Országgyűlési napló - 1998. Az Országgyűlés alakuló ülése
1998. június 18 (1. szám) - Az alakuló ülés megnyitása - Göncz Árpádnak, a Magyar Köztársaság elnökének köszöntője - GÖNCZ ÁRPÁD, a Magyar Köztársaság elnöke
4 Nagyon kérem, egy pillanatra se feledkezzenek meg róla, hogy az Országgyűlés törvényhozói feladata és felelőssége nem az ország, a társadalom fölé emeli, hanem annak szolg álatára kötelezi önöket. Az Országgyűlés egésze és minden tagja kiszakíthatatlan tagja a magyar társadalomnak, s a munkájával azt szakadatlanul formálja is, ugyanakkor maga is formálódik vele együtt, és tükre is annak. S bár az Országgyűlés munkája jogi fo rmában testesül meg, emberi és gazdasági viszonylatok aprópénzére váltják a hétköznapok, amiből egyenesen következik, hogy mindennapi munkája sikerének nélkülözhetetlen feltétele a kendőzetlen társadalmi és gazdasági valóság pontos ismerete és figyelembevé tele. Az előző két Országgyűlés tiszteletre méltó munkát végzett. Az első kimunkálta hazánk politikai intézményrendszerének, a második az ország piacgazdaságának, ha nem is hiánytalan, de működésképes és továbbfejleszthető jogi keretét. Nem vállalkozom rá, hogy választ adjak a minduntalan felmerülő kérdésre: az idén valamire vagy valami ellen szavazotte az ország népe. De annyit, azt hiszem, nyugodtan állíthatok, hogy az elvárt jövőjére szavazott, mint ahogyan azt is, hogy ezt a jövőt biztonságosnak és kis zámíthatónak szeretné látni - és békésnek. Olyannak, ami időben előre, s nem hátrafelé viszi, s hogy a múltból, bármiféle múltból csak annyit kész a jövőjébe beépíteni, amennyi azt szilárdabbá teszi társadalmilag és gazdaságilag, s az erkölcsi ítéletével m egegyező módon. Mert természetes bölcsessége megköveteli az igazságot, a józan esélyegyenlőséget, az érzékelhető jó szándékot, igaz szót, higgadt párbeszédet, közéleti tisztaságot. S legyenek meggyőződve róla, hogy mindezt fel is ismeri, mint ahogyan az el lenkezőjét is a parlamenti viták során, az írott megnyilvánulásokban, a képernyőn egyaránt. Gondolom, az ülésteremben jelenlévők közül senki sem hiszi, hogy a közeljövőben könnyű időknek nézünk elébe. Az alkalmazkodás kényszere a változó világgazdaság körü lményeihez, a beilleszkedés Európába, a szomszédságunkban hol itt, hol ott mutatkozó, s bennünket közvetve vagy közvetlenül érintő kedvezőtlen gazdasági és politikai fejlemények megfontolt kezelése nehéz próbát jelent; nem csupán a törvényhozó és a végreha jtó hatalom, hanem az ország társadalma számára is, amelyet amúgy is mély választóvonalak metszenek keresztülkasul. (10.10) Hazánk elmúlt hét évtizedének történelme ismeretében ez természetes, s ami természetes, azt nem szabad nem tudomásul vennünk. Meg k ell tanulnunk e ténnyel együtt élni, azzal, hogy egyazon múltunkat és jelenünket másmás szemüvegen nézzük. Ha ezt nem tanuljuk meg, létezésünk alapfeltételét, politikai és gazdasági demokráciánk működőképességét károsítjuk. Mert az egymást kiegészítő sokf éleség erőt is jelenthet, az egymást emésztő sokféleség akár nemzetpusztítást is. Ezzel a könyörtelen ténnyel tisztában kell lennünk, az Országgyűlésnek, a kormánypártoknak, az ellenzéknek egyaránt; ma kiváltképp, amikor hazánk történelmi mértékkel mé rve villámgyors átalakulási folyamata kritikus szakaszához ért. Amikor politikai intézményrendszere - még ha oly fontos és sürgős kiegészítésre szorul is, mint hazai kisebbségeink parlamenti képviselete vagy a kisebbségi önkormányzatok hatáskörének törvény i tisztázása - lényegét tekintve kialakult és működőképes; amikor gazdasági intézményrendszerének keretei már készek, gazdasága szilárd, és napról napra jobban megtelik korszerű tartalommal, és megáll a maga talpán, fenntarthatónak ígérkező fejlődése már r eményt keltően megindult, de ennek az elején lévén még sérülékeny, tehát kezelése különös gondot és körültekintést igényel; amikor az illúziók, az érthető vágyálmok léptennyomon szemben találják magukat a kemény jelen valóságával és a jövő ellentmondást n em tűrő s egyre könyörtelenebb körülményeivel; amikor minden intézményben, lett légyen az tudományos, oktatási, egészségügyi, politikai vagy éppen vallási jellegű, egyszerre van jelen az ósdi és az új; amikor pontosan ismerjük közoktatásunk, közművelődésün k, tudományos kutatásunk, közegészségügyünk, társadalombiztosításunk, közbiztonságunk hiányosságait, korszerű működtetésük feltételeit, s velük szemben támasztott igényeinket érthetően a világszínvonallal mérjük, de gazdasági fejlődésünk jelenlegi fázisába n anyagi erőforrásaink még a szinten tartásukhoz épphogy elegendők; amikor az ország népességének 56 százalékát kitevő cigány polgáraink
