Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - Határozathozatal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
235 Engedtessék meg, hogy néhány szót szóljak az adóreformról is. Nem halasztható feladat az immár tíz éve működő központi és nyolcéves múltra visszatekintő helyi adók felülvizsgálata. Ehhez azonban gondos felkészülésre van szükség, a feladat megfe lelő tartalmi áttekintésével, végrehajtásának időbeni ütemezésével és a várható gazdasági, társadalmi hatások felmérésével, hogy elkerülhető legyen a korábbi évek jól ismert szabályozási és végrehajtási gondja. Az adótörvények állandó módosítása rendre ter vezhetetlen és kiszámíthatatlan helyzetbe hozzák mind a vállalkozókat, mind a magánszemélyeket, ami ellen persze védekeznek úgy, ahogyan tudnak - hogy hogyan, azt már jól ismerjük. Ezért most a feketegazdaság súlyos pénzügyi és nem utolsósorban morális pro blémáit nem is részletezem. Ha tehát hozzáfogunk az adóbürokrácia visszaszorításához, a közterhek mértéktartó újraszabályozásához, ügyelni kell arra, hogy a számításom szerint legkorábban - és hangsúlyozom, legkorábban - 2000re megújítható adórendszer leg yen időálló, kiszámítható, feleljen meg a jövedelem, illetőleg vagyonarányos közteherviselés alkotmányos követelményeinek. Szakítani kell azzal a többéves gyakorlattal, amit nem tudok másként jellemezni, mint a harácsképzés pusztító gyakorlata. (11.20) Vé gre meg kell oldani azt a strukturális feszültséget is, ami a helyi adók és a központi adók nem kellő összehangolásából keletkezett. Ennek végeredménye, hogy az évek óta csúcsrajáratott központi és helyi adók összhatásukban kényszerhelyzetbe hozzák a válla lkozókat. A fővárosban például az elmúlt években az iparengedélyek ezerszámra történő visszaadása mellett további ezrek települtek ki azokba a főváros környéki településekbe, ahol az önkormányzatok belátták, hogy a helyi adók túlhajtása vállalkozásellenes és ütközik a lakosság elemi érdekével. Ezzel persze nem a helyi adók ellen kívánok szólni, csupán azt a gyakorlatot kifogásolom, mely szerint egy rókáról mindenáron két bőrt kívánnak lenyúzni - miközben már egy bőr sincs a rókán. Mértéktartóbb központi adó k mellett természetesen jó szolgálatot tehetnek a helyi adók is az önkormányzatok gazdálkodásában. Végezetül, persze a teljesség igénye nélkül jelzem, hogy az adóhalmozódás ugyancsak feszítő gondjáról sem feledkezhetünk meg. Arról példá ul, hogy az elmúlt években folyamatosan növekvő, úgynevezett visszterhes vagyonszerzési illeték alapja az áfával növelt forgalmi érték. Elméletileg is nehezen védhető, hogy ugyanazon vagyontárgy, föld, lakóház, üzlet és még hasonló más ingatlan és vagyoni értékű jogok megszerzését egyidejűleg kétfajta forgalmi, illetőleg forgalmi típusú adó terhelje. Az azonban végképp védhetetlen és tarthatatlan, hogy az így bekövetkező adóhalmozódás akadályozza a magántulajdon kiépülését, azzal együtt a polgárosodás folya matát. A jelzett adózási gondok megoldása, amely nyilván meg kell hogy történjék, a program szellemében és megfelelő ütemezéssel enyhíti az inflációs nyomást és hozzájárul a vállalkozások élénkítéséhez. Tisztelt Képviselőtársaim! Örökségünk meglehetősen te rhes, noha csupán egy szűk keresztmetszetét adtam a megoldásra váró pénzügyi és egyéb problémáknak. A kormányprogramnak persze nem feladata az orvoslást igénylő gondok ilyen mélységben történő elemzése, ami azonban nem változtat azon, hogy a megoldást nekü nk kell megtalálnunk, de mihamarabb. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint látható, feladatunk számos, de a várakozással együtt növekvő bizalom légkörében meggyőződésem, hogy képesek leszünk teljesíteni országépítő küldetésünket. Ezért a magam részéről jó szívve l támogatom a rövidesen megalakuló polgári kormányunk programját, és tisztelt képviselőtársaimnak is javasolom az elfogadását. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Kétperces felszólalásra megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úr nak, MSZP.