Országgyűlési napló - 1998. évi őszi ülésszak
1998. október 26 (20. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF):
1120 Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országg yűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Kapronczi Mihály jegyzők lesznek segítségemre. Bejelentés frakcióvezetőhelyettesek megválasztásáról ELNÖK (dr. Á der János) : Bejelentem továbbá, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja a mai napon Bauer Tamás és Világosi Gábor képviselő urakat frakcióvezetőhelyettessé választotta . (Szórványos taps az MSZP soraiból.) N apirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Csapody Miklós frakcióvezetőhelyettes úr, Magyar Demokrata Fórum. Megadom a szót. DR. CSAPODY MIKLÓS (MDF) : Köszönöm a szót . Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban '56 hőseire emlékeztünk, mindazokra, akik harcoltak és meghaltak, pedig nem hősnek születtek, nem mártírnak vagy rabnak, csak magyarnak és reménytelenül szabadnak. A forradalomra és a szabadságharcra em lékeztünk, a megtámadott nemzet felkelésének vérfolyamára - mely függetlenségi küzdelemmé, honvédő háborúvá szélesedett , és a rommá lőtt Budapestre; amint Örkény István mondta: "Az emberi fajta csillagfényére és jó útra vezérlőjére, a megszállt ország ha dban álló fővárosára, melynek utcáin még a végórákban is tizenötezren harcoltak a Vörös Hadsereg ellen." A végóra azonban október 25én még távolinak tűnt. Azon a napon - tegnap volt ennek 42 esztendeje - itt a Parlament előtt ávósok nyitottak tüzet a béké s tüntetőkre. Nem a szovjet tankok, hanem magyarok lőttek, ávósok. A golyózáporban több száz halott és sebesült maradt a téren, a nyugdíjas gyilkosok közül pedig talán többen is látták tegnap A Hetet a televízióban. Sz. ezredes és társai persze erre azt mo ndhatnák, amit a nácik Nürnbergben, hogy parancsra tették; ezt mondhatnák, ha tudhatnánk, kik ők, de nem tudhatjuk meg, tekintettel a tömeggyilkosok személyiségi jogaira. Aztán a Kossuth téri százakat még több ezren követték, majd Kádár kiadta a parancsot: minőségi munkát kérek, kevesebb börtönt, több akasztást. Kádár János még megélte, talán még látta is '89 nyarán áldozatainak ravatalát a Hősök terén, egyenes adásban vagy felvételről, és temetésüket is a 201es parcellában. Életében ez volt büntetése - ig azán méltányos bosszúja a történelemnek ahhoz képest, ami a kezéhez tapadt. Aztán eltemették őt is, útjára pedig elkísérte szívósan túlélő utókora, 43 esztendő szennyes novembere, hallottaink árnya és egy Ázsiába áttolt ország elrontott élete, a mi kifoszt ott jövőnk. Október 23a aztán papíron nemzeti ünneppé lett, mégis folytatódott tulajdon kibutulásunk a saját történelmünkből. Tavaly az ünnepen például láthattuk Kádárt a tévében, amint jó királyként járt a nép között, huncutkásan mosolygott, és jókedvűen tréfálkozott, úgy '57 tavaszán. Aztán láttuk a Híradót, benne Kádár kései utódát, amint jó királyként járt a nép között, kezet rázott, meghatottan fogadva a Belügyminisztérium nyugdíjasainak arccsókjait, huncutkásan mosolygott, és jókedvűen tréfálkozott - 1997. október 23án.
