Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - Dr. Czira Szabolcs (FKGP) - a pénzügyminiszterhez - "Tervezi-e a kormány a lakáscélú támogatásokról szóló 106/1988. számú minisztertanácsi rendelet ellenőrzésének szigorítását?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1804 megvásárolják a felépítendő lakást, amely öt év után amúgy is eladható, elidegeníthető. A valóságban tehát az állam által nyújtott lakásépítési támogatás nem szolgálja a hátrányos helyzetben lévő, többgyerekes családok laká shoz jutását, sőt jogtalan haszonhoz juttat jó néhány embert. Mindent meg kell tenni eme ösztönző erővel ható, jelentős állami támogatás megmaradása érdekében, hogy eredeti funkciójában maradhasson, és ne adhasson alkalmat visszaélésre. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ennek érdekében terveze a kormány szigorításokat? Köszönöm szépen, és elnézést kérek. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Elnézését kérem, képviselő úr, de az időt mindannyiunknak be k ell tartanunk. Válaszadásra megadom a szót Varga Mihály pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak. VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Teljes mértékben osztom a képviselő úrnak az t az aggodalmát, hogy a jelenlegi szociálpolitikai támogatásokról rendelkező kormányrendelet nem egészen pontos, és az ezzel való visszaélés mármár kereskedelmi méreteket ölt, hiszen a hirdetési újságokban naponta találkozhatunk olyan jellegű hirdetéssel, amely ennek a kedvezménynek az áthárítását, értékesítését fogalmazza meg. A jelenleg a parlament előtt fekvő, az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat - amit, ha minden igaz, ma szavaz meg a Ház - elfogadása után a kormány ezt a 106/1988. számú minisztertanácsi rendeletet módosítani kívánja, és abban szabályozni kívánja azt, hogy ez a legfeljebb 400 ezer forint adóvisszatérítési támogatás kit és milyen körben illet meg, és azt is, hogy mi az úgynevezett méltányolh ató lakásigény, amelynek céljából ez igénybe vehető. Azt gondolom, a képviselő úr által megfogalmazottakkal összhangban a kormány szigorítani kívánja ennek a felhasználását. Éppen ezért át kívánjuk vizsgálni az elidegenítési szabályokat, tehát hogy milyen jellegű igénybevétel során lehet megtiltani az ingatlan értékesítését; vizsgálni kívánjuk azt is, hogy az építéshez felhasznált és vásárolt építőanyag milyen úton került az illetőhöz, hiszen a kormánynak az is célja, hogy itt a feketekereskedelmet visszafo gja és csökkentse. Azt is szeretnénk, ha a rendelet szabályozná majd az adó megfizetésének a körülményeit is, hiszen nagyon sok olyan visszaélés történik, amikor jogosulatlanul kerül sor ennek a támogatásnak az igénybevételére. Összességében tehát azt tudo m mondani, hogy ezeknek a felhasználásoknak az ellenőrzésére az adóhivatalon keresztül sokkal hatékonyabban fog sor kerülni a jövőben, mint ahogy az eddig történt. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Kö szönöm szépen, államtitkár úr. Viszontválasz illeti meg a képviselő urat. Képviselő úr, öné a szó. DR. CZIRA SZABOLCS (FKGP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Ez a választókerületemben élő probléma, ott kerestek meg ezzel az üggyel. Véleményünk, többek véleménye szerint megoldást jelentene erre, ha a szociálpolitikai kedvezményt közvetlenül a gyermekek nevére adnák, így azok gyakorlatilag tulajdonossá válhatnának. Így a lakás elidegenítése a gyermek 18 éves koráig nem történhetne meg , és a gyámhatóság felügyeletet gyakorolhatna a lakás felett is, annak az elidegenítését megtilthatná. Ha a tulajdonjog a gyermekeket illetné meg, akkor ez azok 18 éves koráig megoldaná esetleg a lakás elidegenítését is. Köszönöm szépen, és várom az intézk edését. (Taps az kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) :