Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
244 nem. A jelek szerint tehát Magyaror szág a harmadik évezredbe is az 1949ben megalkotott, még ha időközben többször is módosított alkotmánnyal fog lépni. Még ellentmondásosabb lesz, hogyha az európai integrációba a Rákosiidőszakban megalkotott alkotmánnyal igyekszik a kormányzat. Ami az áll ampolgárokat nap mint nap érinti, az pedig az igazságszolgáltatás hatékonyságának a problémája. Hatékonyságon a szakszerűséget, a gyorsaságot és a végrehajthatóságot értjük. Tudjuk, hogy ma milyen lassú a bírósági eljárás, és azt is, hogy a több év után me gszületett ítéletek, főleg a gazdasági, a polgári és a családjogi kérdésekben sokszor végrehajthatatlanok. Ezekre a problémákra sajnos nincs megoldás a kormányprogramban. Hiányzik belőle továbbá a nagy visszhangot kiváltó gazdasági visszaélések joghézagain ak eltüntetése, hogy a jövőben ne mondhassa majd egyetlen miniszterelnök sem bizonyos cselekményekre, hogy nem etikus ugyan, de jogszerű. Az általános erkölcsi alapelveket tehát összhangba kellene hozni a jogi alapelvekkel. Nagyon sokszor találkozunk e pro gramban az Európai Unió jogharmonizációjával kapcsolatos kérdéskörrel, de a magyar állampolgárok többségének mégiscsak a magyar bíróságokon és a magyar államigazgatási szerveknél vannak jogi problémái, és ezekre kellene nagyobb figyelmet fordítani. És bár ez nincs benne a kormányprogramban, én remélem, hogy a következő kormány programon kívül is igyekszik megoldani, hiszen egy kormánynak a kormányprogramnál kevesebbet megoldani nem illik, de többet azért szabad. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiba n.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a lehetőséget Salamon László képviselő úrnak, Fidesz. DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént elhangzott felszólalás kapcsán az alkotmánnyal kapcsolatos té mában kértem röviden szót, két gondolat erejéig. Egyrészt, ami a most hatályos alkotmányt illeti, téves volt Fenyvessy képviselőtársamnak az a meglátása, hogy itt gyakorlatilag egy, a Rákosikorszakban alkotott alkotmány szabná meg és határozná meg az orsz ág alaptörvényeit, állami és jogi berendezkedését. Kérem szépen, igaz, hogy az alkotmány az 1949es év számát viseli magán, de az akkor megszületett szövegből ma már csak jóformán egyetlenegy rendelkezés érvényes: az, hogy Magyarország fővárosa Budapest. E zt se Rákosi Mátyás találta ki, és ezt a Fidesz nem is kívánja megváltoztatni. Ez az egyik dolog. A másik dolog az, hogy egy új alkotmány megalkotásához, lévén hogy kétharmados törvény, sőt, mint ismeretes, megalkotásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata szükséges, egy ilyen új alkotmány megalkotásának a feltételei akkor állnak fenn, hogyha ebben egy nagyon széles körű konszenzus jön létre. Az elmúlt ciklusban igen alapos munka folyt egy új alkotmány létrehozása érdekében, és ez a m unka messzemenően előrehaladt. Olyan eredményeket hozott, amely nyilvánvalóan szolgálhat közös gondolkodás alapjául a jelen parlament számára is, s a Fidesz egyáltalán nem ejti el azt a gondolatot, hogy ha egy konszenzus megteremthető a mostani viszonyok k özött is, akkor az eddigi alkotmányfejlődés tapasztalatait gyümölcsöztetve eljussunk egy valóban olyan új alkotmányhoz, amely papír és forma szerint is tiszta lapra íródik, és semmi köze nincs, még egy évszám erejéig sem 1949hez. Ennyit erről. És még egy mondatot: hogy az alkotmány olyan súllyal kezelt kérdés a programban, amilyen súllyal kezelt, annak egy oka van. Ennek az országnak számos, sokkal fontosabb problémát és dolgot kell most elintézni, erre koncentrál a kormányprogram. Köszönöm, hogy meghallga ttak. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) :