Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 28 (22. szám) - A polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ):
1461 Három óra van, ezért be kell fejezni. (Dr. Hack Péter: Nem kellett volna ennyi kétpercesre lehetőséget adni!) Képviselő úr, folytassa! A házbizottságban a napirend elfogadásakor három órában jeleztük e vita befejezési időpontját. (Dr. Hack Péter: Előreláthatóan!) A három óra letelt. (Dr. Pető Iván: Köszönöm szépen.) Ön 13 perce beszél. Tessék! DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen, hogy elnök úr erről is t ájékoztatott. Továbbhaladva, most már nem rabolva a három órára esetleg mozijegyet váltó képviselőtársak idejét (Derültség.) , azzal szeretném folytatni és lassan befejezni, hogy praktikus szempontból is megközelíthető a javaslat. A javaslat gyakorlatilag m egvalósíthatatlan, és ez nem a nyelvhasználatán múlik. A javaslat nem differenciál, részben ezt már mások is érintették. Nem differenciál, hogy politikai véleményről beszél, amikor a helyreigazításról beszél, amikor a véleménykorrigálás követelményéről bes zél; kulturális véleményről beszél, erről itt hallottunk véleményt, vagy bármilyen más kritikai megnyilatkozásról beszél. Nem differenciál, hogy, mondjuk, mit tesz a véleménynyilvánítás olyan formájával, mint a karikatúra, amely a sajtó bevált eszköze a vé leménynyilvánításra. Ez a javaslat nem nyilatkozik arról, amiről már több politikai tiltakozás is volt korábban, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy előnytelen fényképet közölnek róla, akkor hogyan kell megtenni a helyreigazítást, a véleménykorrekciót. A ja vaslat nem zárja ki, hogy az előnytelen fénykép miatt is a képviselők esetleg fényképeket küldjenek a szerkesztőségekbe, hogy ők azt gondolják, ez a realizmus, és nem az, amit az újság közölt. (Derültség.) A javaslat természetesen nem foglalkozik a sajtó b evett eszközével, a humorral, a groteszkkel, ami többnyire nem reális képet közöl az érintett személyekről. A javaslat nem foglalkozik a terjedelmi korlátokkal. Az újságok döntő többségének a levelezési oldalán, a véleménynyilvánító oldalán ott áll, hogy a szerkesztőség fenntartja a jogot a rövidítésre. Ez a javaslat semmilyen korlátozást nem szab. Ha ezt a javaslatot komolyan vennénk, bárki bármilyen terjedelemben kifejthetné ellenvéleményét, ha úgy érzi, hogy ő személyesen érintett. Ez a javaslat nem képe s egzakt módon meghatározni, hogy mi a személyes érintettség, kik azok, akik jogosultak ennek alapján véleményt nyilvánítani. Ha egy újság, mondjuk, holnap azt írná, hogy mindenki, aki ezt a javaslatot megszavazza, a sajtószabadság ellen vét, vagy merényle tet követ el, és elvben a képviselők több mint fele esetleg megszavazná, akár kétszáz képviselő is személyében megtámadottnak érezhetné magát, hiszen nevesíthető minden alkalommal, hogy kik azok, akik a parlamentben így meg így szavaztak. 380 szélső esetbe n, szerencsésebb esetben 100 képviselő kérhetné ki magának azt, hogy így - mármint szavakban - bántalmazzák őt, és fejthetné ki személyenként akár öt oldalban a véleményét a parlament működéséről és más hasonló fontos elképzelésekről. A javaslatban az áll, hogy nyolc napon belül azonos helyen kell közzétenni a helyreigazítást. A nyilvános vitákban sokszor felvetették: a híradókat, ilyen alapon az újságok bizonyos kiadásait különkiadással kellene kiegészíteni, hiszen lehetnek olyan vélemények, amelyekről - m ég egyszer mondom - százan vagy még többen gondolják úgy, hogy névvel azonosíthatóan rájuk vonatkozik. A javaslat lehetséges következményei között kell említeni azt, hogy ez a javaslat - elfogadása esetén - sajtóműfajokat megsemmisítene. Nem sorolom, mert az előbb felsoroltam, hogy milyen műfajokról van szó. Természetesen következmény lenne, hogy a "szerkesztik az olvasók" címet viselhetnék ezek az újságok, aminek nyilvánvaló logikai következménye, hogy ha a tulajdonos nem olyan újságot ad ki, a szerkesztő nem olyan újságot szerkeszt, az újságíró nem olyan újságot ír, mint amilyet szeretne, mint ahol alkalmazzák őt, akkor nyilván erre a foglalkozásra, erre a műfajra egyáltalán nincs szükség. Nem beszélve arról - amit szintén el lehet mondani , hogy egyenújs ágok keletkeznének a sokfajta arcú sajtó helyett, nem beszélve arról, hogy ez a javaslat visszaállítaná az öncenzúra - hála istennek! - elfelejtett szokását, azt, hogy az újságírók a következményekre gondolva ezerszer is megfontolják azt, hogy őszintén leí rjáke a véleményüket - nem a tényekről van szó - bármiről is.
