Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 10 (26. szám) - A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. POKOL BÉLA, az FKGP
1782 Egy ilyen nagy jelentőségű törvény esetében, amely a tételes szabályok betartásán kívül a bíróság és a bűnüldö ző hatóságok gondolkodásának átállítását is jelenti, megítélésem szerint jelentős felkészülési időre van szükség. Azt hiszem, hogy ezt a megállapítást vonatkoztatni lehet a törvénycsomagban szereplő másik három törvény tekintetében is, úgyhogy a kormány sz íves figyelmébe ajánlom a tervezett hatálybalépési időknek legalább 90 nappal későbbi megállapítását. A büntetőeljárási törvény kapcsán egyébként én magam is módosító indítványt fogok benyújtani; természetesen a másik három törvénnyel összhangban kell ezek et a lépéseket a törvényhozónak megtenni. Szeretnék utalni itt arra, hogy a célszerűségen túl maga a jogalkotásról szóló törvény is úgy fogalmaz, hogy a felkészülésre kellő időt kell biztosítani. Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján a Szocialista Párt képviselőcsoportja - a táblabíróságok felállításával kapcsolatos eltérő véleménye hangoztatása mellett - néhány módosítással a büntetőeljárásról szóló T/205. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak és elfogadhatónak is tartja. Köszönöm sz íves figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Pokol Béla úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének. DR. POKOL BÉLA , az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlé s! Tisztelt Képviselőtársaim! A T/205. számon benyújtott törvényjavaslat a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény módosításáról az eddigi bizottsági viták tanúsága szerint nem osztja meg az Országgyűlésben helyet foglaló pártokat, mint ahogy már Helm eczy kollégám is és a Szocialista Párt vezérszónoka is jelezte. Legfontosabb rendelkezései a tanúvédelem szabályainak és a fedett nyomozó intézményének hatályba léptetését és ezek bizonyos fokú módosítását és finomítását célozzák. Ezek az intézmények már a korábbi kormány büntetőeljárási törekvéseinek vitájakor elnyerték a pártok és jogpolitikusok egyetértését, és elvi szintű szembenállás ezek kapcsán feltehetőleg most sem fog megjelenni. A Független Kisgazdapárt nevében én is a támogatásunkról szeretném bi ztosítani a kormányt javaslata megvalósításánál. E két intézmény bevezetése különösen a bűnszervezetek által elkövetett bűncselekmények felderítése és elkövetőik elítélése körében kap fontosságot. És a bűnszervezetekbe tömörült elkövetők az összbűnözésen b elül egyrészt a bűncselekmények arányait tekintve, másrészt a bűncselekmények súlyosabb válfajainak terjedésében az élen járnak. Itt engedjék meg, hogy fenntartásomat jelezzem a bűncselekmények, a bűnözés súlyosbodásáról azokat a statisztikai adatokat ille tően, amelyeket Vastagh Pál képviselő úr az előbb előttünk és a televízió nyilvánossága előtt mondott, tudniillik ő olyan adatokat emelt ki, amelyekből úgy tűnt, hogy stagnálnak vagy bizonyos esetben javulnak a bűnözési mutatók. Hadd jelezzem, hogy sok sze mpontból, azt hiszem, a társadalom látja jól, hogy súlyosbodik a bűnözés Magyarországon. Csak példát mondok: 58 ezer elítélt volt '91ben - ugyanazokból az adatokból dolgozom, mint Vastagh képviselő úr , ehhez képest '97ben 80 ezer volt az elítéltek szám a, tehát alaposan megemelkedett. Ugyanígy '91ben 25 ezer elkövető volt elítélve vagyon elleni bűncselekményért, ezzel szemben '97ben már 40 ezer; több mint 50 százalékos az emelkedés. Ugyanígy hadd mondjam el, hogy a halmazati bűncselekmények esetén alap osan megnőtt az elítéltek számán belül a halmozott, tehát a többszörös elkövetés miatt elítéltek aránya. Ugyanígy meglepett - ahogy jelezte Vastagh képviselő úr , hogy a bűntettek, tehát a súlyosabb bűntettek és a vétségek aránya az összbűnözésen belül vá ltozatlan, tudniillik egyértelműen kimutatja az Igazságügyi Minisztérium által nyáron készített statisztika, hogy alaposan megemelkedett a bűntettek aránya és száma a vétségekhez képest.