Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 27 (21. szám) - A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitájának megkezdése - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. CSÚCS LÁSZLÓ, az FKGP
1273 A rendszerváltozással megszűntek a központi akarat végrehajtói, a tanácsi apparátusok és azzal együtt a központilag vezérelt tanácsi adók, helyükbe az önkormányzatok és az európai gyakorlatot is követő helyi adók léptek. Ez utóbbiak legfőbb sajátossága, hogy a települési önkormányzatok al kotmányos jogává vált az, hogy az adótörvény által megszabott keretek között élneke a helyi adóztatás lehetőségével avagy sem, és ha bevezetik az egyik vagy másik helyi adót, akkor azt milyen súllyal, kedvezményekkel és mentességekkel együtt alkalmazzák. Mindez egy előremutató, mondhatni, jó értelemben vett liberális - hangsúlyozom: liberális - adófilozófiára épülő pénzügyi eszközrendszer. A központi direktívák mennyisége minimális, lényegében csak a helyi adóztatás peremfeltételeit határozzák meg, azt is csak azért, hogy az adóhalmozódás, azaz a központi adókkal való frontális ütközés ne következzen be, és az esetleges túladóztatás veszélyét is korlátozza törvény. A helyi adópolitika kialakításának lehetősége és egyben felelőssége az adókat működtető önkor mányzatokra hárul. Ha ezzel a lehetőséggel jól sáfárkodnak, a településükön tarthatják a már működő vállalkozásokat, továbbá a kedvező adózási kilátások ismeretében újabb vállalkozások létrejöttét is segíthetik. Mindez persze olyan lehetőség, amely komoly szakmai és politikai felkészültséget tételez fel az önkormányzati szakapparátusokról csakúgy, mint a képviselőtestületekről; már csak azért is, mert egy elhibázott helyi adópolitika úgy tehet tönkre vállalkozásokat, hogy azzal súlyos foglalkoztatási gondo k keletkeznek az adott városban vagy községben. A helyi adóztatás lehetőségét azonban két - mondhatni, külső - tényező döntő módon meghatározza: az egyik a gazdaság állapota, a másik a központi adók súlya. Örvendetes az állandósulni látszó gazdasági növeke dés, amely mindenképpen segíti a helyi adóztatást. Ellenben a helyi adók működtetésének nyolc évére visszatekintve az egyértelműen megállapítható, hogy a folytonosan növekvő központi adók és adó jellegű kötelezettségek minimálisra szorították vissza a hely i adók kívánatos működtetését. Az önkormányzatok szinte feloldhatatlan konfliktushelyzetbe sodródtak azáltal, hogy feladataik folyamatosan növekednek, az ahhoz rendelt központi források viszont reálértékben folyamatosan csökkennek, csökkentek, legalábbis e ddig. Ezért szinte rákényszerültek arra, hogy a túlsúlyos központi adók mellett működtessék a helyi adók egyik vagy másik változatát. Ez tekinthető az egy rókáról két bőr lehúzása kísérletének, ami teljes képtelenség. És mindezek ellenére a helyi adók mégi s működnek, mert a pénzügyi kényszer nagy úr. Ebből a szorító helyzetből belátható időn belül ki kell lépni, mégpedig a kormányprogram szellemében, miszerint a kormány fokozatosan csökkenti az adó- és járulékterheket; kívánatos ennek teljesítése. A javasol t módosítás legnagyobb jelentőségű eleme a vagyoni típusú adók, azaz az úgynevezett építmény- és telekadó részbeni felülvizsgálata. A változás leglényegesebb pontja, hogy a forgalmi értékekre figyelemmel kalkulált úgynevezett számított érték szerint is adó ztathatnak az önkormányzatok. Megjegyzem, nem új szisztémáról van szó, hiszen a ma még hatályos törvény alapján az úgynevezett korrigált forgalmi érték szerint is adóztathatók az említett ingatlanok tulajdonosai. Ellenben lényegi, valahol a helyi adórendsz er koncepcióját érintő változás az, hogy az említett liberális adófilozófiát egy nem igazán szerencsés, a tanácsi adókra emlékeztető szellem kezdi átszőni. Jövőre ugyanis, ha az önkormányzatok a vagyoni típusú adókat a számított érték alapján kívánják műkö dtetni, akkor már csak a központi direktívák meglehetősen bürokratikus és szigorú paraméterei között tehetik azt meg. Ez az új, központilag előírt módszer erősen köti az önkormányzatok kezét és mozgásterét, a feladat végrehajtása pedig olyan szakapparátust tételez fel, amellyel a kistelepülések jellemzően nem rendelkeznek, és olyan adóztatási jártasságot igényel a képviselőtestületektől, amellyel azok jellemzően csak a nagyobb városokban vagy a fővárosban rendelkeznek. Ez pedig annyit jelent, hogy egy kors zerűbbnek mondott értékarányos adóztatási
