Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 2 (23. szám) - A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - FARKAS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz):
1505 ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Farkas Imre képviselő úrnak, MSZP. FARKAS IMRE (MSZP) : Elnök Úr ! Tisztelt Képviselőtársaim! Horváth Zsolt mondandójára szeretnék reagálni. Azt senki nem vitatja egyébként, hogy az adórendszerrel kapcsolatban készült tájékoztató nagyon pontos és korrekt anyag. De szeretném elmondani, hogy ilyen anyagok természetesen a korábbi években is készültek, tehát ilyen anyagok akkor is voltak. A másik rész, amit el tetszett mondani, hogy én a GDPre hivatkoztam, és az hol van. Nem hivatkoztam rá. Elmondtam, hogy az átlagos adóterhelés 21,1 százalékról 0,3 százalékkal nő, ez pedig ennek a tájékoztatónak az 5. oldalán található. Tehát az ön kormánya terjesztette ezt így elő. (Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) A másik: a nettó kereset változásánál, amikor azt igyekeznek bebizonyítani, hogy mi lyen kereseteknél változik a reálkereset pozitívan, tehát 100 százalék fölött, ha megnézzük az egyes táblázatokat, akkor a reálkeresethez úgy lehet eljutni, hogy van egy számítás, ami a dinamikus modellben 13 százalékos bruttó átlagos keresetnövekedéssel, másrészt pedig 11 százalékos inflációval számol. Én ezeket a számokat idéztem, és így mondtam azt, hogy vannak olyan értékek, például a gyermektelen alkalmazottaknál, akik esetében még mindezt egybevetve is csak a 735 ezer és 960 ezer forint közötti kerese teknél nem lesz reálkeresetcsökkenés, illetve ezt követően az 1 millió 900 ezer forint feletti jövedelmeknél. Tehát ezekre az adatokra hivatkoztam, és nem a GDPre. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólá sra megadom a lehetőséget Horváth Zsolt képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Képviselő úr! DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz) : Köszönöm, elnök asszony. Francz képviselő úrnak annyit szerettem volna elmondani - és érdekes, hogy kétszer is leírtam ugyana zt , hogy én az szjaról beszéltem. Pontosan leírtam azt, hogy a személyi jövedelemadóról beszélek. Amiről ön beszél, az nem releváns ebben a tartományban - egyszerűen nem tudok rá mást mondani. A másik, hogy úgy kezdtem, hogy ha van egy alkalmazott, akit egy magáncég foglalkoztat, és tegyük fel, hogy a jövedelmének egy részét legálisan lejelentve szerzi, más részét pedig zsebbe fizeti... - nem állítom, hogy van ilyen, de azért elképzelhetőnek tartom. Tehát ennyiben korrigálva a dolgot: ha ilyen létezik, a kkor ebben az adótáblában ez a folyamat abban az irányban fog mozdulni, amit én mondtam, ugyanis ez az alkalmazott azt fogja igényelni, hogy minél nagyobb arányban jelentsék őt le, és vallják be az ő jövedelmét. Farkas képviselő úrnak pedig: megint csak le írtam azt, hogy az szja világában vagyunk, és ezekben a táblázatokban azt is mondtam, hogy a személyi jövedelemadóterhelés - és erről szólt a mondat , az összadóterhelés lehet, hogy megváltozik. Tehát ugyanúgy, mint ahogy az előbb Francz Rezső úrnak mond tam, hogy az áfa megfizetése nem tartozik a személyi jövedelemadóhoz, ugyanúgy nem a teljes adósávról beszéltem, és ha ezekben a táblázatokban meg tetszenek nézni, akkor igenis az van, hogy a GDP arányában a '99. évi tervben várhatóan - és csak így jött be a GDP, hogy a GDP százalékos arányában - csökkenni fog a személyi jövedelemadóbevétel. Az pedig, hogy a modellekben a peremfeltételeket meg kell határozni, és megszabják, hogy mennyi az infláció és mennyi lesz a reálkeresetnövekedés, anélkül nem tudunk modellt készíteni, tehát ebben ez mindenképpen így van.