Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - Kovács Tibor és Csige József (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Mit kíván tenni a miniszter úr annak elkerülése érdekében, hogy a tárcájához tartozó egész termelési ágazatok csődhelyzetbe kerüljenek?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - KOVÁCS TIBOR (MSZP):
1801 DR. DÁVID IBOLYA igazságügyminiszter : Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az a bekiabálá s, hogy bezzeg Hollandia, hadd késztessen arra, hogy egy statisztikát elmondjak Hollandiával kapcsolatban. A liberalizált Hollandiában 1984 és 1992 között több mint 200 százalékkal nőtt a marihuánafogyasztás a serdülők körében. Ez az "alig" 200 százalékos emelkedés aztán azt jelentette, hogy 30 grammról 5 grammra csökkentették az egy személy által vásárolható adagot. A másik liberalizált országban, Olaszországban ma több mint 300 ezer ember a heroin rabja. Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom önt afelől: al appal számíthatnak a magyar állampolgárok arra, hogy nemcsak a büntetőjog eszközeivel, hanem a büntetőjog eszközein kívül is biztosan rendezni fogjuk a kábítószerrel szembeni fellépést az egészségügy területén is és az egyéb intézkedések területén is. Kösz önöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban és a MIÉP padsoraiban.) Kovács Tibor és Csige József (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - "Mit kíván tenni a miniszter úr annak elkerülése érdekében, h ogy a tárcájához tartozó egész termelési ágazatok csődhelyzetbe kerüljenek?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Kovács Tibor és Csige József urak, a Magyar Szocialista Párt képviselői, kérdést kívánnak feltenni a földművelésügyi és vidékfej lesztési miniszternek: "Mit kíván tenni a miniszter úr annak elkerülése érdekében, hogy a tárcájához tartozó egész termelési ágazatok csődhelyzetbe kerüljenek?" címmel. Miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr fog válaszoln i. (Jelzésre:) Elfogadja, megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, a Szocialista Párt frakciójából. Képviselő úr! KOVÁCS TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tegnap - amiről a híradásokból államtitkár úr is értesülhetett - több mint száz Hajdú, Borsod, Szabolcs megyei baromfitenyésztő demonstrációt tartott. Ezek az emberek most végső elkeseredésükben azért vonultak az utcára, mert a problémájukkal eddig senki nem volt hajlandó érdemben foglalkozni. Ezért a dták át a petíciót képviselőtársamnak és nekem. A tiltakozó akció oka pedig az volt, hogy az ország keleti felében a termelőktől a baromfifeldolgozók még a leszerződött csirkét sem veszik át arra hivatkozva, hogy az orosz válság miatt óriási készletek hal mozódtak fel, és értékesítési gondokkal küzdenek. Megjegyzem, nem igazak azok az állítások, hogy ezeknek a termelőknek nincs értékesítési szerződésük, és nem is elsősorban árkérdésről van szó. Mivel az ágazatban a termelési ciklus 810 hétig tart, az elmúl t egykét elvesztegetett hónap az egész ágazat csődjéhez vezethet. Egyes adatok szerint több millió csirkéről van szó, amelyek túltartása mindennap milliós veszteséget okoz a termelőknek a többletköltségek és a minden nappal növekvő elhullás miatt. Nem arr ól van szó, ahogyan egyesek a kérdésre eddig reagáltak, hogy legfeljebb néhány termelő majd tönkremegy - ez is nagy baj lenne. Az egész baromfivertikum - keltetők, takarmánykeverők, termelők, vágóhidak - és emberek tízezreinek megélhetése került veszélybe. A termelést sem hagyhatják abba egyik napról a másikra, mert a korábban a termelés ösztönzésére felvett állami támogatást és hiteleket vissza kell fizetni.