Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 2 (23. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - SZABÓ LUKÁCS (MIÉP):
1493 Alapvető álláspontunk - mint ahogy azt az elmúlt kedden én ma gam is kifejtettem, kedden este is megismételtem , hogy a helyi adókról szóló törvényjavaslat alapvető iránya és célja jó, támogatható és támogatandó. Nyilvánvaló, a törvényjavaslatból kiderül - és azt gondolom, ezt a parlament mindkét oldalán ülők elfoga dták, elfogadják , hogy a jövő a vagyonarányos közteherviselésé, az értékarányos közteherviselésé az átalányadózás helyett. Azt gondolom, ez az alapvető cél, ez az alapvető irány megjelenik a beterjesztett törvényjavaslatban. A magunk részéről ismertettük aggályainkat, amelyeket nagyon röviden szeretnék most összefoglalni. Először is úgy érezzük, hogy az újértékszámítás messze esik a magyar valóságtól. Másodszor: azt gondolom, sokszor elmondtuk, talán mind a két oldalon, hogy az önkormányzatoknál nincsenek meg a személyi feltételei ezen helyiadótípus gyors bevezetésének, illetve leginkább a kistelepüléseket sújtanánk vele. Harmadszor: megítélésünk szerint a törvényjavaslat nem differenciál elegendő súllyal a vagyoni és esetleg jövedelmi viszonyok között. Ne gyedszer: ebben a törvényjavaslatban benne található az a kényszerpálya, hogy az önkormányzatokat nagyon erős bevételkiesés fogja érinteni, tehát mindenképpen ennek az ellensúlyozását, kompenzálását valamilyen mértékben meg kell, meg lehet valósítani. A Ma gyar Demokrata Fórum részéről egy módosító javaslatot nyújtottunk be, ennek a módosító javaslatnak a lényege az, hogy a hatályba léptetést toljuk ki, toljuk el egy esztendővel, és ezzel adjunk egy kis időt, adjunk alkalmat arra minden félnek, hogy finomíts uk ezt a törvényjavaslatot, illetve mindenki, minden érintett fel tudjon készülni ennek a törvényjavaslatnak törvény formájában történő esetleges bevezetésére. Ismereteim szerint a kormányzat affinitást mutat ehhez a módosító javaslathoz, és azt szeretnénk kérni, azt szeretném kérni magam is, hogy a kormányzat képviselője támogassa majd ezt a módosító indítványt. Annak érdekében, hogy ez a törvény megvalósulhasson egy egységes adóreform bevezetése keretében, illetve megvalósulhasson a kormányprogramnak az a z alapvető elve, hogy a központi elvonásokkal párhuzamosan legyen növelhető a helyi adók mértéke, én azt gondolom, ez mindannyiunk számára egy elfogadható alapelv, és a módosító indítványunk megvalósulása esetén egy esztendővel ugyan később, de mindez az a lapelv megvalósulhat. Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ismételt hozzászólásra kért lehetőséget Szabó Lukács képviselő úr, Magyar Igazság és Élet Pártja; megadom a szót. SZABÓ LUKÁCS (MIÉP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőt ársaim! Mindössze kétperces hozzászólásom lenne. Úgy tűnik, a kormányzat figyelmét elkerülte, hogy a gépjárműadóról szóló törvénymódosítás, illetve a helyi adókról szóló törvénymódosítás egymással nincsen harmóniában, tekintettel arra, hogy az egyiknél - a gépjárműveknél - érzéketlen az értékre, ott a súly a meghatározó kivetési alap, az ingatlanadóknál viszont elveti a korábbi négyzetmétert, ott az érték a meghatározó. Természetesen mondhatná a kormány tisztelt képviselője: nem volt elegendő idő arra, hogy felkészüljenek a gépjárművek esetén is a megfelelő sávok kialakítására. De figyelmébe ajánlom a tisztelt képviselőtársaimnak azt, hogy amikor a szolgálati gépkocsi magáncélú felhasználásáról rendelkezik a másik törvénymódosítási javaslat, akkor ott már ki lett dolgozva az értékarányos használat adótartalma. Tehát onnan egyszerűen csak át kellett volna másolni, és ebből az következett volna, hogy akinek például 50 ezer forintos, de 15 mázsa súlyú autója van, az fizet egy minimális pénzt, akinek pedig ugyani lyen súlyú, ám akár 50 millió forint értékű páncélozott autója van, az pedig fizeti ennek az ezerszeresét. És lényegesen nagyobb bevétel lett volna, mint így, ami nem nevezhető közteherviselésnek! Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP é s az SZDSZ padsoraiban.)