Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. november 2 (23. szám) - Az ülés napirendjének elfogadása - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
1486 Tekintettel arra, hogy a kormány által beterjesztett javaslat az önkormányzatoktól elvesz, érdemes lenne szót váltani arról, hogy akkor hol van ennek az ellentét elezése, mi az, amit az önkormányzatok, illetve a településen élő emberek ellentételezésként megkapnak. A gépjárműadóról szóló törvény hatályos szabályozása azt mondja ugyanis, hogy 400 és 800 forint/100 kilogramm/éves gépjárműadókeret között az önkormány zat szabadon dönthet arról, hogy mennyi gépjárműadót vet ki. Amikor '95ben ez a törvénymódosítás megszületett, akkor született egy olyan szabály is, hogy amit a minimum fölött, tehát a 400 forint fölött az önkormányzat kivet, az ne úgynevezett megosztott adó legyen, mint ami egyébként a gépjárműadó jellemzője - tehát hogy a fele megilleti a központi költségvetést, a fele pedig az önkormányzatot , hanem amit a minimum fölött, a 400 forint fölött kivet, az teljes egészében az önkormányzatot illesse meg, his zen ott kell valamiféle konszenzusra jutni, vagy ha úgy tetszik, ütközni a településen élő emberekkel, hogy ezt a magasabb adónemet kifizessék - akkor lássa már ennek a hasznát a helyi közösség, legyen ez az önkormányzaté! A kormány által most beterjesztet t módosítási javaslat azonban egy lényeges emelést tartalmaz, azt mondja, hogy most 600 és 1200 forint között kell, illetve lesz lehetősége az önkormányzatnak megállapítani a gépjárműadót. Mit jelent ez? Kedves Képviselőtársaim! Önök közül biztos jó néhány an képviselői olyan területnek, amely akár kistelepülés, akár kicsi jövedelemtermelő képességgel rendelkező település, ahol nem vetettek ki többet, mint a minimumot, a 400 forintot. Ez azt fogja jelenteni ezeknél az önkormányzatoknál, hogy ha volt szándéku kban, ha nem, ha elbírja a településen élők jövedelemtermelő képessége, ha nem, kénytelenek lesznek felemelni 600 forintra a gépjárműadót, mégpedig úgy, hogy ennek a felét az állam elviszi a településtől. És mi fog történni azokon a településeken, ahol már most is magasabb a gépjárműadó? Nézzünk egy példát! Ha valahol, egy adott településen ez 600 forint, akkor ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ami a 400 és a 600 forint közötti sávba esik, annak a felét elviszi a központi költségvetés. Tehát ahhoz, hogy az önkormányzatnak a megmaradó pénzösszeg, az adó ugyanannyi legyen - nem reálértékben, hanem nominálisan , mint 1998ban, emelnie kell az adót. (16.20) Engedjék meg képviselőtársaim, hogy annak a városnak a példáját mondjam, amelynek országgyűlési képvisel ője vagyok, Kaposvár városnak. Kaposvár városban most 700 forint a gépjárműadó - ez egy meglehetősen magas adó, és ezt a város egyébként az utak építésére és felújítására fordítja , de ahhoz, hogy ez az összeg ugyanilyen nagyságrendben rendelkezésre álljo n 1999ben, minimum 100 forinttal kell megemelni a gépjárműadót. Ha ezen a benyújtott javaslaton az Országgyűlés nem változtat, akkor ez Kaposvár várostól több mint 20 millió forintot fog elvenni. Tehát nem többet ad a településnek, nem ösztönzi valamilyen módon, hogy a kivetett helyi adó az ott élők gyarapodását szolgálja, hanem elvisz 20 millió forintot a központi költségvetés számára. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár tudom, hogy ez nem a részletes vita, de szeretnék utalni egy módosító indítványra, ami seg íthet ezen a helyzeten. Kaposvári képviselőtársammal együtt beadtunk egy módosító indítványt, amelynek az a lényege, hogy 400 forint maradjon az alsó határ. Természetesen, ha a kormány és az Országgyűlés úgy látja, hogy a felső határt emelni kell, mert van nak olyan önkormányzatok, települések, ahol már a felső határ körül járnak a gépjárműadó kivetésében, akkor ezt meg lehet tenni, de ne legyen kötelező. Az előbb már említettem Kaposvár város példáját, hogy itt több mint 20 millió forintot venne el a várost ól ez a beterjesztett javaslat. Ha az Országgyűlés elfogadja ezt a módosító indítványt, akkor Kaposvárnak 20 millió forinttal több lesz a bevétele. Azt gondolom, jó esély van arra, hogy egy ilyen módosító indítványt az Országgyűlésben megszavazzanak, hisze n ennek az Országgyűlésnek tagja ennek a városnak a polgármestere is, méghozzá kormánypárti oldalon. Én apellálok itt arra a kormánypárti oldalon megszerzett önkormányzati tapasztalatra, amellyel önök rendelkeznek, és