Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 16 (28. szám) - Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az ítélőtáblák és a fellebviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HENDE CSABA
1993 adótörvények költségvetési következményeinek. Tisztelettel kérem az államtitkár urat, hogy tegyenek eleget a miniszterelnök ígéretének. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Megkérem az áll amtitkár urat, hogy fáradjon mikrofonközelbe (Derültség.) - ne haragudjon, hogy ezt kérem. Kérem, hogy nyilatkozzék ebben az ügyrendi kérdésben, mert nem bocsátom vitára azt, hogy minden frakció mondja el a véleményét ezzel kapcsolatban. Tessék, Varga Mihá ly államtitkár úré a szó. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a kormány ennek a kötelezettségének eleget fog tenni - ezt megígértük. Az általános vita egy kés őbbi szakaszában ezt az anyagot írásban is meg fogják kapni (Derültség.) , tisztelt képviselőtársaim. Tájékoztatást kapnak arról, hogy az adótörvények elfogadása után milyen helyzet alakult ki. Azt gondolom egyébként, hogy a legtöbb adótörvénynél változatla n a helyzet, hiszen csak olyan módosítások kerültek elfogadásra, amelyek technikai jellegűek voltak. Annál az egykét pontnál, ahol valamilyen pénzügyi változásra is sor került, ami érinti az államháztartás vagy a költségvetés bevételi oldalát, ezt a tájék oztatást meg fogják kapni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Államtitkár úr, ez azt jelenti, hogy záros határidőn belül, pár napon belül (Derültség) , nyilván a költségvetési vita során... (Varga Mihály: Öt n apon belül!) Öt napon belül gyakorlatilag a Ház elé kerül. Tisztelt Keller képviselő úr, mivel a házbizottságban ez nem került sorra, ügyrendi vitára most nem tudom bocsátani ezt a kérdést. Az államtitkár úr a kormány nevében nyilatkozott, tudomásul vétel végett a képviselők felé ezt a kérést tolmácsoljuk. Az általános vitát elnapolom, folytatására holnap reggel kerül sor. Az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az ítélőtáblák és a fellebviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az igazságszolgáltatá ssal kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az ítélőtáblák és a fellebbviteli főügyészségek felállításával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig . Az előterj esztéseket T/383. és H/377. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/383/2. és H/377/2. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak, a napirendi pontok előadójának. Tessék! (19.10) DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtit kár , a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Ház által tárgyalandó javaslatok egy olyan folyamat részei - nem kezdetei és természetesen nem is végkifejletei , mely folyamat szükségességét a szakértők már több évtizede hangsúlyozzák, é s