Országgyűlési napló - 1998. évi nyári rendkívüli ülésszak
1998. július 3 (5. szám) - "Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért" című előterjesztés vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABADI BÉLA (FKGP):
219 Kovács László külügyminiszter úr, frakcióvezető a közgazdaság területére kalandozva azt állítja, hogy ebben a kormányprogramban nincsenek hangsúlyok és prioritások. Kuncze Gábor pedig úgy fogalmaz, hogy koraszü lött kormányprogramot készített a koalíció, és ha még egy kicsit vártak volna, akkor elképzelhető, hogy jobb változat született volna meg. Én mindkettejüknek azt szeretném mondani, amit Kant egyik művében leírt, nevezetesen, hogy az emberi felfogóképesség az illetők agyának szerkezetétől függ. (Derültség, taps a jobb oldalon. - Dr. Torgyán József: Óriási!) Bár négy év óta próbálja az ellenzék felvilágosítani a korábbi kormánypártokat arról, hogy a gazdaságnak nem lehet egy célja, mert ha egy célja van a gaz daságnak, akkor az a gazdaság nem tud rendszerben fejlődni. Egyidejűleg több célja kell hogy legyen a gazdaságnak, ezért is van a kormányprogramnak több célja, és ezek a célok feltételezik egymást. (10.00) Az SZDSZ egyik volt frakcióvezetője a Népszabadság nak körülbelül másfél évvel ezelőtt adott egy nyilatkozatot, és ebben a nyilatkozatban arra hívta fel az olvasók figyelmét, hogy az akkori ellenzéki pártoknak nem lehet programjuk, mert nincsen megszorítás ezekben a leírásokban, márpedig milyen program az, amiben nincsen megszorítás. A kormányprogram bebizonyítja, hogy igenis, lehet olyan programot készíteni, ami a folyamatok jobb összehangolására épül, és amiben szükségtelen megrázkódtatásoknak nem tesszük ki a gazdálkodókat és a lakosságot. Melyek a kormányprogram fő céljai? Ezek a feladatokból egyértelműen következnek: az infláció leszorítása 2000re, 10 százalék alá. A kormányprogram egyúttal felhívja a figyelmet arra, hogy egy intézkedéscsomaggal gyorsabb előrehaladás is elérhető ezen a té ren, például a valutaárfolyam felülvizsgálatával, az előretekintő indexeléssel és egyéb módokkal. Mi mindenképpen támogatnánk egy ilyen csomag elfogadását. A lakásépítésben a kormány megszünteti az általános forgalmi adót, felső korláttal. Ez is válasz arr a, hogy nem helyes az a felvetés, hogy nincsenek ebben a programban konkrétumok, hiszen minden esetben meg vannak jelölve azok az eszközök, amelyekkel a célok elérhetőek. A családtámogatások: a Független Kisgazdapárt helyesli, hogy a kormány visszaállítja a családi pótlék alanyi jogosultságát. Mivel helyesli és mivel ez az egyik változat, teljesen értelmetlen dolog úgy feltenni a kérdést, hogy hol van akkor a rászorultság elve. Először is mérni kellene tudni ezt a rászorultságot, ha el is fogadnánk, hogy il yen alapon kellene családi pótlékot adni. Mérni nem tudja a kormány, hiszen egészen más különböző embereknek a lehetősége a jövedelemeltitkolásra, tehát ez mérhetetlen, elsősorban az alsó középosztályokat sújtja egy ilyen limit bevezetése. A mi véleményünk az, hogy a családi pótlékot a gyerek kapja és nem a szülő, és ezért alanyi jogon jár neki. Helyeseljük azt is, hogy a gyes intézményét alanyi alapon állítják helyre. Ugyanilyen megoldások vannak az autópályaépítésre és használatra, az adó- és járulékref ormra. Az adó- és járulékreform kapcsán kifejtett ellenzéki felszólalások arra hívják fel a figyelmet, hogy változatlanul igaz az a mondás, hogy semmit nem tanultak és semmit nem felejtettek. Tehát ha valaki nincs tisztában azzal, hogy az adó- és járulékre ndszer egy rendszer, s ha annak bármelyik pontját megbontják, akkor ott a többi eleme is másként fog működni, akkor az nagyon téved. Éppen ezért teljesen értelmetlen, metafizikus és a dolgok megértésének teljes hiányáról tanúskodik az a nézet, miszerint 60 0 milliárd forintos járulékbevételcsökkenés következne be akkor, "ha...". Mi nem a bevételeket, hanem a mértékeket akarjuk mindenképpen csökkenteni. Olcsó és hatékony államot fogunk felépíteni. Kovács László miniszter úr a paternalista állam kialakulásátó l szeretne óvni. Mi nem paternalista, hanem olyan államot kívánunk felépíteni, amely hasonló, mint ami a modern, fejlett tőkés országokban látható, amely hatékony állam, és nem szükségszerű az, hogy ez az újraelosztás növekedésével járjon együtt. A társada lombiztosítás gazdálkodásának rendbetételét a Független Kisgazdapárt hosszúhosszú évek óta szorgalmazza. Nem kell óvni egyébként a leendő kormányt az egyensúly fenntartásától, mert ha önök nem vették volna észre, sajnos még mindig nincsen egyensúly ebben a magyar