; vagy másként megközelítve: tarthatóe a 4 százalékos hiány vagy meglódul a hiány, és 2000ben a pénzügyminiszterről, netán a miniszterelnökről ismét csomagot neveznek majd el. Ez, tisztelt Ház, nem a kiszámítható jövő, sokkal inkább a bizonytalanság költségvetése. (10.20) Ezt a bizonytalanságot csak fokozza, hogy a költségvetéssel 39 törvényt is mó dosítani kíván a kormány. Tisztelt Ház! A kormány első száz napját értékelve nyomatékkal és többször szóltunk arról, hogy egy sor lépése, ha nem is sért tételesen törvényt, de ellentétes a demokratikus jogállamiság szellemével, íratlan szabályaival, szokás aival. Erről árulkodik a költségvetés is, amely nem a demokratikus jogállam kiteljesítésének a költségvetése, sokkal inkább egy formálódó tekintélyuralmi rendszeré. Ha a költségvetés a demokratikus jogállam kiterjesztését, kiteljesítését célozná, akkor a k ormány fontosnak tartaná, hogy pénzt biztosítson - mindössze 1,2 milliárd forintról van szó - az ítélőtáblákra, akár olyan áron is, hogy nem emeli csaknem kétszeresére a polgári titkosszolgálatok támogatását; akkor nem lehetetlenítené el a demokrácia egyik legfontosabb intézményét jelentő önkormányzatokat azzal, hogy az inflációtól elmaradó mértékben emeli csak a támogatásukat, miközben a minisztériumok és más központi közigazgatási intézmények költségvetését több mint 20 százalékkal emeli. Hová lett, tiszt elt Ház, az olcsó állam ígérete? Másfélszeresére növelt létszámú Miniszterelnöki Hivatal, a magyar viszonyok között értelmetlen kancellária - hiszen Magyarország Németországgal és Ausztriával ellentétben nem szövetségi állam , a csaknem kétszeresére növel t költségvetésű kancellária! A költségvetésben is tetten érhető a kormány hatalomösszpontosító szándéka, az elkülönített pénzalapok úgymond beintegrálása a tárcák költségvetésébe, a 40 milliárd forintos tartalék óriási ö sszegek felett ad szabad rendelkezést a kormánynak. Tisztelt Ház, ez nem az esélyegyenlőség költségvetése, sokkal inkább a növekvő esélykülönbségeké! A szegényebb, nehezebben élő rétegeket sújtó, a tehetősebbeknek kedvező adótörvények logikáját követi a jö vedelemelosztás logikája is. A gazdasági lehetőségektől elmaradó, mindössze 23 százalékos reálbérnövekedés azt jelenti, hogy a kiemelt csoportokon kívüliek bérének vásárlóereje csökkenni fog az ideihez képest. A szocialisták elfogadhatatlannak tartják a közszférában dolgozó közel egymillió közalkalmazott és köztisztviselő bértáblájának a befagyasztását, azt, hogy a gazdasági lehetőségektől és a jogos igényektől elmaradó, szerény mértékű béremelést is csupán létszámcsökkentéssel lehet majd biztosítani. A s zocialisták elfogadhatatlannak tartják a nyugdíjak 20 százalékos emelése helyetti 14 százalékot, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjasok mindössze 23 százalékkal több kenyeret vásárolhatnak majd a nyugdíjukért. És elfogadhatatlannak tartjuk azt is, hogy a töb b évtizedes munkaviszonnyal, többnyire igen nehéz munkával és járulékfizetéssel szerzett, viszonylag magasabb nyugdíjak rovására történjen a differenciálás.
