Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - KÓSA FERENC (MSZP):
266 Fidesz: 87 perc 40 má sodperc; MSZP: 101 perc 50 másodperc; Független Kisgazdapárt: 4 perc; SZDSZ: 18 perc 20 másodperc; MDF: 17 perc; MIÉP: 12 perc 20 másodperc. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Kósa Ferencnek, az MSZP képviselőjének; őt Csapody Mikló s követi, az MDF részéről. KÓSA FERENC (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram kulturális fejezetéről szóló vita valójában már néhány nappal ezelőtt elkezdődött, mégpedig a magyar kultúra ügyesbajos dolgaival foglalk ozó minisztérium elnevezése kapcsán. Vitányi Iván képviselőtársam - eltűnődve a magyar kultúra természetéről, sajátos sorsáról és helyzetéről - egyebek közt Bartók és Kodály életművéről beszélt; idézte Kodály Zoltán ismert gondolatát, miszerint a magyar ze nében az ősi keleti pentaton hagyományok, valamint a nyugati zenei értékek ötvöződnek. Említette, hogy Bartók életművében milyen csodálatosan találkozik kelet és nyugat, múlt és jövendő, magyarság és egyetemesség. A kérdés tehát, amire válaszolnunk kellene , itt lengedezett a teremben: mi mindent kellene tennünk annak érdekében, hogy ezt a sajátos csodát, amit magyar kultúrának nevezünk, megőrizzük, új alkotásokkal gyarapítsuk és átörökítsük az utánunk következő nemzedékek számára. Én legalábbis abban remény kedtem, hogy ezekről a dolgokról tanácskozunk majd, hiszen - mint tudjuk - a magyar kultúra igencsak nehéz helyzetben van, bizonyos ágai, ágazatai szinte mármár végveszélybe sodródtak. Sajnos a reményeim hamarosan szertefoszlódtak. Sasvári Szilárd képvise lőtársam Vitányi Iván bölcs és szelíd szavait vagy nem értette, vagy valamiképpen félreértette és hirtelen haragra gerjedt. Ahogy a költő mondaná: a hont kivont szablyával óvni kezdte valamitől. Nem nagyon értettem a hevességét. Mindenesetre ettől kezdve k ialakult valamiféle furcsa perpatvar, önfeledt politikai párbajozás, röpködni kezdtek a jobbegyenesek és a balegyenesek, a jobbcsapottak és a balcsapottak, felütések és mélyütések váltogatták egymást. Kiütéses győzelmet senki sem aratott, de az adokkapok zűrzavarában a szembenálló felek esetleg elkönyvelhették a maguk politikai győzelmét, illetve vereségeiket. Mindezt persze a magyar kultúra ürügyén és látszólag a magyar kultúra érdekében. Üldögéltem itt, és Ady egyik idevágó mondata villant az eszembe: "D e mit csináljanak azon kevesek, akiknek szívét egyformán rontja győzelem és vereség?" Adyból ez a sóhaj az első világháború környékén szakadt ki, amikor oktalan öldöklést látott maga körül, és az volt a legszentebb meggyőződése, hogy a magyarságnak nem háb orúra volna szüksége, hanem békére. Úgy vélem, a költő fájdalmas szavai ma is időszerűek. Azért említem ezt, mert véleményem szerint valamennyien vétkesekké válhatunk itt a parlamentben és a falakon kívül, ha engedjük, hogy a magyar kultúra az ilyenolyan csipcsup politikai csatározások áldozatává váljon. Itt említem meg - mert ide kapcsolódik és kikívánkozik belőlem , hogy a keddi vitában ugyancsak Sasvári Szilárd képviselőtársam, talán nem rossz szándékkal, nem sértő módon, de mégis azt találta mondani, hogy egyfelől van a kormányoldal, tehát az úgynevezett polgári oldal, és szemben vele a másik oldal, a túlsó oldal. Vagyis akik a parlamenti patkó jobb oldalán ülnek, azok a polgárok, akik viszont a balján, azok a nem polgárok. Őszintén szólva az efféle ö nkényes minősítéseket az én agyam nagyon nehezen tudja feldolgozni, és ha ilyesmit érzékelek magam körül, rögtön lázadozni kezdenek az agysejtjeim, és valamiféle görcsös ellenérzés alakul ki bennem. Aznap délután volt a kulturális miniszterjelölt meghallga tása. Mondhatnám, kapóra jött, hogy éppen egy agykutató a kulturális tárca várományosa. Meg is kérdeztem tőle, hogy ő mint agykutató vajon miként vélekedik az ilyen jellegű önkényes minősítésekről, mit gondol, ki a polgár, és ki a nem polgár, kik és milyen kritériumok szerint dönthetik ezt el és milyen jogon. Vajon ennek a polgári és nem polgári megosztásnak vane valami köze az emberi agyak működéséhez, vagy netán éppen ellentétes az ilyesmi az emberi agyak normális működésével? A miniszterjelölt úr megért ette kérdéseimet, kérdésem humorát is, és türelmesen válaszolt. A végén megnyugtatásul közölte, hogy
