Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. június 30 (3. szám) - Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat határozathozatala - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - VÁRHEGYI ATTILA (Fidesz):
65 VÁRHEGYI ATTILA (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az életben maradás kedvéért legtöbbször elveszítjük azt, amiért élni érdemes - figyelmeztet egy bölcs. Ha elgondolkodunk egy pillanatra, talán magyarázat sem kel l, miért a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma elnevezés. Az ezredvég Magyarországán a művelődéssel, a közművelődéssel, a nemzeti kultúrával és művészetekkel foglalkozó tárca más nevet nem is kaphat. Magyarországnak közel 50 országgal van kulturális é s oktatási egyezménye. Nincs kikristályosodott nemzetközi gyakorlat abban a tekintetben, hogy együtt legyene a kulturális és oktatási tárca, vagy különkülön. Egy a fontos: vane tartalmi oka a különválásnak. Meggyőződésem, hogy ennek van tartalmi oka Mag yarországon is. Oktatásügyünk, gyermekeink, felnövekvő ifjúságunk a jövő. Ők a mi jövőnk, akiket itt a jelenben kell felnevelnünk, törekedve arra, hogy tudatában legyenek nemzeti kulturális örökségünknek, és méltán büszkék lehessenek rá , hogy a harmadik évezred globalizálódó világában legyen gyökerük, legyen kapaszkodójuk, amikor a világ kihívásaival kell szembenézniük; ahogyan Tamási Áron Ábele mondaná, hogy valahol otthon legyenek benne. S ez a jövő, a múlt tisztelete, megértése és ism erete nélkül lehetetlen. Az ember nem vetkőzheti le kultúráját, hagyományait. Kultúrája határozza meg, hogyan észleli a világot. Az ember szinte kizárólag a kultúra közegén keresztül képes értelmesen cselekedni és kapcsolatot teremteni, legyen az akár verb ális, akár más kulturális nyelv. Beleszületünk a hagyományba, amely nemcsak köt és kötelez, hanem korról korra változik, s amely örökséget birtokunkba véve egyben kötelességünk is fejleszteni, alakítani, jobbá téve hagyományozni az utánunk következő nemzed ékre. Az emberi civilizáció fejlődésével párhuzamosan más szervező erők és intézmények vették át szerepét. A nagyvárosok sokak számára lassan ellenőrizhetetlen káosszá válnak, az iskolák, a nevelés állapota erősen zilált, a hagyományos kisközösségek után a család is felbomlófélben van. Az egyén közvetlen környezete gyorsan cserélődő tárgyakkal, kapcsolatokkal, eszmékkel telt meg, nincs más, szinte semmi, amiben megkapaszkodhatna, amiben otthonra lelhetne. Az egészséges társadalom megbecsüli elődje örökségei t. Mindez előfeltétele és forrása egy tartalmasabb emberi, közösségi viselkedéskultúra kialakulásának, azaz a polgári létformának. Kohéziós tényező, amely a jelenben élőket a múlttal és a jövővel összeköti, az emberi és a közösségi életet gazdagabbá teszi, amelyre a ma Magyarországának is szüksége van, de még inkább igényli ezt jövőnk, még inkább igénylik ezt gyermekeink. A 24. órában vagyunk. Mikor lépjük át saját árnyékunkat, ha nem most, államiságunk ezredévéhez közelítve; mikor mentsük meg szóval és cse lekedetekkel épített örökségünket, ha nem most, a málló falakat látva; mikor tegyük elérhetővé a könyvet, s a parnasszusi művészetet a polgárok számára, ha nem egy értékválságtól szenvedő világban; mikor ismerjük el, hogy egyházaink kultúrateremtő és társa dalmi értékeket közvetítő, erősítő szerepe nélkülözhetetlen volt és lesz Magyarország történetében, ha nem most, amikor a kereszténység nagy ünnepe előtt állunk? E teremben ellenérvként elhangzott, hogy a kulturális ügyek korábban egy főosztály ügyei volta k, úgy látszik, most erre szerveződik minisztérium. Elismerem, az előző kormány egy főosztály ügyének tekintette e problémakört, s még az akkori kormánypárti kulturális bizottsági elnök is elismerte azt, hogy a kultúra kormányzati kezelése helytelen. Mi ne m egy főosztály ügyének tekintjük a nemzeti kultúrát, hanem a magyar társadalom ügyének, nem pénzemésztőnek, hanem befektetésnek, amelynek haszna gyermekeink és unokáink öröksége lesz. S ha örökségről beszélünk, akkor így értsük e szót: amit átvettünk, s a mit átadunk, értékben, minőségben, megbecsülésben magasabb színvonalon, mint ahogyan azt átvettük. Kérem önöket, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, segítsenek inkább abban, hogy erőfeszítéseink sikeresek legyenek, s ne elnevezésen vitatkozzanak, hanem ha gyják, hadd tegyünk a tartalomért, a nemzet kultúrájáért. Köszönöm. (Nagy taps a jobb oldalon.)
