Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 17 (29. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitájának folytatása - DR. SZABÓ ERIKA jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fidesz
2133 MSZ P padsoraiból: Így van! - Taps a kormánypárti padsorokban.) A Fidesz következetes politikájának eredményeként kormányzati helyzetbe jutva ma ugyanazt várja el a kormánytól, amit ellenzékben is elvártunk volna: a választási és a kormányprogram teljesítését, azt, hogy az itt élő polgárok érdekét tartsa mindig szem előtt. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Na ez az!) Tisztelt Országgyűlés! Ebben a tekintetben a polgári koalíció kormányának nincs pirulnivalója, hiszen mi, fideszes képviselők az ország polgáraina k túlnyomó többségével együtt elégedetten látjuk, hogy az új kormány betartja korábban tett ígéreteit: gyors ütemben és határozottan kezdte el megvalósítani a Fidesz és koalíciós társai programját. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Talán nem haszontalan i tt arra emlékeztetni, hogy a választások előtt a FideszMagyar Polgári Párt egy világos, mindenki számára érthető és egyértelmű 40 pontos programmal állt a választók elé. A 40 pontba a Szabadság és jólét címet viselő programunkból azokat az intézkedéseket foglaltuk, amelyek a Fidesz kormányra kerülése esetén még ebben az évben, tehát 1998ban megvalósíthatók. Akkor azt kértük az emberektől, hogy tegyék el az újságot, amelyben a pontok megjelentek, és sorban pipálják ki a már teljesített pontokat! Tisztelt H áz! Tisztelt Polgárok! Orbán Viktor koalíciós kormánya a mai napig ennek a 40 pontnak a többségét már megvalósította. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Efelől még az ellenzékbe került szocialista képviselőtársaimnak sincsenek kétségei, hiszen néhány het e egy napirend előtti hozzászólásában épp az önök frakcióvezetője panaszolta fel, hogy oly gyorsan valósítjuk meg választási 40 pontunkat, hogy nem marad belőle a négyéves kormányzás maradék három és fél évére. (Csige József: Stílusérzéked, az van!) Javaso lom, amiatt ne aggódjanak, hogy nem marad teendő. A Fidesz 40 pontjának intézkedései ugyanis erre az évre szólnak, és csupán első lépések a szabadság és jólét programjának megvalósítása érdekében. Még nagyon sok tennivaló áll előttünk. Tisztelt Ház! Igaz, szocialista és szabaddemokrata képviselőtársaim a 40 pont szinte minden elemét ellenezték, és még ma sem tudják eldönteni, hogy azért bíráljáke a kormányt, mert megvalósítja a programját - mint azt az imént idézett szocialista frakcióvezető hozzászólásába n tette , vagy azért, mert szerintük nem tartja ígéreteit, amint azt tegnap a költségvetési bizottság szintén szocialista kisebbségi előadója állította. De addig is, tisztelt képviselőtársaim, amíg az ellenzéki Szocialista Párt vezetői rendezik belső elle ntéteiket, vegyük számba a fontosabb lépéseket. A polgárok által támogatott céljaink megvalósításában ugyanis eddig sem akadályozott meg bennünket, hogy a májusban leszerepelt mai ellenzéki pártok ellenezték azokat. Tisztelt Ház! Mik ezek a lépések? A polg ári kormány megszüntette a társadalombiztosításon belüli pazarlást, eltörölte a tandíjat, leállította a polgárok adóforintjait felfaló bősnagymarosi gát előkészületeit, bevezette a gyermekek után járó adókedvezményt, bevezette a lakás célú áfa visszaigény lését, megszüntette a tankönyvek forgalmi adóját, hogy csak néhányat említsek. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Tisztelt Ház! A költségvetés világos látlelete egy kormány valódi politikájának. Ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásával a Fidesz 40 pontjá nak még nem teljesített részei is valóra válhatnak. Így teljesülhet az iskoláztatási támogatás bevezetése, a családi pótlék, a gyes alanyi jogúvá tétele, a rendőrség, a közbiztonság támogatása, a vállalkozók közterheinek mérséklése annak érdekében, hogy Ma gyarországon több munkahely jöhessen létre. Ezeket a terveket néhány hét múlva már költségvetési törvény szintjén láthatják megvalósulni. A 40 pont megvalósulását január 1jétől törvény ereje biztosítja. Ez a polgári kormány csattanós válasza azoknak, akik eddig kétségbe vonták azt, hogy szavainkat majd valóra fogjuk váltani! Tisztelt Országgyűlés! A közvélemény a költségvetés benyújtásakor szemlét tart, bírálatot gyakorol azok felett, akikre az ország sorsát bízta. A FideszMagyar Polgári Párt frakciójának az a meggyőződése, hogy a választók azt vizsgálják, hogy az ország tudásban, vagyonban és erőben előrehalade, hogy a kormány képese elhárítani az akadályokat, lendületet adni Magyarország fejlődésének és polgárai gyarapodásának. A számoszlopok mögött ez a most benyújtott költségvetés