Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - Ecsődi László (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Érdekli-e a kormányt az érdekegyeztetés?" címmel - ELNÖK (dr. Áder János):
1328 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Bauer Képviselő Úr! Bevallom őszintén, ha jól értettem a kérdését, akkor az ön teendőire vonatkoz óan kért tőlem tanácsot, amiben én nem tudok a segítségére lenni. (Derültség, taps a kormánypártok padsoraiban.) Ami az ön által jelzett ügyet illeti, mint ahogyan ezt ön bizonyára nagyon jól tudja, az Országgyűlés vizsgálóbizottságot állít fel, az erre vo natkozó képviselői indítvány tárgyalásának részletes vitája éppen tegnap este zárult le, ha az információim helytállóak, amiből az is következik, hogy jövő héten sor kerülhet a határozathozatalra. (16.30) Ez a bizottság remélhetőleg mihamarabb megkezdi a m unkáját, s ahogy az ön aktivitását figyelemmel kísérem, nincs kétségem afelől, hogy ön is tagja lesz ennek a bizottságnak, amelynek a keretein belül majd felteheti a bizonyítékokra vonatkozó részletes kérdéseit, sőt - ha úgy gondolja - morális körmöseit sz intén kioszthatja annak, akire ez ön szerint tartozik. Ennek a bizottságnak lesz majd a feladata az, hogy az ügyre vonatkozó információkat, bizonyítékokat bekérje, ezeket esetlegesen kiegészítse, értékelje, és a gyakorlatnak megfelelően letegye a Ház aszta lára azt a jelentést, amit a vizsgálóbizottságok a hatáskörükbe utalt ügyekben általában le szoktak tenni. És a miniszterelnök úr áll a bizottság rendelkezésére. Tisztelettel kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megkérdezem Bauer Tamás képviselő urat, elfogadjae a választ. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt gondolom, az a kezdeményezés, hogy alakuljon az Országgyűlésben egy vizsgálóbizottság, nem mentesít senkit - így a m iniszterelnök urat sem - az alól, hogy ha ilyen súlyú vádakat fogalmaz meg és vannak a kezében bizonyítékok, akkor azokat az Országgyűlés, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága és a nyilvánosság elé tárja. Ugyanakkor önök valóban kezdeményezték egy i lyen vizsgálóbizottság létrehozását, amivel én a magam részéről egyetértek. Csakhogy a vizsgálóbizottság összetételét, mint ahogy valamennyi vizsgálóbizottság összetételét, önök úgy alakítják - éppen a tegnapi részletes vitában derült ez ki, amelyen végig jelen voltam , hogy eltérően az előző ciklus gyakorlatától, a kormánytöbbségnek a vizsgálóbizottságokban is biztos többsége legyen. Ez pedig lehetetlenné teszi azt, hogy a vizsgálóbizottságok ellássák azt a szerepüket, amit parlamenti demokráciában el kel l látniuk. Ezért nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 167 igen szavazattal, 110 ellenében, 1 tartózkodás mellett a választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Áttérünk a kérdések tárgyalására. (Rövid szünet. - Számos képviselő elhagyja az üléstermet. - Az elnök csenget.) Azt kére m, hogy akik elhagyják a termet, azok azt egyrészt viszonylag gyorsan, másrészt csendben tegyék meg, hogy a kérdések elhangozhassanak. Ecsődi László (MSZP) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Érdeklie a ko rmányt az érdekegyeztetés?" címmel ELNÖK (dr. Áder János) :