Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 16 (28. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz; valamint a frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő sza... - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HEGYI GYULA, a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője:
1991 A második kérdéskör az - ami igazán izgalmas volt, és egy kis búvárkodást is igényelt a bizottság r észéről , hogy a különböző minisztériumi fejezetekben nagyon sok helyen szerepel úgynevezett "Társadalmi önszerveződések támogatása" alcím, és itt különböző összegek adott szervezetek támogatására szolgálnak vagy olyan célok támogatására, amelyeket társad almi szervezetek valósítanak meg. Ha megnézzük, ezeket az összegeket vizsgálva és összeadva kiderül, hogy az idén 5,1 milliárd forint volt ilyen célokra a költségvetésben, de a jövő évi tervezet 6,1 milliárd forintot tartalmaz. Ez körülbelül 20 százalékos növekedés. Azt hiszem, ez nagyon fontos, és ez a bizottságunkban is támogatásra talált. Ez a jelentős emelkedés azt is mutatja, hogy a polgári kormány értékei, meghirdetett céljai folyamatosan megvalósulnak. Azt hiszem, ezt megállapíthatjuk ebből a dologbó l is. A harmadik kérdéskör, amiről beszéltünk, a költségvetés általános értékei voltak. A bizottság véleménye szerint ez a költségvetés jobb, mint az előző évi volt, mert egy sokkal jelentősebb tartalékot tartalmaz; jobb, mert átláthatóbb szerkezetű. Nem k onfliktuskerülő költségvetésről van szó, ez egyértelmű értékeket tartalmaz. A kormány fontos tartalmi szempontjai jelennek meg benne, a családok támogatása, a közbiztonság erősítése, az oktatás és a kultúra kiemelt támogatása. (19.00) Ez mind elhangzott a bizottságunk ülésén, és a bizottságunk mindezt üdvözölte is. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalmi szervezetek bizottsága tehát megtárgyalta a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot, és azt általános vitára alkalmasnak tartja. Köszönöm sz épen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Hegyi Gyula alelnök úrnak, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Egyben, ha megengedik a képviselőtársaim, megköszönve együttműködésüket, áta dom az elnöklést Gyimóthy Géza alelnök úrnak. További jó munkát kívánok! (Taps.) (Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) HEGYI GYULA , a társadalmi szervezetek bizottsága kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szé pen, elnök asszony. Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Ház! A társadalmi szervezetek bizottságának szocialista és szabaddemokrata tagjai nem támogatták a költségvetés általános vitára bocsátását. Ahhoz, amit Halász János alelnöktársam elmondott, néhány dolgot szeretnék hozzátenni. Mi, ellenzéki képviselők, két szinten vizsgáltuk a költségvetés társadalmi szervezetekre gyakorolt hatását. Az első szinten azt, hogy a mi bizottságunk konkrétan milyen összeget oszthat el: egyetértettünk a kormánypárti többséggel, támogatjuk a kormánypárti képviselőket, pontosabban együtt szeretnénk elérni azt, hogy a bizottságunk az I. fejezet 8. cím 1. alcíme alatt szereplő mindkét tételt a társadalmi és karitatív szervezetek támogatására és az szja meghatározott részé nek felhasználásából visszamaradt összeget a bizottságunk oszthassa ki a társadalmi önszerveződések támogatására. Hisszük, hogy a bizottság a régi hagyományokat új szellemben, új szervezettségben felfrissítve nyilvánosan és ellenőrizhető módon osztja ki ez t a mintegy félmilliárd forintot, és erre a bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjai együtt igyekeznek. Amit alelnöktársam említett, természetesen lehet örülni annak, hogy több mint 6 milliárd forint szerepel a különböző minisztériumoknál a társadalmi sz ervezetek támogatására. Egyelőre azonban persze nem tudjuk, hogy ezek kiosztása mennyire lesz demokratikus, ellenőrizhető és nyilvános. Mi a bizottságban mindent el fogunk követni, hogy ez a félmilliárd kiosztása nyilvános és minden szervezet által ellenőr izhető legyen. Természetesen nem illik megelőlegezni a bizalmatlanságot, és reméljük, hogy a maradék 6 milliárd kiosztása is hasonló módon nyilvánosan történik.