Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 16 (28. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - Bejelentés a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz; valamint a frekvenciagazdálkodásról szóló 1993. évi LXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő sza... - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki vélemény általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. SÁNDOR LÁSZLÓ, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1973 ponton aggodalmasnak tartja a törvényjavaslatot, előkészítésének módját, megvalósítási realitását és a kormányzat feltűnően magas szabadságfokát. Nem vitatom, hogy a mindenkori kormányzatnak szíve joga, hogy saját politikai ízlése, politikai akarata alapján prioritásokat képezzen, és ennek megfelelően átcsoportosítsa az adófizetők pénzét. Fel szeretném azonban hívni valamire a figyelmet: a költségvetés az Országgyűlésnek az a gazdaságpolitika i döntése, amely funkcióját illetően megalapozza a következő évek gazdasági fejlődését, társadalmi stabilizációját, az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményeinek ütemes megközelítését. Tehát itt a társadalom közös anyagi eszközeiről van szó, valamen nyiünk pénzéről, és egyáltalán nem közömbös, hogy az újraelosztás valamennyiünk boldogulását szolgáljae vagy csak egy kitüntetett közegét; stabil, kiszámítható jövőt ígére vagy a nagy nehézségekkel megteremtett stabilitást sodorhatja veszélybe. (17.40) Szeretnék külön is utalni három összefüggésre. Az első összefüggés, hogy hogyan alakul a költségvetési törvényjavaslat alapján a három alapvető jövedelemtulajdonos pozíciója. Azt gondolom, hogy nem lehet nem észrevenni, hogy a munkajövedelmeket általában i s, a bérből és fizetésből, nyugdíjból élők milliós táborát ez a jövedelemátcsoportosítás hátrányosan érinti, különös tekintettel közülük is az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkezőkre. Tehát az a társadalmi csoport kerül ismételten hátrányba, akinek áldozatvállalásával teremtődött meg a feltétele annak, hogy ma növekedésről és elosztható javakról beszélhetünk. Elég, ha utalok az adójóváírás 80 milliárdjára, elég, ha utalok a gyermekkedvezménynek a reálbérszámításba történő - egyébként szakmailag trükk ös - megoldására, valamint a nyugdíjakat rövidítő 50 milliárdos nagyságrendre. Két következmény adódik azonban ebből. Az egyik: azt gondolom, hogy a kormányzatnak is számolnia kell azzal, hogy mivel a járulék- és adótörvények szintjét úgy állította be, hog y ez elvonásokat jelent a korábbiakhoz képest, a kívánatos reálbérpozíciót - ami egyébként a számítás szerint nem 23, hanem 11,5 - csak erőteljes bérnyomással lehet a versenyszférában érvényre juttatni. A közalkalmazotti szféra helyzete ennél is rosszab b, hiszen ott béralku lehetősége sem áll fönn. Van azonban egy másik következmény is, és örömmel hallottam volna kormánypárti képviselőktől erre vonatkozóan számokat, jelzéseket, hogyha vannak 20 százalék körüli béremelések, és 13,3 százalék az átlag, akko r hol vannak a 6 százalékosok, hol vannak a 7 százalékosok, hol vannak a 0 százalékosok, hol vannak a 6810 százalékpont reálveszteséget elszenvedni jelölt társadalmi csoportok? A második problémakör még a jövedelemtulajdonosok kategóriájában, hogy még a kormányzati előterjesztés is elvállalja, hogy a vállalkozói szféra a jövedelemátcsoportosítások során 2 százalékos előnnyel rendelkezik, és ehhez még jönnek a költségvetés célzott támogatási lehetőségei. Ugyanakkor jelezném, hogy a differenciálódás itt is azt jelenti, hogy az ország legelmaradottabb térségeiben dolgozó, alacsony átlagbérrel foglalkoztató vállalkozóinak az adó- és járulékpolitika révén vagy nullszaldós, vagy negatív hatású végeredménnyel kell számolni. Itt azonban fölvetődik egy olyan kérdés is, hogy vajon mi a bizonyíték, mi a garancia arra, hogy ezek a többletjövedelmek a jövőnket megalapozó beruházásokhoz kerülnek, mi a garancia arra, hogy olyan strukturális átalakulások történnek, amelyek a növekvő fogyasztás céljait szolgálhatják. Összes ségében tehát azt lehet mondani, hogy ezen a területen sem látszik világosan, hogy a jövőnket szolgáló átalakítások garanciái beépülnek a költségvetésbe. Befejezésképpen annyit szeretnék mondani, hogy ez a költségvetés nagyon furcsa, ellentmondásos költség vetés: egyszer ad, egyszer visszavesz. A visszavettet még egyszer újraosztja, és azt hiszem, hogy ezek a bűvészmutatványok mindössze arra jók, hogy a parlament ne tudja ellenőrző funkcióját teljesíteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ne tudja megfelelően ellenőrizni a cikcakkos jövedelemmozgásokat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
