Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 16 (28. szám) - Az ülés megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
1934 személyesen győződik meg arról, hogy a helyszínen a bányászok, a kitörés elfojtásában részt vevők és minden közreműködő - akiket most az idő rövidsége miatt nem akarnék felsorolni - teszik a dolgukat, teszik azt, ami a feladatuk, az életük kockáztatásával is. Teszik olyan körülmények között, amikor egyik oldalról mínusz 35 fok, a másik oldalról olyan a hő, ami ezt semlegesíteni tudja, és hozzá ráadásul egy 170 barral dübörgő kitörés működik. Amiért ez nagyon érdeke s: ezek az emberek ilyen körülmények között, védőfelszerelésben - a felületes szemlélő számára úgy tűnik - mintha lassított felvételként dolgoznának. Érthető, hogy az emberek aggodalma nagy az anyagi javakért, a jószágokért, ugyanakkor - úgy, ahogy a minis zter úr elmondta - a védelmi tanács, a városok, a kisebb települések védelmi bizottságai összehangoltan és koordináltan működnek. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki a katasztrófa eddigi történetében hozzájárult ahhoz, hogy senki ne sérüljön meg, és egy etlen jószág ne hulljon el. Szeretném elmondani a személyes tapasztalataim alapján, hogy a bányakapitányság biztosan meg fogja állapítani, hogy mi okozhatta ezt a katasztrófát, de kérem mindenkinek a türelmét, mert ez egy nagyon bonyolult (Az elnök a cseng ő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) technikai probléma, amit meg kell oldani. Kívánjunk e Házból a bányászoknak jó szerencsét, az állampolgároknak pedig türelmet! Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem, hogy kíváne még v alamelyik frakció szólni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. (13.10) Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Lendvai Ildikó frakcióvezetőhelyettes asszony, a Magyar Szocialista Párt részéről. Megadom a szót. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma nyolcvan éve, 1918. november 16án kiáltották ki e Ház falai között a XX. század első független Magyar Köztársaságát. Tragédiák után és tragédiák előtt, ma már látható tö rténelmi csapdahelyzetben volt az ország. Elődeink itt, a Parlamentben és a százezres tömeg a Parlament előtt még ebben a fenyegetett állapotban is úgy gondolta, meg kell próbálnia úgy elrendezni az ország sorsát, hogy az időtálló útmutatást adjon szerencs ésebb korok számára is. Az évfordulóra úgy érdemes emlékezni, ha nemcsak tisztelgünk, hanem kérdezünk is. Megkérdezzük magunktól mint törvényhozóktól, hogy állunk most annak a közös akaratnak a teljesítésével, amit 1918ban a felsőház és a képviselőház, az ország minden részéből a Parlament Kupolatermébe egybegyűlt ezer ember és a kint várakozók képviseltek. Ez az akarat a magyar hagyományok függetlenségi, republikánus, demokratikus vonulatának Ady, Károlyi, Jászi nevével, polgári radikális szociáldemokrata és nemzeti demokrata politikusok nevével hitelesített folytatása volt. A Parlament Kupolatermében egybegyűltek előtt Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke, a katolikus egyház papja pontokba szedve fogalmazta meg, mit akar az új köztársaság. Az 1. pont Magya rország függetlenségét, önállóságát, köztársasági államformáját mondja ki. A függetlenség és önállóság a nemzetek közösségében ma Magyarország elvitathatatlan joga. A mi dolgunk az, hogy állampolgárai függetlenségét, gazdasági és gondolati autonómiáját véd jük és növeljük. Minden parlamenti és kormányzati lépésnél azt kell megkérdeznünk magunktól: szolgáljae ez a lépés az állampolgárok hatalomtól való függetlenségét, közösségeik autonómiáját vagy személyi és szervezeti függőségeket teremt a hatalomtól. A 2. pont az alkotmányozó nemzetgyűlést hívta össze, és nyugtázta a régi képviselőház önfeloszlatását. A mi dolgunk az évfordulón, hogy megkérdezzük magunktól: valóban megszűnte bennünk a régi, megteszünke mindent, hogy távol tartsuk magunktól a hatalom öncé lú kiteljesítésének kísértését, a régről ismert veszélyes hatalomtechnikákat?
