Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. szeptember 8 (8. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TABAJDI CSABA (MSZP):
126 segítséget nyújtani a békéltetésre, a válságmegelőzésre, illetőleg hogyan lehetne központi eszközökkel segíteni a h elyi önkormányzatokat, amelyekről a biztos úr jelentésében sok szó esik, hogy jelenleg a helyi települési önkormányzatok sok esetben magukra vannak hagyva egy csomó szociális, lakás- és egyéb kérdéssel, nem is beszélve bizonyos romanológiai és más ismerete k hiányáról. (19.20) Tisztelt Ház! A kisebbségi biztos jelen tevékenységében érthető módon központi szerepet töltött be a kisebbségi önkormányzati rendszer segítése, a meglévő hiányosságok feltárása. Fontos visszajelzésnek tartom, hogy kisebbségi biztos úr is úgy ítéli meg, hogy a kisebbségi önkormányzati rendszer bevált. Ez a kulturális autonómia Európában is ténylegesen egyedülálló megoldási kísérlet; az élet igazolta is. Ezt legjobban az bizonyítja, ami ma már ebben a teremben is elhangzott, hogy a most meglévő hétszáz, többékevésbé mégis működő helyi kisebbségi önkormányzat száma lényegében szinte a duplájára emelkedik, hiszen közel 1500 kezdeményezés indult el. Ezt majd a kisebbségi törvény módosításánál érdemes alaposan elemeznünk, hogy jóe ez, reáli se ez, pontosan tükrözie a meglévő kisebbségi önszerveződést. De a mostani vitánk tárgyából teljesen egyértelmű, hogy bevált a magyarországi kisebbségi önkormányzati rendszer, minden gyerekbetegségével, minden kiküszöbölendő és megoldandó joghézagával eg yütt. Egyetértek azzal, ami itt ma már elhangzott, hogy a jelenlegi parlamenti ciklus első felében módosítani kell a kisebbségi törvényt. A módosítás lényegében elkészült, azt az előző kormány áprilisban egyszer megvitatta, és a cigány, illetőleg a regioná lis vagy kisebbségi nyelvek chartájában szereplő hat kisebbség közül a szerb kisebbség kivételével élvezte valamennyi kisebbség egyetértését. Nagyon fontosnak tartom, hogy mielőbb, a kisebbségi önkormányzati választásokat követően, annak tanulságaira is fi gyelve, gondolva az 1500 kezdeményezésre, a ciklus első felében tegyük meg és módosítsuk a kisebbségi törvényt. Ez egy közepes méretű törvénymódosítást igényel. Nem kívánok kitérni a kisebbségi törvény módosításának irá nyaira, hiszen ezt biztos úr jelentése is pontosan tartalmazza, és Láyer alelnök úr is bizottságunk véleményét összegezte. Legfontosabbnak én is azt ítélem, hogy tovább kell pontosítani a települési önkormányzat és a helyi kisebbségi önkormányzat viszonyre ndszerét. Másik központi elem a kisebbségi oktatási és kulturális intézmények átvétele. Szeretném jelezni, erre már most is van példa, hiszen a bajai Bildungs Zentrumot BácsKiskun megyében sikeresen megoldották, ennek nem a kisebbségi törvény jelenti akad ályát; vagy például a szekszárdi Deutsche Bühne átvételénél sem a kisebbségi törvény módosítására van elsősorban szükség, hanem a Kjt.re, a közalkalmazotti törvény pontosítására. Egészében véve az önkormányzati modell továbbfejlesztésével, működésének jav ításával kapcsolatosan és különösen a kisebbségek parlamenti képviseletével összefüggően biztos úr buzdításait és sürgetéseit a Szocialista Párt képviselőcsoportja rendkívül pozitívnak és támogatandónak tartja. Úgyszintén nagyon fontos a kisebbségi biztosn ak a hátrányos megkülönböztetések valamennyi formájával szembeni fellépése, egy valódi kisebbségbarát környezethez való hozzájárulás. Az MSZP támogatja egy átfogó, diszkriminációellenes törvény létrehozását - ugyanakkor jelezném, hogy az ezzel kapcsolatos munkálatok '98 elején elindultak az államigazgatásban. Nagyon fontosnak tartom, hogy tucatnyi törvénybe diszkriminációellenes garanciák épültek be még az előző törvénykezés idején, ezt a garanciarendszert tovább kell építeni. Ugyanakkor óvnám magunkat attó l, hogy azt higgyük, egy diszkriminációellenes törvény önmagában megoldja például a foglalkoztatás terén meglévő hátrányos különböztetéseket. Végül a kisebbségi biztos legösszetettebb és nagy körültekintést igénylő feladata közé tartozik a cigányságot ért hátrányos megkülönböztetések, jogsértések, jogcsorbítások elleni fellépés. Már nem