Országgyűlési napló - 1998. évi tavaszi ülésszak
1998. március 2 (341. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételéről: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán): - SZILI SÁNDOR, jegyző: - ELNÖK (dr. Gál Zoltán):
987 Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! (A mikrofonja nem működik.) Bocsánat, egy kis technikai baleset. Köszönöm, működik, csak kicsúszott a tartóból. Most már menni fog, köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Önnek bizonyára igaza van abban, hogy az önkormányzatok működésében nagyon sok probléma van, hogy a közigazgatási hivatalok ellenőrző tevékenysége további korrekciókra szorul, hogy nem t eljes mértékben megoldott az önkormányzatok pénzügyi ellenőrzése. Ezek nyilvánvalóan mindenki által ismert, elismert tények, amelyen a kormányzatnak javítania és változtatnia kell, és erre vonatkozóan sok minden történt, éppen a közigazgatás korszerűsítése kapcsán. Az ön által elmondott konkrét esetből levonható általános következtetésekkel azonban személy szerint is bajban vagyok, mert néhány perc alatt - és azt hiszem, a teremben lévő többi képviselőtársam, de még a közvélemény nagy része is hasonló dilem mában van - lehetetlenség ebből olyan következtetést levonni, mint amit ön a hozzászólásával kiváltani szándékozott. Hogy a konkrét esetben mi az igazság, és kinek milyen felróható cselekmény vagy mulasztás terheli a lelkiismeretét vagy a működését, ez ily módon nem állapítható meg, ezért tehát az ön által elmondott konkrét esetből nagyon nehéz itt, a törvényhozásban egy általános következtetést levonni. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Dögei Imre képviselő úr, Független Kisgazdapárt és Kapronczi Mihály képviselő úr, független. A keddi napon napirend előtti felszólalásra a következő frakcióvezetőhelyettesek jelentkeztek: Lamperth Mónika, MSZP; Homoki Jáno s, Független Kisgazdapárt; Németh Zsolt, Fidesz; Kelemen András, MDF; Szabad György, MDNP. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott interpellációkat, kérdéseket, azonnali kérdéseket és írásbeli kérdéseket a kifüggesztett napirend mellékleteként megtekinthetik k épviselőtársaim, és a szokásos módon tájékoztatást kaphatnak ezekről. Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatbavételéről: ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Most felkérem jegyző képviselőtársamat, hogy tájékozta ssa a tisztelt Országgyűlést képviselői önálló indítványok tárgysorozatbavétele tárgyában született döntésekről. SZILI SÁNDOR , jegyző : Tisztelt Országgyűlés! Az oktatási bizottság február 25ei ülésén Pokorni Zoltán képviselőtársunk, Fidesz, T/5326. számo n, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatának; valamint Lányi Zsolt képviselőtársunk, FKGP, T/5504. számon, a sportról szóló 1996. évi LXIV. számú törvény módosításáról szóló törvényjavaslatának tárgysorozatbavé telét elutasította. (Zaj.) A kulturális bizottság dr. Dávid Ibolya képviselőtársunk, MDF, H/5298. számon a "Felel a kormány" című műsorról szóló országgyűlési határozati javaslatának; a gazdasági bizottság Bauer Tamás és Hankó Faragó Miklós képviselőtársai nk, SZDSZ, T/5493. számon, az állami érdekeltségű gazdasági szervezetek vezetőinek munkaviszonyon kívüli gazdasági érdekeltségeiről szóló törvényjavaslatának tárgysorozatbavételét elutasította. ELNÖK (dr. Gál Zoltán) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlé s! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása.