Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - A társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
332 kaptunk, hogy tulajdonképpen nem is tudtuk, hol vagyunk: kormányzati szervek álláspontját tisztázó megbeszéléseken vagy egy divatszalonban. Akkor ezen könnyedén mindenki átsiklott, mi, szakszervezetek - most hadd fogalmazzak így egy kicsit személyeskedve, hiszen akkor én ebben résztvevő v oltam - elfogadtuk, hogy csak a szakszervezetekre igaz, mert az volt a mögöttes szándék, hogy talán ez a választás úgy rendezi el a szakszervezetek közötti erősorrendet, ahogy a politikai hatalomnak akkor éppen ínyére lett volna. Mivel nem ez következett b e, fordulatszerű változás történt sok párt részéről; most ezt szándékosan nem részletezem, de sok párt részéről fordulatszerű változás következett be a társadalombiztosítási önkormányzatokkal összefüggésben. Nagy vonalakban ez a politikai motívum, én ezt n em is akarom tovább részletezni. Vannak azonban ennél lehet, hogy sokkal nyomósabb motívumok is, és ilyennek tekinteném azokat a gazdasági és pénzügyi motívumokat, amelyekről úgy gondolom, hogy igazán e mögött a lépéssorozat mögött állnak. Az egészségbizto sítás esetében, azt gondolom, ez a törvénytervezet arról szól, hogy az államosítás után sokkal kisebb akadályokba ütközik az egészségügy nagyvonalú és nagyarányú magánosítása, sokkal nagyobb részben piacosítani lehet a magyar egészségügyet, hiszen ez hihet etlen nagy üzlet, mindenki tudja; mint ahogy, mondjuk, az önkormányzatoktól magántulajdonba lehetne venni fontos objektumokat, eszközöket vagy feltételeket. Úgy gondolom, hogy ez az egészségbiztosítás esetében az egyik leglényegesebb mozzanat, amire majd a magyar közvélemény egykét év múltán fog ráébredni, hogy valójában erről szólt ez a történet. Úgy gondolom, hogy a nyugdíjbiztosítás esetében is van ilyen motívum, hiszen ha egybevetem a kormányprogram két teljesen különböző részletét, az egyik, ahol egy 25 százalékra történő mérséklése jelenik meg a társadalombiztosítási járuléknak, a másik helyen pedig arról a szól a program, hogy megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, és a gazdasági lehetőségek függvényében esetleg javítjuk is. Ez utóbbi megfogalmazás t ermészetesen jóval rosszabb, mint a ma érvényben lévő nyugdíjemelési szisztéma, és rosszabb természetesen, főleg az önök által kívánt és általunk is - végső soron azt mondom - kívánt magasabb növekedés mellett 2000 után alkalmazott svájci indexálás által k ínáltnál is rosszabb ez a forma. A látszólag össze nem függő dolgok így függnek össze. Így lehet tbjárulékot mérsékelni, így lehet megígérni, hogy alacsonyabb mértékű nyugdíjemelésre kerül sor, mint a jelenlegi szisztémából következik, és így lehet tulajd onképpen a nyugdíjalapot ellenőrzés alá és hatókörbe vonni, és így bizonyos értelemben valóban csak pénzügyi kérdésként, az államháztartás egyik alrendszereként kezelni. Én úgy hiszem, hogy a mostani lépéseknek ez az igazi tartalma, mert ha nem ez lenne, a kkor kellene hogy idő legyen arra, hogy erről legalább egy óra hosszát, kettőt szót váltsanak az érintettekkel, és a szemükbe nézve hitelt érdemlően cáfolják ezeket az aggályokat, feltételezéseket. Azért az mégis elgondolkodtató, tisztelt képviselőtá rsak, hogy ha mondjuk, a lajosmizsei - szándékosan mondok ilyen példát, mert mélyen remélem, hogy nem létezik ilyen - tollfosztó kátéeszt fel akarják számolni, annak időben és tartalomban a jogi procedúrája, azt gondolom, nagyságrendekkel rigorózusabb és h osszabb, mint az, hogy önök egy ezer milliárdos alapot, a magyar állampolgárok mindegyikét érintő társadalombiztosítási önkormányzatot elegánsan, háromnapos vita után egyszerűen felszámolnak. Ezért szeretném felhívni a figyelmet, ugyan nem adtam be módosít ó indítványt, de ebből a logikából következően be kellett volna adnom, mert a 10. § 1. pontja, ha valóban feszes ez a logika és valóban ekkora a baj, nem így kellene szóljon, ahogy itt áll. Itt ugyanis úgy áll, hogy ez a törvény a kihirdetését követő nyolc adik napon lép hatályba. Én azt ajánlom, azt kellene írni, hogy ez a törvény a kihirdetését megelőző napon lép hatályba. (Derültség az MSZP soraiban.) Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) :