Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és a pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt egyezmény kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája
1340 tagja. E nemzetközi szervezet tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a tagországok az azonos j ellegű postaküldemények felvételét, továbbítását és kézbesítését ugyanolyan előírások mellett végezzék. Így érhető el, hogy a posta a világ bármely országába megbízhatóan juttassa el a címzettekhez a küldeményeket. A postai szolgáltatók működését érintő á tfogó szabályozás 1964ben az egyesület új alapokmányának elfogadásával született meg, ennek további módosításait pedig pótjegyzőkönyvekben rögzítették. A tisztelt Ház előtt levő 5. számú pótjegyzőkönyv szerint megváltozott a postaegyesület szervezete, a k orábbi végrehajtó tanács helyett két kongresszus között az egyesület működésének folyamatosságáról az igazgatótanács gondoskodik. Új elnevezésű szervezet, a postaforgalmi tanács foglalkozik a postaszolgálatot érintő ügyekkel. Az említett szervezeteknél nem csak elnevezésbeli, hanem működési, hatásköri változások is bekövetkeztek. Módosultak a postaegyesület okiratainak aláírására, hitelesítésére vonatkozó rendelkezések, a kongresszus által kidolgozott okiratokat a tagországok meghatalmazottai írják alá, a vé grehajtási szabályokat a postaforgalmi tanács elnöke és főtitkára hitelesíti. A tagországoknak lehetőségük nyílik szűkebb körű postai egyesületek létesítésére, a nemzetközi postaszolgálatra vonatkozó különmegállapodásaik azonban az egyesület okirataiban fo glaltakhoz képest nem tartalmazhatnak az ügyfelekre nézve kedvezőtlenebb rendelkezéseket. Tisztelt Országgyűlés! Az Egyetemes Postaegyesület XXI. kongresszusán a magyar kormányküldöttség által aláírt 5. számú pótjegyzőkönyvet ez év márciusában az Országgyű lés határozatával már megerősítette, ezt követően a Magyar Köztársaság berni nagykövetsége a megerősítő okiratot letétbe helyezte. Ezzel megteremtődött a feltétele annak, hogy a kihirdetés iránt intézkedjünk. Jogrendünk szerint az Országgyűlés által megerő sített nemzetközi szerződéseket törvénnyel kell kihirdetni. Kérem ezért a tisztelt Házat, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatunkat támogatni szíveskedjék. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Megköszönöm, miniszter úr, és megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor, a törvényjavaslat elfogadásáról kell dönten ünk. Kérdezem, vane valakinek ezzel kapcsolatosan észrevétele. (Senki sem jelentkezik.) Nincs. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az Egyetemes Postaegyesület alapokmánya 5. pótjegyzőkönyvén ek kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 310 igen szavazat, 2 nem szavazat mellett, tartózkodás nélkül az előterjesztést elfogadta. (17.40) Tisztelt Országgyűlé s! Most nemzetközi egyezmények kihirdetéséről szóló előterjesztések megtárgyalásával folytatjuk munkánkat. (Folyamatos zaj.) Emlékeztetem önöket, hogy a Házbizottság az 1998. október 15ei állásfoglalása szerint a nemzetközi szerződések tárgyalása során a képviselői felszólalásokra 55 perces időkeretet javasol. Az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és a pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988.