Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 4 (24. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1997. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék ehhez kapcsolódó jelentése általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. HEGEDŰS MIHÁLY, az FKGP
1561 (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke f oglalja el.) Ennek egyetlenegy következménye van - vagy nem egy, de egy nagyon súlyos , hogy a krónikus betegségben szenvedő embereket kiteszik az utcára, nem kapnak munkát, nem tudnak elhelyezkedni. Két esélyük van: vagy betegen dolgoznak, vagy pedig lap átra kerülnek. Ha betegen dolgoznak, növekszenek a társadalombiztosítás költségei, mert egy esetleges egykét hetes otthoni kezelést talán sokkal drágább kórházi kezeléssel lehet kiváltani. Mint harminckét éve gyakorló orvos ezt látom, mindennap találkozom olyan beteggel, aki még fekvésre, gyógykezelésre szorulna, mégis elmegy betegen dolgozni, mert az állásra szüksége van. Tisztelt Képviselőház! Ez egy olyan téma, amelyre nem lehetünk büszkék. Nem lehetünk büszkék arra, hogy csökkent a táppénzkiadás összeg e, mivel függetlenül vizsgáljuk Magyarország népegészségügyi helyzetétől. Figyelembe kell venni, hogy Magyarország Európa legbetegebb népegészségüggyel rendelkező országa. Nagyon súlyos a helyzet a munkaképes korú lakosság megbetegedése és halálozása terén is. Ehhez igazság szerint párhuzamosan egy igen magas táppénzkiadás járna, de nálunk ellenkező irányban mozog a kettő, ami nem javítja a magyar lakosság egészségügyi helyzetét. Ennyit a táppénzről. Mondanék még egykét szót az egészségügyi költségvetés eg yik legnagyobb falatját képező gyógyszerfelírásról, a gyógyszerellátási kiadásokról. E téren is be lehet számolni arról, hogy az előző kormány hozott világos, tiszta rendeleteket, különböző külön kezelt gyógyszerfelírási kiadásokat egy kasszába sodorva, de nagyon rossz oldalról próbálta megközelíteni például a gyógyszerrel való takarékoskodást, úgy, hogy szigorította a gyógyszerfelírást, a gyógyszerhez való hozzájutás lehetőségét. Itt egyetlenegy dologról van szó: a betegnek szüksége van gyógyszerre vagy ni ncs szüksége? Ha szüksége van a gyógyszerre, akkor a megnehezített felírási körülmények között is ki fogja váltani, de nem a háziorvosánál esetleg húszperces időrászánás után, hanem el kell mennie a megyeszékhelyre, más városba, 204060 kilométert utazva naponta azért, hogy a mindenképpen szükséges gyógyszeréhez hozzájusson. Előző interpellációmban már elmondtam, hogy ha megnehezítjük a gyógyszerhez való hozzájutás útját, ezzel drágítjuk a gyógykezelést. Arról nem is beszélve, hogy a beteg esetleg napokra kieshet a munkából - ez nem járható út! A járható út a gondolkodás. Mi teszi lehetővé azt, hogy egy beteg korlátlanul hozzájuthasson nagy mennyiségű és sokszor szükségtelen gyógyszerhez? Azért van ez, mert egy hónapban akár hatnyolc orvos is felírhatja ug yanazokat a gyógyszereket. Egyszerű lenne a megoldás: a betegnek a menedzserévé kellene tenni a háziorvost. Egy egyszerű lappal meg lehetne oldani, amely minden beteg zsebében kell hogy legyen, és arra minden orvos minden gyógyszert köteles lenne rávezetni - nagyon egyszerű! , és akkor a háziorvos rögtön látja, hogy ebből ebben a hónapban már három dobozzal kapott, több nem szükséges. De így ellenőrizhetetlen a dolog! A jelenlegi ellenőrző program ellenőrzi az orvosokat, de a betegeket nem, holott mind a k ét oldalt kellene ellenőrizni. Óriási mértékben lehetne csökkenteni a gyógyszerfelhasználást! Még egy gondolat kifejtésére talán van idő. A háziorvosi ellátásban megszüntettek néhány olyan kiegészítő szolgáltatást, amely lényegesen csökkentette a gyógyítás költségeit. Most csak a kis laborokra gondolok, amit az előző évben finanszíroztak, de ezt a finanszírozást tavaly megszüntették. A kis laborok működtetésére szánt pénzt átirányították a járóbetegkasszába. A járóbetegkassza megkapta ezt a pénzt, és ugyana nnyiért vagy valamivel olcsóbban elvégzi azokat a laboratóriumi munkákat, amiket a háziorvos eddig a saját gépével el tudott végezni, de a törvényalkotók elfeledték azt, hogy ehhez a betegnek több tíz kilométert kell utazni, ha a városi laboratóriumokba me gy, tehát nem ésszerű ez a megoldás. Ez nem nagy mennyiségű tétel, de a jövőben abba az irányba kellene menni, hogy minél ésszerűbb és olcsóbb gyógyítást, valamint megnyugtatóbb nyugdíjrendszert tudjunk Magyarországon bevezetni. Köszönöm a szót. (Taps az F KGP soraiban.)
